Zsolt 132 és 1Tim 5,1–16 (ÚSZ) „A valóban özvegy és magára maradt asszony pedig Istenben reménykedik, és kitart a könyörgésben és imádkozásban éjjel és nappal" (5). Az első keresztyén gyülekezetek nagyon odafigyeltek az özvegyasszonyokra. Befogadták, támogatták, segítették őket. Óriási segítség volt ez, hiszen egy magára maradt idősödő nő számára abban a korban és azon a területen szinte lehetetlen volt a megélhetés. Ugyanakkor a gyülekezet is nagy ajándékot kapott. Egy Istenben reménykedő, a könyörgésben kitartó, imádságos szolgatársat. Micsoda hatalmas ajándékok a gyülekezeteinkben lévő idős, imádkozó emberek, akik talán már testi erejükben meggyengültek, de annál megbízhatóbb imaharcosok. Csendesen, szinte észrevétlenül, kitartóan imádkoznak a gyülekezeti alkalmakért, lelkipásztorért, presbiterekért, fiatalokért, gyerekekért, családokért. Hálás szívvel gondoljunk mindig rájuk, és ha az Úr megtart bennünket, vegyük át a stafétát.
Fohász: Mennyei Édesatyánk! Hálát adunk a gyülekezeteinkben, közösségeinkben lévő idős, imádkozó emberekért. Köszönjük mindazokat, akik imádkoznak értünk. Dicsőséged gazdagsága szerint fizess meg nekik. Ámen.