1Móz 28,10–15

2020. március 19., csütörtök

„Elindult Jákób Beérsebából, és Hárán felé tartott. Egy olyan helyre ért, ahol eltölthette az éjszakát, mikor a nap lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, azt a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen. És álmot látott: Egy létra volt a földre állítva, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le. Odafönt pedig az ÚR állt, és ezt mondta: Én vagyok az ÚR, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. Annyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és áldást nyer általad, meg utódod által a föld minden nemzetsége. Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.”

Ahhoz, hogy igazán, értékelhessük a világosságot, előbb meg kell ismernünk a sötétséget, ahhoz, hogy az egészséget megbecsülhessük, látnunk és éreznünk kell a betegség fájdalmát, ahhoz, hogy fogalmunk legyen arról, amit az Igében hallunk: „mert én veled vagyok,” előbb helyet kell adnunk az egyedüllét megtapasztalásának.

Egyedül lenni. Egyedül, azaz nem mással vagy másokkal együtt. Mennyire fájdalmas és gyötrő érzés. Sokféleképpen találkozhatunk ezzel a helyzettel. Sokan vannak, akik családjuk körében élnek, s mégis keserűen felsóhajtanak: egyedül vagyok, nem értenek meg a testvéreim, szüleim, barátaim a hozzám közel állók. És vannak olyanok is, akik a családnélküliség fájdalmával élnek éveken át.

Az egyedül adódhat iskolában, munkahelyen, sőt még az egyházban is. Mindenféle területén és szintjén a társadalmunk.

Egyedülálló vándorok sokan voltak a Bibliában: Jób, Jeremiás, Illés a próféta, aki saját szavai szerint is egyedül maradt. Az egyedüllétnek a legmélyebb foka, amikor valaki úgy érzi, hogy magára hagyta őt az élő Isten. Erre a kétségbeejtő érzésre válaszol a felolvasott ige: mert én veled vagyok.

Testvérem az Igen nem azt állítja, hogy nincsenek emberi egyedüllétek, hiszen vannak, de az sohasem történhet meg, hogy az Isten bárkit is egyedül hagyjon. Bizony én veled vagyok.

Érezhetjük ebből a személyes hangot: „veled”. Nem veled leszek majd egyszer a szebb napokban, a közeli vagy távoli jövőben, hanem veled vagyok éppen most: a társtalanságban, vagy éppen abban, amiben vagy. Személyesen veled vagyok, aki hallgatod és elfogadod üzenetemet, veled, mint gyülekezetemmel és népemmel.

Ő megőriz téged, akárhova mégy. Tehát nemcsak a templomban, nemcsak a lakásunkban, nemcsak a munkahelyünkön, nem csak a bezártságban, hanem bárhova mész: mindenhol. Bárhová megyünk, mindenütt őrizetének oltalma alatt állunk.

Az őrizet tárgyai mi vagyunk, én vagyok, a gyarló ember. Éppen én vagyok őrizetre méltó. Őrizete nem ismer határokat, mindenütt megőriz, valahová mész. Hitemnek ez az egyik próbája: tudom-e és vallom-e az Úr biztos őrizetét?

Csiba Zoltán, madari lelkipásztor  

           

események továbbiak →