A kiállítás megnyitója

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház négy zsidó mentő lelkipásztorának – Brányik Sándor, Szabó Béla, Sedivy László és Puskás István – életét bemutató tablók a Szlovák Állam legsötétebb korszakába kalauzolnak el. A megnyitón tiszteletét tették Szabó Béla és Brányik Sándor leszármazottjai.  

A megnyitóra a szlovák nyelvű istentisztelet után, illetve a magyar nyelvű előtt került sor az egyházközség gyülekezeti termében.

„A kiállítás négy olyan református lelkipásztor életét mutatja be, akik részt vettek a zsidómentő misszióban az első Szlovák Köztársaság idején 1939 és 1945 között“ – mondta bevezetőjében Buza Zsolt, a gyülekezet lelkipásztora. Hozzátette, ahol most itt állunk több szakaszban és formában is készültek hamis okmányok is, amelyektől az akkori egyház vezetése később elhatárolódott.

A kiállítási panelek Sedivy László lelkipásztor bemutatásával indul, aki Nyitrán szolgált és ott is halt meg. Zsidómentő tettéért bebörtönözték és majd haláláig, 1944-ig végezte szolgálatát. Szabó Béla, a második beiktatott lelkésze volt a pozsonyi gyülekezetnek. Az első káplánja Brányik Sándor lett. Zólyom környékén a martosi származású Puskás István szolgált, akit később a Barsi egyházmegye esperesének választottak meg. Zólyom, Ruttka és Zsolna zsidóságának megmentését célozta meg. A kiállítás részét képezi az az 1938-as lajtrom bizonyságul annak, hogy abban a vészterhes időben zsidók bújtak meg itt. Erről tanúskodnak az olyan nevek, mint Grünwald, Luncern, Lach, Kuks, Reisz, akik az egyházközség bérlakásaikban éltek – tájékoztatta röviden a hallgatóságot a lelkipásztor.

Keresztelési anyakönyv

A kiállítás részét képezik az áttérési és keresztelési anyagkönyvek is az 1939 -s és 1940-es évekből, amelyben, mint kiderült, csak három zsidó nevet jegyeztek fel. Ennek okát Buza Zsolt azzal magyarázta, hogy mivel az állami hivatalnokok mindig ezt a könyvet keresték bizonyítékként a parókiákon, ezért olyan döntés született, hogy az átkereszteléseket inkább a gyermekkeresztség között jegyezzék fel – ismertette a tényeket a lelkész, majd a kinyitott anyakönyv egyik lapjára utalva érdekességként elmondta, hogy a keresztelést végző lelkész, Brányik Sándor 1938. november 20-án /abban az időszakban, amikor már nem élt Balogh Elemér megválasztott lelkész, de az őt követő Szabó Béla még nem lelkésze a gyülekezetnek/ megkeresztelt egy prágai cseh anyanyelvű zsidót, akinek a bejegyzés szerint a keresztszülője is volt.

Az ebből az időszakból származó dokumentumok közül megtekinthető Sedivy László Szabó Bélával folytatott levelezései, valamint az a pecsét is, amellyel a keresztelési leveleket ellátátták, valamint Köhler Gizella okmányai 1922-ből / 1982. május 7-én hunyt el, Peres Imre akkori segédlelkész temette el. Ő volt a pozsonyi gyülekezet utolsó zsidó származású tagja, aki a református vallást gyakorolta/ és levelezések olyan zsidóktól, akik Dobsina és Surány környékéről érkeztek Pozsonyba és az itteni református gyülekezetben találtak menedéket.

Buza Zsolt lelkipásztor

A megnyitó utáni istentiszteleten Buza Zsolt lelkipásztor a vakon született meggyógyításáról szólt János evangéliuma 9. rész 13-17. versei alapján, melyben kifejtette, hogy a farizeusok előtt egy meggyógyult ember áll, és az egész eddig felépített világuk szinte meginog, sőt kártyavárként dől össze. Valami történt. Nem kis dolog és nem mellékes életesemény: látni kezdett. A látás életminőség, tájékozódás, jövő és remény. A látás: kapcsolat a világgal.

Utalt a mai korra, amelyre jellemző a gyermekek szemtikkelése az iskolai fel nem dolgozott környezet miatt. Mint mondta, úgy torzul el sok ember látása a stressz, a félelem és az elvárások között. Van, amikor se közelre, se távolra nem látunk. Se a jelent, se a jövőt. S vannak élethelyzetek, amikor minden homályos.

„És ekkor jön Jézus. Nyálat és földet összedolgoz – abból, amiből az ember lett, abból áll össze a gyógyszer. Szó szerint gyúrja az egészséges embert. De új látás születik belőle szombaton. A farizeusok számára ez a botrány, akiknek nem az ember számít, hanem a szabály. De Jézus nem szabályt javít, hanem életet ment. Nem a temetésen kell ünnepelni az életet, hanem ott, ahol az élet helyreáll. Hálát adni“ – tette hozzá.

A 20. századi gályarabprédikátorok nemes tettére utalva igehirdetésében kihangsúlyozta az életmentést, amely által jellé válhatunk az életben. Jézus számára is az életmentés az első és a legfontosabb. Gyógyítása révén az egykori vak ember látása azonnali, de a hite fokozatos. Ahogy kérdezik, úgy tesz vallást. Először csak annyit mond: „egy ember, akit Jézusnak hívnak”. Aztán: „próféta”. Majd egyre bátrabban áll ki mellette. Végül annyit mond: Messiás és Megváltó. A hitvallás nem tudásból születik, hanem a meggyógyult életből – fejtette ki Buza Zsolt.

„Kicsoda neked a másik?“ – tette fel a kérdést, amelyre azzal válaszolt, hogy aki cselekszi Isten akaratát, mert az Jézust láttatja. Aki szolgál, az Krisztust követi. Aki életet ment, az Jézussal teszi azt, és nem Nélküle. Aki az emberszerető Isten oldalán áll, a másik megmenekedéséért mindent megtesz. Nem kell hozzá áldott orvosnak lenni – elég az áldott Orvoshoz vinni az embert. Nem kell nagy tanácsadónak lenni – elég a csodálatos Tanácsoshoz emelni a testvért, az idegent, a befogadott embert – összegezte a mentés lényét a lelkipásztor igehirdetése végén.

Buza Zsolt lelkipásztor

„A kiállítást a zsidó származású Martin Mozer kezdeményezte, aki újságíróként felkutatta az említett a lelkipásztorokat és fontosnak tartotta őket bemutatni azzal, hogy a következő nemzedékek is tudjanak az életeket mentő tettükről. A dokumentumok beszerzésében segítséget nyújtott a nyitrai gyülekezet lelkipásztora, Ficzere Tamás és magam is, rendelkezésre bocsátva az irattárban lévő ide vonatkozó anyagokat, beleértve Fritz Beke Évát, a Kalvinske Hlasy szerkesztőjét. Martin Mózer, az ötletadó még Írországba is elutazott, ahol megtalálta László Zsigmondnak, a pozsonyi egyházközség gondnokának a vejét és családját. Pozsony nagyon is érdekelt ebben a témában. Anyakönyveink tele vannak olyan bejegyzésekkel, amelyek arról tanúskodnak, hogy az akkor itt szolgáló lelkipásztorok felvállalták a hozzájuk forduló zsidók megkeresztelését, hogy megmentsék az életüket.

Több tucat esetben történtek átkeresztelések. Brányik Sándor volt az első, aki zsidókat keresztelt meg, amikor pedig Eperjesre ment szolgálni, az utána Pozsonyban szolgáló lelkésznek már az volt a módszere, hogy a megkeresztelteket beintegrálják a gyülekezetbe, például külön bibliaórákat indítottak a számukra. A többségük itt is maradt, Pozsonyban telepedtek le és részévé váltak a gyülekezetnek egészen addig, míg nem hurcolták el őket munka- vagy haláltáborokba. Volt olyan gyülekezeti tag is, Tolnay Alfréd, akinek, mivel gyengén látott speciális, vakoknak írt Bibliát szerzett Szabó Béla Budapestről, a Vakok Intézetéből. Ez később vissza is került oda, ahonnan kölcsönözték“.

Brányik Károly Brányik Sándor unokája, Csukás Zsolt és Vaszil Márta Szabó Béla unokája, Buza Zsolt pozsonyi lelkipásztor és Martin Mózer, a kiállítás kezdeményezője

Buza Zsolt kérdésemre elmondta, hogy az akkori pozsonyi gyülekezet nem volt egységes a zsidók református vallásra való átkeresztelésének kérdésében, ugyanakkor nem gátolták meg az adott lelkészt ebben a szolgálatában. Előfordult olyan eset is, amikor a gyülekezeti tagok jelentették fel a lelkészt azért, mert zsidókat bújtat a parókián. De teljesen kívülállók is figyelték a reformátusokhoz tartozó épületet. A gárdisták pedig havonta látogatták a lelkészi  hivatalt és a parókiát. 

Az Ausztriában és Komáromban is élő Csukás Zsolt, Szabó Béla lelkipásztor unokája pedig elmondta, hogy gyermekkorában sokszor elmeséltették a nagyapjával, hogy miként bújtatták el a zsidó családot az őket kereső gárdisták elől. „A pozsonyi lelkészlakás úgy épült, hogy az egyik szobából a másikba lehetett menni, igy a zsidó családot nem tudták megtalálni, mert  mindig a következő mentek át a keresők elől. De nemcsak a lakásban, hanem a környékbeli házakban is bújtatták a szerencsétlen embereket. Az anyukám Vasil Mártának, az unokatestvéremnek az anyukájával hordta az élelmet azokra a helyekre, ahol a zsidók bújkáltak. Ők is nagy veszedelemben voltak. Amennyiben ugyanis kiderült volna, hogy a tiszteletes úr zsidókat bújtat, akkor vitték volna az egész családot koncentrációs táborba.“

Martin Mózer és Brányik Károly

A Dunaszerdahelyen élő Brányik Károly, Bránik Sándor lelkipásztor legidősebb unokájának szép emlékei vannak a nagyapjáról, aki viszont éltében soha nem emlegette fel ezt az időszakot, illetve nem is beszélt róla az unokák előtt. „Inkább a nagymamám mesélte el, hogy miként segítette nagyapám a hozzá forduló zsidókat. Megkeresztelte őket, így megmenekültek a koncentrációs tábortól. Sőt, úgy tudom, hogy többen hálából felvették a Brányik nevet.“

Az istentisztelet utáni szeretetvendégség keretében lehetőség nyílt ismét megtekinteni a kiállítást, amely egy hónapig várja az érdeklődőket.  

Sedivy László

Szentendre 1870 – Nyitra 1944

Lelkészi szolgálatba 1897 február elején iktatták be a nyitrai református gyülekezetbe. Mint lelkész példásan gondoskodott a nyitrai magyar nemzetiségű hívekről. A felebarátjának nyújtott segítség Sedivy részére nemcsak üres frázis volt.

1939-től 1942-ig részt vett a faji megkülönböztetés miatt üldözöttek megmentésében. Hivatalos feljegyzések szerint több mint hétszáz zsidó személynek állított ki keresztleveleket, többek között egész kicsi gyermekek részére is. Nyitrán, illetve annak környékén egész Szlovákiából keresték őt fel, kérve, hogy keresztelője meg őket.

A Grenzbote és a Gárdista folyóiratok szerint a zsidóknak nyújtott segítség miatt közellenséggé nyilvánították. 1942 augusztusában letartóztatták, kemény kihallgatások után vizsgálati fogságban töltött néhány hónapot az illavai táborban. Sem szellemi, sem fizikai nyomás hatására nem tudták megtörni. Az utolsó pillanatig kitartott a felebarátnak kijáró segítségnyújtás mellett. A börtönben töltött hónapok alatt legyengült szervezete 1944-ben mondta fel a szolgálatot.

Weisz József

Sedivy László nagy, faji üldöztetésnek kitett tömegeknek nyújtott segítséget, amely főként 1942-ben  játszódott le. 1942 augusztusában a nyitrai református templomban keresztelte meg Sedivy László a nagyszombati származású Weisz Józsefet, aki később Jozef Veselsky, /majd Joe Veselsky/-re változtatta a nevét.

1918 október 20-án született, még az Osztrák-Magyar Monarchia idején. 1948 után Írországba emigrál. Dublinban él. A legidősebb református, a legidősebb partizán és a legidősebb holokauszt túlélő.

Feleségét, Katalint letartóztatták és bebörtönözték, mert feljelentették, hogy férje részt vett a Szlovák Nemzeti Felkelésben. Joe apósa László Zsigmond, a pozsonyi gyülekezet gazdasági gondnoka volt.

Szabó Béla

Kárpátalja, Tekeháza 1897 – Debrecen 1991

1939 és 1948 között a Pozsonyi Református Egyházközségben szolgált. Az üldözött zsidó polgárok sorsát a szívén viselte, és ezt azzal nyilvánította ki, hogy a templomon kívül más biztonságos helyen is megkeresztelte őket. Keresztleveleket 1943-ig állított ki, annak ellenére is, hogy a titkosrendőrség megfigyelte őt, mivel még saját hívei közül is feljelentették, hogy titokban zsidókat keresztel.

A Szlovák Nemzeti Felkelés kitörése után befogadott egy zsidó családot és lakásán bújtatta őket még akkor is, amikor a Gestapo házkutatást tartott náluk. Ezen kívül menedéket nyújtott egy zsidó hivatalnok özvegyének is, aki közvetlen veszélybe került a haláltáborba való deportálások felújítása után.

Amikor Csehszlovákiában hatalomra kerültek a kommunisták, Szabó Bélát családjával együtt Magyarországra telepítették ki.

Brányik Sándor

Vízkelet 1910 – Dunaszerdahely 1980

1939 után Eperjesen, majd Homonnán és Nagymihály környékén teljesített lelkészi szolgálatot. Már az eperjesi szolgálata idején szem előtt tartotta a zsidó lakosok érdekeit. Templomokban és magánházaknál is átkeresztelte őket. Motorkerékpárján képes volt több száz kilométert megtenni, hogy Pozsonyban vagy akár Zsolnán meghallgassa a zsidók kérését, akik szerették volna megkeresztelkedni. Kérésüknek eleget tett és kiállította a keresztleveleket is.

Homonnán több, mint negyven zsidó személyt keresztelt át a református egyház berkein belül. Ezzel a nemes cselekedetekkel többek életét mentette meg. Önzetlenségéről a holokauszt homonnai és nagymihályi túlélői tettek tanúbizonyságot.

A keresztlevelek mellett hamis iratokat is igyekezett biztosítani a rászorulóknak. Brányik a zsidóknak nyújtott segítségért a korabeli, német propaganda szolgálatában álló sajtó általi üldöztetéssel szembesült, és nyomozás folyt ellene, sőt, vizsgálati fogságban is volt.

Puskás István

Martos 1891 – Léva 1958

Hivatalos feljegyzések alapján Sedivyvel és Brányikkal együtt ő is a keresztség tömeges kiszolgálásával segítette az üldözött zsidókat. Puskás István 1920-tól segédlelkésze, majd 1922 és 1945 között választott lelkésze volt a zólyomi református missziós gyülekezetnek. Fogadott fia, a katolikus Medved úr szerint a zólyomi parókián alakult meg a Magyar Nemzeti Párt zólyomi alapszervezete, amelynek letartóztatásakor, 1942 márciusában az elnöke volt. Egy zsolnay jelentés szerint Puskás kilencszáz zsidót keresztelt meg, de a vizsgálatok kiderítették, hogy mintegy száznyolcvanöt személyről van szó.

Puskás Istvánt 1942. március 21-én Zsolnán elfogták, Zólyomban kihallgatták, másnap Pozsonyba hurcolták. 1942. március 26-án a zsidók keresztelésének vádjával letartóztatták,  és az illavai fegyházba szállították.

1942. június 9-én felesége Mach belügyminiszterhez írt levelében kérvényezte férje szabadon bocsátását – annak egészségügyi problémáira hivatkozva a belügyminiszter utasítására puskást négy ónapi fogság után bizonyos feltételek mellett 1942. július 15-én szabadon engedték.

Iski Ibolya

Fotó: Iski Ibolya és archív