Hálatelt alkalom a reformáció emlékére

2017. május 18., csütörtök

Öt gyülekezet tagjai közösen emlékeztek meg Pozbán a reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi istentiszteleten. A jeles évfordulóra a templom mellé egy kopjafa is készült, amelyet a barsi egyházmegye esperese és gondnoka leplezett le.

2017. május 14-én hálatelt szível érkeztek a hívek a pozbai református templomba. A hívogató harangszónak eleget téve sokan szerettek volna méltó képen adózni az előreformátorok, reformátorok, hitvalló ősatyák emlékének! Így ünnepelt együtt öt gyülekezet, az anyaegyházhoz tartozó barsbaracskai és barsbesei leányegyház, valamint az egykor hozzátartozó újlóti gyülekezet. Ugyanakkor megkülönböztetett nagy szeretettel voltak fogadva a határon túli nagyigmándi testvérgyülekezet tagjai is! Látogatásuk, mint mindig, most is bearanyozta a közös alkalmat. Ez az „ötös fogat” nem most van együtt először, s bíznak abban, hogy még sokszor lesznek így együtt, hogy ily módon is tudjanak közösen kimondhatatlan hálákat adni Istennek!

Dukon András pozbai lelkipásztor az ünneplőket 1Sám. 7:12 lapján köszöntötte: „… Mindeddig megsegített bennünket az Úr!”Majd szállt az ajkakról az ének: „Az egyháznak a Jézus a fundámentoma…” (392. dicséret). Igehirdetését Mk. 4, 35-40 verseire építette. Elmondta, hogy szívünkben hálaadással kell emlékeznünk, ugyanakkor látva hitvalló elődeink példaértékű szolgálatait tartsunk önvizsgálatot; valamint felhívta a figyelmet arra, hogy a feladatok meglátása jellemezzen minket! „A hullámok úgy becsapódtak a hajóba, hogy az már kezdett megtelni vízzel! Minél több oda nem való dolog van az egyházban, annál jobban fenyeget a veszély, hogy az elsüllyed! Ezt jelenti a reformáció, újra és újra megreformálódni, elsősorban önmagunk megreformálódására kell törekednünk!”

Az ünneplő sereg a következő  áldást fogadhatta: „Maga az Úr megy előtted, ő lesz veled. Nem hagy el téged, és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj!” (5Móz. 31:8)

A reformáció 500. évfordulójára való megemlékezés az úrasztalától folytatódott tovább.

A lelkész kiemelt néhány történelmi eseményt, köztük a reformáció 50., 75., 400. évfordulóját, majd hangsúlyozta, hogy ma is hitben buzgó, szeretetben gazdag, lelki kincsekben bővelkedő, szolgálatban álló testvérek vannak jelen, legyen Istennek hála! „Bízunk benne, hogy az Úr továbbra is velünk lesz és megtart minket!”

A reformáció 500. Évfordulójára készitett emléktábla leleplezésében Dukon András és a testvérgyülekezet lelkésze, Sugár Tamás segített. Az emléktáblára az az Ige került fel, ami egykor megszólította Luther Mártont is: „Megigazulván ingyen az Ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által.” (Róm. 3:24)

Sugár Tamás köszöntésképen a következő Igét hozta magával: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.” (ApCsel. 5:29) „Nem volt olyan világi hatalom, ami elzárhatta volna Isten igaz szavát, az Igét.” Luther sokszor volt életveszélyben, Zwingli harc közben esett el, Kálvinnak menekülnie kellett, Szegedi Kis Istvánt naponként meghurcoltatják, de csak az Ige számított, hűen megmaradni az Ige mellett. „Ma szabadon járhatunk istentiszteletre, hitoktatásra, ám a keresztyén hit üzenetét különféle ideológiák szeretnék elhomályosítani. Mi azonban tudjunk bizonyságot tenni, tudjunk kiállni az igaz hit mellett!”

Kassai Gyula, a barsi egyházmegye esperese 2Tim. 1:8 igeverssel köszöntötte az egybegyűlt ünneplő sereget: „Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az ő foglyát, hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje által.” Szólt a reménységről, a feladatokról, arról, hogy egymást segítve tudjunk együtt szolgálni!

Ezt követően ifj. Kiss Éva szavalta el Túrmezei Erzsébettől a „Nem tehetett másképp!”című versét.

A szívében hálával emlékező ünneplő sereg fennállva énekelte a Himnuszt!

A kivonuláskor kapott igelap hivatása, hogy általa is emlékezzünk erre az egyébként is felejthetetlen napra, amiért egyedül Istené legyen a dicsőség!

A hálaadó alkalom a templom előtt folytatódott tovább. A pozbai gyülekezet reménységgel tekintve a jövőbe, egy kopjafát állíttatott a templom mellé.

Ezt a kinti felemelő alkalmat Mente Róbert gondnok nyitotta meg beszédével. Sokan fáradoznak azon, hogy a maga evezőcsapásaival, szolgálataival egy kissé beljebb vigyék Jézust a szívekbe! Az elmúlt évszázadok alatt igen csak bátran és mélyen kellett megmeríteni az evezőlapátokat, hogy a tiszta tan eljuthasson az emberek szívébe! Beszédében egyaránt visszaemlékezett a reformáció 100., 200., 300. és a 400. évfordulójára, kiemelve annak történelmi eseményeit.

„Most újra együtt van az öt gyülekezet! Ma együttes erővel, egyszerre húzzuk az evezőt! E kopjafa mától maradjon meg szívünkben oly módon, hogy jelképezze ezen öt gyülekezet összetartozását! A mi számunkra legyen ez szimbóluma annak, hogy csak összefogással, kitartással, egymás megsegítésével tudunk haladni a cél felé, t.i., hogy minél beljebb vigyük Jézust egymás és mások szívébe! Apró, de kitartó evezőcsapásokkal! Jézus szava miatt, és Jézus szaváért!”

A beszédet követően Kassai Gyula esperes és az egyházmegyei gondnok, Kiss Pál leleplezték a kopjafát!

A szózat eléneklése után az esperes, az egybegyűlt gyülekezetek képviselői, annak lelkipásztorai és gondnokai, valamint a helyi önkormányzat képviselője elhelyezték a megemlékezés virágait, szalagjait, koszorúját.

Végül a helyi lelkész mondott megszívlelendő zárszót! „Szeretném, ha itt e környéken ez a kopjafa jelentené az egységet! A kopjafa jelképe az összetartozásnak és a testvériségnek! Összeköt minket az, hogy Isten nevében egyek vagyunk! Legyen ez a kopjafa az összekötődés és az összetartás jelképe is! Kérem ezért az Istent!”

Az ároni áldást követően az ünneplők elénekelték a református magyarság néphimnuszát, a 90. zsoltár első versét.

Az ünnepség szeretetvendégséggel ért véget.

Sándor Veronika

események továbbiak →

Reformáció 500