1Móz 46 és Mk 12,35–44 (ÓSZ) „Izráel tehát útnak indult mindenével, amije csak volt, és amikor Beérsebába ért, áldozatokat mutatott be atyja, Izsák Istenének" (1). Jákób, más néven Izráel meghozta az ésszerű döntést, elindul Egyiptomba. Földje déli határához érve azonban Isten tanácsát kéri. Mintha megfordult volna a helyes sorrend. Előbb az emberi döntés, utána az elkért áldás. Mintha mi is automata üzemmódban működnénk. Eszünkbe jut vezetést kérni Istentől? Te miben kérted legutóbb a tanácsát? Egyáltalán, kérted valaha? Izráel az Úr engedélye nélkül nem lépi át a határt. Azonban kezdeti döntését megelőzte valami nagyon fontos: Isten már ígéretet tett neki. Ezzel a bizalommal indul útnak. Tudja, hogy csak akkor lesz áldás az életén, ha Isten vele lesz. Beérsebában ebben kap megerősítést. Nélküle egy tapodtat sem szabad tennie. Ha éppen elakadtál valamiben, most már tudod, mit kell tenned! Emlékezz és kérj vezetést!
Fohász: „Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem. (...) Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra" (Zsolt 139,1.3). Tudod, miben van lemaradásom, miben akadtam el, miből nem találom a kiutat, merre kellene mennem. Kérlek, segíts! Nem szeretnék többé a Te akaratod ellenében élni. Rád bízom magad, vezess engem! Ámen.