Ám 9,1–10 és Jn 9,18–23
(ÓSZ) „Megrostálom Izráel házát, mintha rostában ráznák, melyből egy szem sem esik a földre" (9). „Szétrázom Izráel házát minden népek között, amint a rostával rázogatnak; de nem esik a földre egy szemecske sem" – így fordítja Károli. Ez olyan rosta, amilyet a házépítésnél a kőműves használ a homok kirostálására. A szem, ami fönnmarad, az apró kő. Vagy olyan rosta, mint a szita, amellyel a lisztet tisztítják, akkor a fönnmaradó szem a korpa és a szemét. Elsőre nagyon furcsán hangzik számunkra a hasonlat. Ez a kép a fejezet teljes összefüggésében erről szól: az ítélet elől senki nem menekül meg. A rostában az Úr azokat fogja meg, akik el akarnak menekülni a büntetés elől. A maradék pedig az, ami áthull a rostán. A furcsa prófétai kép meglepő módon értékeli, ami Izráellel történik: az Úr megrázza a rostát. Ez a rázás azonban nemcsak tragédiát jelent, hanem menekülést is a maradék számára.
Fohász: Uram, szeretnék én is azok közé az emberek közé tartozni, akiket Te megrostálsz. Áthullnak a rostán, és megmarad az életük az örök életre. Könyörülj rajtam, hogy ne meneküljek a Te megrázó dolgaid, szavaid, kegyelmed elől, és elhiggyem, hogy a rostából a Te kezedbe hullok bele. Ámen.