Zak 10 és Jn 12,44–50
(ÓSZ) „Aggódva kelnek át a tengeren, de az ÚR megveri a tenger hullámait" (11). Ebben a fejezetben Isten különbséget tesz a nép vezetői között, akiket pásztoroknak nevez, és a nyája között. Eltökélt szándéka, hogy kiáll népe mellett, hogy megmentse őket a bajoktól, amelyekbe pásztoraik sodorták őket. Lehet persze, hogy tengernyi akadály áll majd a hazatérők útjában, de Isten elapasztja azokat: bátorító emlékeztetés ez a kivonulás idején átélt félelmekre és csodákra. A végső szó épp ezért mindig a szabadító Istenre mutat. Ő a hazahívó, a hazavezető. Őbenne reménykedve lehet újjáépíteni az országot. Zakariás olyan prófétája volt az Úrnak, aki a megfelelő időben emlékezett a megfelelő dolgokra az üdvtörténetből, és ezt alkalmazni is tudta, sőt továbblátott. Így tudta az Úr igéjét tolmácsolni: „Hazahozom őket, irgalmas leszek hozzájuk, és olyanok lesznek, mintha nem is vetettem volna el őket."
Fohász: Istenem, köszönöm, hogy az ég és föld hatalmas Ura vagy. Úr vagy az élet és a halál felett, a háború és béke felett, minden emberi szenvedés és minden öröm felett. Segíts erre mindig emlékezni, számontartani a szívemben az üdvösség eseményeit, elmerülni a Te kegyelmedben! Jézus által kérlek, hallgass meg engem! Ámen.