Jeruzsálem várfalán kívül a Juh-kapu közelében van egy gyógyhatású forrás. Betesda a neve. Irgalom, könyörület háza a jelentése. Öt csarnoka tele van szenvedővel. Mind várják a víz felkavarodását, mert aki elsőként jut a csodát tevő habok közé, meggyógyul. Sok beteg vár, nagy a tülekedés. Farkastörvények uralkodnak a gyógyforrásnál, nincs irgalom a könyörület házában. Ott vannak ők is a templom közelében, csak a várfal külső oldalán. A zsidók az ünnepre készülnek, Jézus is ott van már, de előbb időzik a kapun kívül, a forrás melletti nyomortelepen. Neki fontos, hogy mi van az ünnepről kiszorultakkal. Megy a forráshoz. Jelzi, hogy ő lett a forrás, ő az élet, az el nem múló élet, az örök élet forrása, a teljes gyógyulás forrása. „Egyetlen forrása minden kegynek, egyetlen mentsvára a lelkemnek…” Ahhoz az emberhez megy oda, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. Jézus nem diagnosztizál, nem elemzi a gyógyvíz összetételét.

Akarsz-e meggyógyulni? Kérdezi és várja a választ. Azt szeretné hallani: Igen, akarok. De nem hallja. Csak nem mondja ki a beteg. Mellébeszél. – Ugyan már, a dolgok nem arról szólnak, hogy én mit akarok. Egyedül vagyok, tehetetlen vagyok, nincs emberem, aki beemeljen a vízbe, mire odaérek, mások megelőznek… – záporozik a panasz és a vád. Nem az a kérdés, hogy én mit akarok, hanem hogy milyenek a lehetőségeim. Ő a vádló ember, kimondja, hogy nincs embere, aki segítsen rajta. Valóban nincs. Nem csak mozgásában akadályozott, már a szíve is beteg, mert a hosszú várakozás beteggé teszi a szívet (Péld 13,12). Nehéz kimondani, hogy beteg vagyok, nehéz felkiáltani Pál apostollal együtt „Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Róma 7,24). De hasznos. Mert akkor azt is elismerem, hogy gyógyulásra, szabadulásra van szükségem.

Jézus a beteg irányultságát szeretné megváltoztatni, hogy ne az angyaltól és ne a gyógyforrástól várja az enyhülést, hanem neki higgyen. A szavának, amiben erő van. Jézus válasza: Kelj fel és járj. Ne keress kifogást, és ne kételkedj. TEDD, amit mondok. Én kavarom fel az eddigi gyakorlatot, én vagyok a gyógyforrás. Mindezt ismeretlenül, észrevétlenül, a feltűnést kerülve teszi. Irgalmából üdvözít. „Még rólad mit sem tudtam én, tulajdonoddá tettél…” (329. ének 2.v.). Kelj fel, pakolj össze, számold fel a múltat. Adok hozzá erőt, csak akarnod kell. Szabad akaratod szerint cselekedhetsz, küzdhetsz a hitetlenség ellen, elhiheted, amit mondok.

Jézus így áll meg mellettünk is, mai betegek mellett, és kérdezi: akarsz-e meggyógyulni, vagy ragaszkodsz továbbra is ahhoz a gyakorlathoz, amik tehetetlenné tesznek, vagy engedelmeskedsz nekem? Mert ábrándozni, vágyakozni kevés. Abból nem lesz gyógyulás, ha szép tanításokat meghallgatsz vagy elolvasol. Döntened kell, ha nem döntesz, az is döntés. El kell dönteni, akarni kell, és engedni, hogy Ő, az áldott orvos, aki házhoz jön, meggyógyítson.                                                                                                  

Rácz Jolán, marcelházai lelkipásztor