2026. január 17., szombat
2026. január 17., szombatBír 9,1–21 és Jn 6,16–21 (ÓSZ) „Összegyűltek Sikem polgárai meg a fellegvár összes lakója, elmentek, és királlyá tették Abímeleket" (6). Amire nem került sor Gedeon életében, megvalósult fia által. Az apa elutasította a királyságot, mivel az összeegyeztethetetlen Isten uralkodásával. A fiú ellenben magához ragadta a hatalmat, meggyilkoltatta testvéreit, és átvette szülővárosa felett az irányítást. Lám, milyen könnyen letérnek a helyes útról az utódok! Ebből is kiderül, hogy nem elég, ha az ősök hitben járó emberek voltak. Nem elég hivatkozni elődeinkre, hívő szüleinkre, egyházukat híven szolgáló nagyszüleinkre. Nekünk is élő kapcsolatot kell tartani Istenünkkel, ha az ő útján akarunk járni! De hitünk nem terjed ki utódainkra. Nem hihetünk gyermekeink, unokáink helyett. Nekik maguknak kell járniuk a hit útján. Értük mindössze annyit tehetünk, hogy amíg lehetőségünk van rá, hitben neveljük őket, elbeszéljük, hogyan érhető el az Úr, és imádságban hordozzuk őket...
Fohász: Istenünk, köszönjük, hogy személyesen ismerhetünk Téged. Hálát adunk hitben járó szüleinkért, nagyszüleinkért, akik megosztották velünk hitüket, és általuk megismerhettünk Téged. Szeretnénk hiteles hirdetőid lenni az utánunk következő nemzedékek számára. Tőled kérjük hozzá a bátorságot, a következetességet, és mindenekelőtt a Veled való személyes kapcsolatot. Ámen.
![]()
