Krisztushoz kötődni

Krisztushoz kötődni

Ünnepi istentisztelettel nyitották meg a Zsinat ülését

Egyházunk

Egy találkozó emlékére

Kép: Egy találkozó emlékére

2022. május 7-én Rimaszombatban került sor arra az emlékkonferenciára, amely a 2001. október 19-én, Mádl Ferenc Magyarország és Schuster Rudolf Szlovákia akkori köztársasági elnökének Erdélyi Gézával, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház korábbi püspökével a rimaszombati református parókián történt találkozójának kívánt emléket állítani.

Az idén Rimaszombat ad otthont a Szeretethíd felvidéki megnyitójának

Kép: Az idén Rimaszombat ad otthont a Szeretethíd felvidéki megnyitójának

A tavalyi járványhelyzet által befolyásolt Református Önkéntes Napok után a Szeretethíd ismét visszatér a megszokott kerékvágásba. A már hagyományossá vált felvidéki megnyitóra idén a Rimaszombati Református Egyházközség területén kerül sor május 27-én.

Szeretethíd 2022

Kép: Szeretethíd 2022

Tizennegyedik alkalommal szervezik meg a Szeretethídat, a Kárpát-medencei református önkéntesek napját. A felvidéki megnyitóra május 27-én kerül sor. Az idei jelmondat: „Szeretethíd Kárpátaljáért”. A jelentkezéseket a szervezők május közepéig várják a www.szeretethid.hu honlapon.

Missziói konferencia holland reformátusokkal - Teljesíteni a krisztusi parancsot

Kép: Missziói konferencia holland reformátusokkal - Teljesíteni a krisztusi parancsot

„Kövess engem“ címmel nemzetközi konferenciát szervezett április 20. és 25. között a hollandiai és a szlovákiai református lelkészek számára a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kassán, a Református Kulturális Központban. A külföldi vendégeknek lehetőségük nyílt megtapasztalni a menekültválság kezelését a szlovák-ukrán határon, valamint ellátogattak Barkára, a Biztos Kezdet Házhoz is.

Oktatás

Iskolabeíratási körkép 2022

Kép: Iskolabeíratási körkép 2022

Az áprilisban megtartott beíratási eredmények alapján mintegy nyolcvan első osztályos kezdheti meg szeptemberben az 2022/23-es tanévet református alapiskolákban. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház területén jelenleg hat református alapiskola működik, egy az alsó tagozatosok számára, öt pedig teljes szervezettségű.

Állásajánlat

Kép: Állásajánlat

A rozsnyói egyházközség pályázatot hirdet a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolája igazgatói állásának betöltésére 2022. augusztus 1-jétől.

Sajtó

A Kálvinista Szemle májusi számának tartalmából

Kép: A Kálvinista Szemle májusi számának tartalmából

Istentiszteleteink szerves része az éneklés. A zene közösségi élmény, amely összeköt minket. A mindennapi aktív éneklés egyre inkább háttérbe szorul, napjaink embere „passzív zenész” – hallgat és nem alkot. Májusi számunkban a zenével, az énekléssel ismerkedhetnek egy kicsit bővebben az olvasók.

A Világosság református egyházi műsor 2022. május 8-ai ajánlata

Kép: A Világosság református egyházi műsor 2022. május 8-ai ajánlata

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor témái: Dávid templomot építene, misszió a fogvatartottak között, felszentelt lelkészként szolgálni.

Kapcsolataink

Elindult a regisztráció a Gyulafehérváron megszervezett református egység napjára

Kép: Elindult a regisztráció a Gyulafehérváron megszervezett református egység napjára

Az évente más-más helyszínen megtartott eseménynek ezúttal Nagyenyed és Gyulafehérvár gyülekezetei adnak otthont május 19–21. között. Az alábbi linken elsősorban a részt venni kívánó gyülekezetek regisztrálhatnak.

Református Egység Napja Erdélyben

Kép: Református Egység Napja Erdélyben

Gyulafehérváron rendezi meg a Magyar Református Egység Napját az Erdélyi Református Egyházkerület május 19–21. között.

Tisztújítás 2020

Az általános tisztújítás második fordulójának további eredményei

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyetemes Választási Bizottsága 2021. február 19-én tartott ülésén összeszámolta a Nagymihályi és Ondava-hernádi Református Egyházmegye egyházmegyei választások második fordulójának szavazatait, és a következő eredményt állapította meg:

Az általános tisztújítás második fordulójának eredményei

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyetemes Választási Bizottsága 2021. január 12-én tartott ülésén összeszámolta a Komáromi és Gömöri Egyházmegye egyházmegyei választások második fordulójának szavazatait, és a következő eredményt állapította meg:

Nem csak kenyérrel él az ember...

Igemagyarázat – ApCsel 17, 30

„A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg.”

Igemagyarázat – ApCsel 2,1

„... mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen.”

Igemagyarázat – Jak 5,13

„Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet!”

Igemagyarázat – Mt 11,28

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.”

Igemagyarázat – Jn 11,21–22

„Márta ekkor így szólt Jézushoz: Uram, ha itt lettél volna, nem hal meg a testvérem. De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől megadja neked az Isten.”

Gyülekezeteink

Legyünk sóvá és világossággá

Kép: Legyünk sóvá és világossággá

Sáró adott otthont a Barsi Egyházmegyei Csendesnapnak. Ahogyan a házigazda, Révész Csilla, a Zselíz-Sárói Református Társegyházközség lelkésze megfogalmazta: „Mivel a koronavírus és a háború egy kicsit megölte az emberek lelkét, úgy éreztük, hogy ezúttal talán nem is majálisra van szükség, hanem inkább elcsendesedésre és az Istenhez való visszatérésre. Ezért választottuk a csendesnap kifejezést.”

RendezŐ – Vakációs Bibliahét

Kép: RendezŐ – Vakációs Bibliahét

A pozsonyi egyházmegyében 2022. április 29-én Apácaszakállason került bemutatásra a lelkészek, katechéták és a gyermekek közti munkatársak számára az idei KOEN Vakációs Bibliahét programja, amelyet idén a felvidéki munkatársak készítettek el (Blanár Gabriella, Böszörményi Tamás, Czinke Tímea, Kiss Miklós, Molnár Éva, Szénási Lilla).

Ti ne féljetek!

Kép: Ti ne féljetek!

„Ki vagyunk szolgáltatva a rajtunk kívül álló rémisztő, apokaliptikus színezetű eseményeknek. De húsvét üzenete, az élő Úr üzenete számunkra az, hogy NE FÉLJÜNK! Ne csak ezeket a rémisztő körülményeket lássuk, hanem lássunk meg Őt is, aki halott volt, de íme, él örökkön-örökké“ – fogalmazza meg húsvétvasárnapi üzenetében Molnár Árpád szepsi lelkipásztor.

Hogy értsük meg a megmagyarázhatatlant?

Kép: Hogy értsük meg a megmagyarázhatatlant?

Az ember mindig is arra törekedett, hogy megértse a maga körül történő jelenségeket, történéseket, és épp ez szolgálta és szolgálja a fejlődést a tudomány és a technika terén. Jó, ha van bennünk tudásvágy, tudásszomj. Az a természetes, ha igenis feltesszük a kérdéseket: miért, hogyan, mi célból? Ha valamit meg szeretnénk érteni, akkor arra törekszünk, kutatjuk és talán előbbre is jutunk.

Virágvasárnap Jézus úton van Jeruzsálembe

Kép: Virágvasárnap Jézus úton van Jeruzsálembe

„Virágvasárnap kérdése ez: Ki az, aki jő az Úr nevében … NEKED? Kinek tartod, minek nevezed? Mit vársz tőle? A zsidó ácsfiúban felismered-e az Isten Fiát, a megalázott emberben a megdicsőült Istent, az átokká lett átkozottban az áldást, a halálban az életet? Jézusban a sarokkőben mindennek az alapját?“ – tette fel a kérdést a Világosságban Bernáth Holop Krisztina szentpéteri lelkipásztor.

A beruházások nemcsak a magyar híveket erősítik

Kép: A beruházások nemcsak a magyar híveket erősítik

Március 29-én a Templom-felújítási Programmal kapcsolatban közös sajtótájékoztatót tartottak a történelmi egyházak és a politikai képviselők Dunaszerdahelyen. Egyházunkat Palcsó Attila külügyi zsinati tanácsos képviselte.

Segítség háborúság idején

Válságstáb hírlevele

2022. május 9-én ismét ülésezett a menekültek megsegítésére alakult Válságstáb, melynek tagjai hálás szívvel tekintették át az eddig érkezett adományokat és a segítségnyújtás különböző ágait. A jelzett napon a pénzadományok összege 80 850 euró volt.

Válságstáb hírlevele

A menekültek megsegítésére alakult Válságstáb a 2022. április 7-én tartott ülésén megállapította, hogy a jelzett napig 62 800 € felajánlás érkezett, amit ezúton is köszön minden adományozónak.

Amint lehet, hazamegyünk

Kép: Amint lehet, hazamegyünk

Palcsó Attila hetényi lelkipásztor, aki a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nemzetközi kapcsolatokért felelős zsinati tanácsosa is, de tagja az egyházunk által létrehozott válságstábnak is, felvállalta, hogy ellátogat a felsőnémeti szlovák-ukrán határhoz. Személyesen is szeretett volna meggyőződni arról, miként zajlik a menekültek fogadása és ellátása. De nem ment üres kézzel.

Szendvicsek a határra II.

Kép: Szendvicsek a határra II.

A Szlovákiai Református Keresztyén Nők Egyesülete vezetősége köszönetét fejezi ki a helyi szervezeteinek és támogatóinak segítségnyújtásáért. Március hetedike óta naponta 250-300 (esetenként 5-600) szendvics jutott már el a szlovák-ukrán határra a bekapcsolódó gyülekezeteknek köszönhetően. A vajas szalámis szendvicsekre – ameddig tart a hűvösebb idő – továbbra is szükség van.

Készítsünk útravalót

Kép: Készítsünk útravalót

A Pozsonyi Református Egyházmegye Esperesi Hivatala felhívással fordul a csallóközi óvodákhoz és iskolákhoz, hogy készítsenek tízórait - útravalót az ukrajnai háborútól szenvedő gyermekek számára.

Bibliaolvasó kalauz

2022. május 16., hétfő

Hós 4 és Róm 12,1–8(ÚSZ) „Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata (2). A minket körülvevő világ egyre értelmetlenebb divathóbortjai félelmetes hatást gyakorolnak az emberekre. Akik igazodnak, azokkal elhitetik, hogy nem is teljes értékű emberek, ha nincs műkörmük, tetoválásuk, szakadt nadrágjuk, menő frizurájuk. Nem könnyű ellenállni ennek a csábításnak. Miért ne igazodnánk a világ hóbortjaihoz? Egyrészt azért, mert külsőnk megváltoztatásával azt áruljuk el, hogy nem vagyunk elégedettek a Teremtő nekünk adott ajándékaival. Másrészt, hogy fontosságot ne csak a külsőnek tulajdonítsunk. Az önkényes változtatásokban a világ már eljutott a nemek megváltoztatásáig, és nem tudjuk hol fog megállni ez a folyamat. Emberi értelmünk megújulása nélkül nem leszünk képesek megítélni, mi az, ami jó, ami Istennek tetsző és tökéletes.Fohász: Kegyelemnek Ura, látjuk, milyen őrült módon rohan a világ az értelmetlenségbe. De hisszük, hogy Te nem nézed mindezt tétlenül, és megoltalmazod választottaidat. Kérünk, légy mellettünk értelmünk megújulásával, hogy elfogadjuk teremtő akaratodat, hogy részünk legyen Krisztus által az új teremtésben. Ámen.

Támogatóink

Honlapunk szöveges, hang, kép és mozgókép tartalmának előállítását a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja támogatja. 

Fiatal Reformátusok Szövetsége

Életképek – Avagy történetek, melyekből az életet tanultam

„Erőtlenség által” (2Kor 12,9) Hatéves voltam. Már iskolás, elsős. A nagymamámmal – talán a zeneiskola után – bementünk a Megye utcán levő, már rég megszűnt drogériába ... ...

Kicsit tovább

Nem szeretek. Sosem éreztem rá az ízére. Sosem láttam igazán értelmét. A tizenkét perces borzalom diákkorom legrosszabb élményei közt valahol az élen szerepel. Pedig labdáért ... ...

DIADAL

Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a ... ...

Új(ra) alapok, avagy az IVK-n jártunk

Március 18-án és 19-én Budapesten az Ifjúságépítők által szervezett IVK (Ifivezető képzés) eseményen vettünk részt. Ahol is mi ifivezetők kiszakadhattunk a hétköznapok rutinjából, hogy felfrissülhessünk ... ...

Életképek – Avagy történetek, melyekből az életet tanultam

„…Simon anyósát pedig magas láz gyötörte, és szóltak az érdekében Jézusnak.˝ (Lk 4,38 b) Nem tudom, hogy Péter mennyire „komálta“ a saját anyósát, vagy ... ...

Diakóniai Központ

PARTICIPÁCIA NA PROJEKTOCH z EŠIF a INÝCH aj mimo EŠIF

PARTICIPÁCIA NA PROJEKTOCH z EŠIF a INÝCH aj mimo EŠIF Por. číslo Operačný program a špecifický cieľ Poskytovateľ príspevku Názov/kód výzvy Názov projektu Identifikácia ... ...

Élő Reménység Konferencia

A gondozás lelki oldaláról és a veszteségek feldolgozásáról tartott konferenciát a Diakóniai Központ A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja. november 21-23. között Élő reménység ... ...

Gondozói képzés indul!

Tisztelt Érdeklődők! Ezúton értesítjük Önöket, hogy a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja gondozói képzést indít, elsősorban azok számára, akik november 1.-étől a Diakóniai ... ...

Diakóniai Érzékenyítő Nap Nagykeszin

Szolgálni, lehetőségeink szerint Istennek hála, megvalósult az első Diakóniai Érzékenyítő Nap, melynek a Nagykeszi Gyülekezet adott otthont. A Diakóniai Központ ezen új programjának a célja ... ...

Tanszergyűjtés 2018

A komáromi DK irodába 9:00-15:00 lehet az adományokat behozni hétköznaponként. A lelkészi hivatalokba az ottani nyitvatartási rend szerint. A gyűjtés augusztus végéig tart. ...

Legújabb képeink

Kép: 210710-1962.jpg