1Móz 41,37–57 és Mk 11,20–26 (ÓSZ) „Elfeledtette velem Isten minden gyötrelmemet és atyámnak egész házát. (...) Megszaporított engem Isten nyomorúságom földjén" (51.52). A felszín: József pecsétgyűrűt és aranyláncot kap, ünnepélyesen beiktatják hivatalába, a fáraó helyettese lesz. És a mély: gyermekei nevében ott van József minden lelki küzdelme, imádsága. Isten elfeledtette vele a gyötrelmeket, az otthontól, a családtól való elválás fájdalmát. Már csak az áldásokat emlegeti. A Te lelki békéd sem állhat addig helyre, amíg továbbra is így gondolkodsz: szeretem Istent, tehát alkalmazkodjon hozzám; tegye meg, amit én akarok. Nem! Te alkalmazkodj őhozzá! Tölts vele minél több időd, engedelmeskedj szavának! József tizenhárom évvel ezelőtt egy tenyérbemászó figura volt. Most – bár nem felejtette el, honnan jött, és min ment keresztül – már tudja: kinek köszönhet mindent. Te hol tartasz ezen az úton? Gyorsítsd meg lépteid!
Fohász: Kegyelmes Istenem! Áldalak és magasztallak, mert egyedül az méltó Hozzád, hogy teremtményeid szíve és szája telve legyen neveddel. Tudom, hogy Te őriztél meg, szabadítottál ki, és tartasz meg ma is, ha gyötrelmek érnének. Hiszem, hogy minden áldás Nálad van, amire szükségem lehet. Nem félek már, egyedül Benned bízom. Ámen.