Szembenézés a századik évfordulóval

2019. november 08., péntek

A Nagybörzsönyben és Mályiban megtartott három napos lelkésztovábbképzőn nemcsak a szlovákiai reformátusok Trianon utáni helyzetéről és sorsuk alakulásáról volt szó, hanem a volt Jugoszláv Királyság területéhez került magyar reformátusok rövid történetével is megismerkedhettek a magyar gyülekezetekben szolgáló lelkipásztorok.

„Ágoston Sándor lelkipásztor kezdeményezésére – akit csak három évvel később választanak meg püspöknek – 1923-ban Rétfaluban, / Horvátország/, összejönnek a lelkészek egy megbeszélésre, ahol végül is megfogalmazódik az, hogy a Jugoszláv Királysághoz csatolt területen valamit kellene tenni. Érzik ugyanis, hogy helyzetük nem fog megváltozni, ezért egy egyházi szervezet megalakításán gondolkodnak” – mondta beszéde elején Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke.Az első világháború után megmaradt árvákról gondoskodni kellett, ezért hihetetlen erős diakóniai tevékenység indul el, ami megerősíti az egyház szervezetét. „Ez egy nagyon fontos üzenet a mának is, mert ez a terület az, amit a legjobban elhanyagolunk, vagyis a személyes, hitbéli cselekedeten alapulót. Ez olyan szinten fekteti le az egyház alapjait, hogy kialakul egy rendszer, amelyből létrejön egy magyarországi esperességnek sem megfelelő lélekszámú közösség. Ekkor viszont még 27-28 ezer reformátusról beszélnek, holott nem is voltak akkoriban még igazán valós számok” – elevenítette fel az első világháború utáni éveket a püspök.

Beszélt arról is, hogy az egyháztól megpróbálták elvenni az iskolákat, sikertelenül, helyettük viszont elkonfiskálták a magánházakat. Írástudatlan tanítókat hoztak, akik bottal verték a gyerekeket, ha a szünetben magyarul beszéltek, holott más nyelven nem is tudtak beszélni. Az első hullámban az volt a cél, hogy akit lehet, űzzenek el, hogy a helyükre szerbeket telepítsenek.1939-re érik meg annyira az állammal való kapcsolat, hogy megalakul a Jugoszláviai Református Egyház a Jugoszláv Királyság területén. „Mire kezdtek volna jó dolgokat tenni, kiadták az új énekeskönyvet, amelyre az akkori erdélyi püspök azzal reagált, mindenütt ezt kellene bevezetni, mert nemcsak a régi zsoltárokat, hanem a hozsánnákat, hallelujás énekeket is tartalmaz. 1928-ban kiadják Borkó Júlia imádságos könyvét. Ágoston Sándor személyében pedig egy különleges pásztort kapott a jugoszláviai egyház, aki fontosnak tartotta a Heidelbergi Kátét és a II. Helvét Hitvallást, amelyekkel szolgálati helyén, Kórógyón ismerkedett meg, a teológián ugyanis nem tanították” – mutatott rá az akkori időszakra Szenn Péter.

A Mályiban megtartott előadáson

Elmondta azt is, hogy amikor a II. világháborúban a reformátusok által lakott területek nagy részét felszabadították, mindenki tele volt reménnyel. Várták, hogy valami más jön. A papok viszont „bölcsek” voltak és nem a pillanatnyi politikának feleltek meg. Megemlítette Haraszti lelkészt, aki a háború alatt különféle nemzetiségű katonákat bújtatott. „1948-ban elkobozzák az egyházi földeket, meghagyják az engedélyezett, legfeljebb tíz hektárt az egyházközségeknek és a gazdáknak is. Az embereknek emiatt elment a kedve a munkától, mert minek dolgozzanak, ha a terményt be kell szolgáltatni” – hangsúlyozta a püspök, aki utalt arra, hogy a titói Jugoszláviában az egyházat látszólag békén hagyják. A háború idején viszont a partizánok különös hangsúllyal terrorizálták nemcsak a református, de a katolikus papokat is. Az evangélikus németeket elküldték. Voltak mártírpapok is, akik valamilyen tevékenységet fejtettek ki a nácizmus ellen, pl. Faragó Ferenc esperes, akit később mégis agyonverték. Csupán azért, mert református volt. Így kezdődött – idézte fel a múlt emlékeit Szenn Péter. Az ötvenes évekről úgy beszélt, hogy akkoriban megváltozott a jugoszláviai hozzáállása a lelkészekhez, mert még nyugdíjalapjuk is volt, az egyház pedig folyamatosan ugyan, de visszafogott módon működött. Állami rendelettel azonban megszüntetik az árvaházat. Később Feketicsen egy konferencia-központot alakítanak ki, ahol a nyári kateketizációkat tartanak. Az egyház működött ebben a túlélő formában. A ’90-es években elkezdődött a szerbek, a horvátok, szlovének, muzulmánok ellenségeskedése, egy újabb háború kitörése, amelynek következtében kialakultak a miniállamok. „A trianoni időszaktól valamire várunk. A baj az, hogy nem tudjuk, mire várjunk. Az Úr Jézusra, igen, arra várunk, azt el tudjuk mondani, de mást nem. A mi reménységünk az, hogy ettől már nem lehet rosszabb. Pedig sokszor megtapasztaltuk már, hogy mindig van még rosszabb. A református keresztyén ember a leghűségesebb gyülekezeti tag a próbák ellenére is. A Jó Isten felhasználja a saját szolgálatunkat arra, hogy megmutassa, milyen irányba kell tovább mennünk. Nem úgy, hogy eltávolodunk a bennünket ért traumáktól, hanem éppen a traumák hatására megérjünk arra a szolgálatra, hogy többé ne túlélő egyház és közösség legyünk, hanem tegyünk is érte” – nyomatékosította a püspök, aki azt mondta, hogy a Trianonnal úgy kell szembenézni, mint a bűnnel: Az Úr Jézus Krisztus segítségével. A hozzánk ellenségesen viszonyuló nemzettársunk vagy nem nemzettársunk irányába is ugyanilyen technikával kell néznünk.

„Álljunk meg a saját lábunkon, mert a Trianon fejben játszódik le. A Trianonnal való szembenézés nem más népekkel való ellenségeskedésben merül ki. Ellenségesek ők az irányunkba maguktól. Nekünk elég, hacsak azt tesszük, amit az elődeink tettek: érezzük magunkat jól az Úristen kegyelmében. Nem fontos, hogy több millió református legyen és tiszta magyar családok ….. Az őseink is túlélték a megpróbáltatást, mi is túl fogjuk élni” – mondta Szenn Péter püspök, aki azzal fejezte be közel másfél órás előadását, hogy a lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét. „Trianonban nincs igazság, De bármit is adott kinek-kinek az Isten, azt a közjóra kell fordítani, hogy mindenki egyesített igyekezettel az egyházat építse”.

Ma Horvátországban 14 500 magyar él, 8 ezren beszélnek magyarul. Ebből 3400 református, akik között van horvát és cseh nemzetiségű is. A továbbképzésen a lelkipásztorok Biró Csaba segitségével megismerkedhettek a legújabb tűz- és munkavédelmi előirásokkal. A lelkésztovábbképzés végén Fazekas László püspök elmondta, hogy hasznosnak tartja a három napos együttlétet, mert az előadások utáni beszélgetések is építő jellegűek. Előrevetítette, hogy 2020 januárjától új finanszírozási rendszer szerint működnek a szlovákiai egyházak. A dotáció nagysága, az évenkénti 2 millió 640 ezer euró, amit eddig is kapott az államtól Egyetemes Egyházunk, nem változik, de a következő években figyelembe veszik az inflációt és a gazdasági helyzet alakulását, valamint a hívek népszámlálási adatait. Itt felhívta a lelkészek figyelmét, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a két év múlva esedékes népszámláláskor a reformátusok vállalják vallási hovatartozásukat. Mivel a következő évben már nem érvényes a lelkészek fizetésére vonatkozó korábbi rendelkezés, ezért már egy bizottság dolgozik az új rendszer kialakításán. Megemlítette, hogy a november 15-én kezdődő zsinaton szó lesz az egyház közalapjáról is azt előrevetítve, hogy a későbbiekben esetlegesen a gyülekezeteknek is hozzá kell majd járulniuk a lelkészek fizetéséhez; valamint terítékre kerülnek a nem fizető egyházközségek is.