A Világosság református egyházi műsor 2020. március 15-ei ajánlata

2020. március 04., szerda

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor fő témái: az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy, azaz a szárdiszi gyülekezetnek írt levél, hívogató a Református Teológiai Karra, látogatóban a martosi Református Egyházi Alapiskolában.

Élsz, pedig halott vagy - figyelmezteti Jézus János apostol levele által a szárdisziakat, hogy változtassanak ezen az állapoton. Arra kéri őket, hogy ébredjenek fel a tetszhalott állapotból és erősítsék meg a többieket. Sőt, azzal biztatja őket, a győztes fehér ruhát kap és a nevét nem törlik ki az élet könyvéből. A szárdiszi gyülekezetnek irt levél alapján fejti gondolatait Erdélyi Adél perbetei lelkipásztor.Február 14-én nyílt napot tartott a komáromi Selye János Egyetem, amelyre  több mint hétszázan jöttek el, hogy részletes információkat kapjanak tanároktól és a hallgatóktól az általuk kiválasztott karról, illetve a tanulmányi programokról. Az egyetem hallgatói létszámában legkisebb, számbelileg 71 hallgatóval rendelkező Református Teológiai Kar is bemutatkozott. A megnyitón az egyetem rektora Juhász György arról is beszélt, hogy miért érdemes választani a Református Teológiai Kart, de megkérdezzük a hallgatókat is, hogy mi játszott szerepet abban, hogy teológiára jelentkezzenek, de az összeállításban a most még érdeklődő, reménység szerint jövőbeli hallgatók is megszólalnak.Húsz évvel ezelőtt, 1999. szeptember 3-án nyitotta meg kapuját Martoson az egyházközség alsó tagozatos református egyházi alapiskolája. A korábban 15 tanulóval működő intézmény létszáma az idei, 2019-20-as iskolai évben nyolcra csökkent, így az alapító egyházközségnek meg kell küzdenie a fenntartással is járó nehézségekkel, de nem adják fel. Az intézményt megbízott igazgatóként második éve vezeti Sárai Mónika, akivel a kisiskola szépségéről, gondjairól és  előnyeiről, illetve az egyházi oktatás pozitív hatásáról beszélgetünk.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya

A Pátria rádió februártól nem ismétli meg a Világosság egyházi műsort, de itt visszahallgatható.

események továbbiak →