A bővítés rendszeres találkozókat eredményezett

2017. július 01., szombat

íAz örösi egyházközség már korábban is tervezte gyülekezeti termének a bővítését, de a megvalósítását felgyorsította az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül érkezett támogatás.

A bővítést elsősorban az indokolta, hogy a gyülekezet kinőtte a korábbi helységet. A felújítást évek óta tervezték, - már egy 2000-es presbiteri jegyzőkönyvben is található utalás erre - de halogatták annak megvalósulását, holott szükségét érezték a nagyobb, és ezáltal jobban kihasználható térnek, ahol helyet kap egy teakonyha és a szociális helyiség is.

Mindig gondot okozott ugyanis, ha a gyülekezet vendéget fogadott, vagy hivatali ügyben jöttek a hívek, mert a lelkészlakon kívül nem volt megfelelő helység, ahová invitálhatták volna az érkezőket. A terek összekapcsolása révén most már erre is lehetőség nyilt, sőt, akár alkalmi vendégeket is el tudnak szállásolni.

A jelenlegi felújított és kibővített gyülekezeti terem három helység egybenyitásával alakították ki. Az egyik része korábban is ilyen célt szolgált, a másik felét a garázzsal való összekapcsolással nyerték, a vizes blokk helyét pedig egy raktárból választották le. Az egész épület, benne a kis helységekkel még Molnár Elemér lelkipásztor itteni szolgálata alatt épült.

A nagyobb helyiség elérése érdekében ki kellett venni egy közfalat a korábbi gyülekezeti helyiség és a garázs közül. Mivel támfal volt, szükséges volt a statikai megerősítésre is. A felkért szakemberek a két, pontosabban három helység közötti szintkülönbséget kiegyenlítették, kicserélték a régi nyílászárókat, és egy szomszédos raktárhelyiség felének leválasztásával toalettet és mosdót is beszereltek, eddig ez sem állt a gyülekezetbe érkezők rendelkezésére.

A gyülekezeti helyiség korábban 24 m2 volt, amely több, mint a duplájára bővült, 56 m2-re.

A bővítés óta rendszeressé váltak a közösségteremtő és zenével kapcsolatos alkalmak. Hétfőnként csigatészta készítés a gyülekezet asszonyai által, keddenként gitáróra a felnőtteknek, illetve fiatal felnőttek bibliaórája, szerdánként gitáróra a gyerekeknek, illetve idősek bibliaórája, csütörtökön kátéoktatás, szombat délelőtt furulyaóra és zeneelmélet, valamint az istentisztelettel párhuzamosan vasárnapi iskola. Ezen kívül helyt ad zenekari próbák, gyűlések, játszóházak, vendégek fogadására, és mindannak, ami egy Lelkészi Hivatal működésével együtt jár.

Az értéknövelő beruházás az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásból, valamint adományokból valósult meg. A projekt egy részét képezte a felújítás és a kibővítés, a második részében a helység berendezése történt: asztalok, székek, teakonyha, vendégágy került bele, illetve a jövőben tervezik néhány játék és sporteszköz beszerzését a péntek esti ifjúsági alkalmakra.

A magyar kormánynak az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül az Egyetemes Egyházhoz érkezett támogatás egy részének köszönhetően, amelyre az egyházközségeknek pályázniuk kellett felújítás vagy beruházás céljára, az örösi egyházközség 10 550 euró értékben valósították meg a gyülekezeti terem kibővítését. A teljes költséghez az EMMI 6 500 eurós támogatással járult hozzá, a maradékot az egyházközség fedezte a gyülekezeti tagok között végzett gyűjtésből. Ezen kívül felújították még az elektromos vezetékeket is, saját forrásból.

Jelenleg a helység szinte minden gyülekezeti igényt kielégít, de tervezik néhány eszköz beszerzését, amellyel a fiataloknak és a fiatal családosoknak szóló programokat segítenék.

A gyülekezet 2017-ben tervezi a templom teljes külső felújítását, valamint – mivel a korábbi garázs a gyülekezeti terem része lett – a közeljövőben egy garázs megépítését. A gyülekezeti terem bővítésével párhuzamosan közösségi játszóteret is kialakítottak, amelyet folyamatosan bővítenek is, de a játszótér részeként tervezik egy szabadtéri kisszínpad megépítését is.

Az egyházközség elsősorban gyülekezeti adományokból tud gazdálkodni. Ehhez járul még az  éves földbérletért járó bevétel. Pályázati támogatást eddig rendezvényekre kaptunk, kivételt képezett az elmúlt év, amikor EMMI hozzájárulással valósították meg a gyülekezeti terem bővitését. A helyi szövetkezet gépekkel és munkával, az önkormányzat pedig kisebb részben anyagiakkal, nagyobb részben helységekkel, illetve munkaerővel támogatja a gyülekezetet – tájékoztatta a Reformata honlapot  Kis Miklós lelkipásztor.  

Örösben a legutóbbi /2011/ népszámlálási adat szerint 436 református él. Az egyházközség nyilvántartásában 350 személyt jegyeznek.

A gyülekezet lelkipásztora Kiss Miklós, aki 2008. júniusától szolgálja a híveket.    

Reformata, II

események továbbiak →