„A babiloni vizek mellől jöttünk hozzád, Istenünk, s mint szomorú füzek borulunk zsámolyodhoz, óh örök igazság! Hasson fel hozzád a mi könnyes imádságunk! Forró sóhajtások, lelkünknek az elszaggatott darabjai szállnak trónod elé: hallod-e? látod-e? Egy nemzet lelke az, mely vétkezett ellened, s most keresi az utat, melyen visszatérhet hozzád, atyai szívedhez, örök jóságodhoz. Látod-e? Szánod-e? Óh, mindég szántad, mindég. Az első perctől kezdve. Mikor kilépett az atyai hajlékból, s egyre jobban távolodott tőled; neked fájt legjobban. Tudtad, hogy visszatér, hogy a nyomorúság visszahajtja hozzád: de előre láttad sok szenvedését is, megaláztatását, könnyes éjszakáit, önmagával való tusakodásait. És szántad, mert szeretted. Most itt sír lábaidnál, és nem mer a szemedbe nézni. Óh, hajolj le hozzá és emeld fel szívedhez! S a Krisztusban megmutatott örök szerelmedből fogadd vissza Atyánk a te megalázott, bűnbánó népedet, Ő érte, Fiadért, a mi Megváltónkért! Ámen.” (Pálóczi Czinke István püspök imája az 1923. június 17-i lévai alkotmányozó zsinat megnyitása alkalmával)

a lévai zsinat résztvevői 1923. 6. 17-én

1919 folyamán kiutasították az országból az öt magyar római katolikus főpapot, akik helyére a Vatikán 1920-ban szlovák egyházi vezetőket nevezett ki. Az evangélikus egyház 320 gyülekezetéből csupán 15 volt magyar ajkú, a somorjai és komáromi magyar evangélikusok nem is csatlakoztak azonnal a csehszlovák szimpatizánssá váló egyházhoz.

A sorból teljesen kilóg a csehszlovák állam és a református egyház viszonya. A trianoni döntés következményeként 492 református gyülekezet és 323 rendszeresített lelkészi állás került évszázados történelmi beágyazódottságából végérvényesen az új államalakulatként létrehozott Csehszlovákiához. A csehek által megszállt és elcsatolt területeken 223 168 református lélek 449 magyar, 12 vegyes és 31 szlovák nyelvű gyülekezetben élte életét.

Révész Kálmán püspök

A békediktátum három református egyházkerületet érintett: a dunántúlit nyugaton, tiszáninnenit középen és a tiszántúlit keleten. A csehszlovák állam már 1919 szeptemberében hivatalosan felvette a kapcsolatot a református egyházzal. Stunda István minisztériumi titkár, később kormánytanácsos szeptember 8-án Kassán felkereste Révész Kálmán püspököt a szlovenszkói teljhatalmú miniszter megbízásából. Elmondta, hogy a csehszlovák állam elismeri a református egyház autonómiáját, elismeri az egyház hivatalban lévő vezetőit, elismeri az egyház magyar nyelvű mivoltát, és kész továbbra is folyósítani a Magyarországtól kapott állami segélyeket, de feltétlenül elvárja, hogy a megszállt területek reformátussága önálló egyházzá szerveződjön, vagyis hozzák létre a szlovenszkói református egyházat, és a lelkészek tegyenek hűségesküt a csehszlovák államnak. Révész Kálmán püspök azt válaszolta, hogy „minderről a béke ratifikálásáig szó sem lehet, mert mi a magyar református egyház testéhez tartozunk, s attól mindaddig el nem szakadhatunk, míg a mostani tényleges megszálló hatalom törvényes felsőségünkké nem válik”. A két megfogalmazott állami feltétel mellé újabb két követelményt ragasztott az állam. Az önálló református egyház és a lelkészek hűségesküje mellett a továbbiakban azt is elvárta a csehszlovák vezetés, hogy a református egyház hozzon létre a szlovák ajkú reformátusok részére egy szlovák egyházmegyét, és a reformátusság szakítson meg minden kapcsolatot Magyarországgal.

Pálóczi Czinke István püspök

A református egyház vezetése átmenetinek tekintette a helyzetet, a felvidéki realitás – a cseh megszállók jelenléte és a kiépülő csehszlovák közigazgatás – azonban más képet mutatott. Révész püspök a békediktátum aláírása után, 1920 szeptemberében átköltözött Miskolcra, Németh István dunántúli püspököt pedig „a csehek csónakon átköltöztették a Duna déli partján maradt Komáromba, vele költöztetve a püspöki hivatal iratanyagát is”. A két egyházvezető egy-egy megbízottat hagyott a Felvidéken az ügyek intézésére. Révész Kálmán megbízta helyettesét, Pálóczi Czinke István rimaszombati lelkipásztort, Németh István pedig Patay Károly barsi esperesnek adott felhatalmazást. Csakhogy az állam nem fogadta el a megbízottak személyét, és sürgette a református egyház megalakulását.

Patay Károly helyettes püspök

Patay és Pálóczi intenzív levelezésben, egyeztetésben kezdte meg az egyházi szervezkedést. Memorandumot fogalmaztak, melyet Masaryk elnöknek szerettek volna átadni, de a csehszlovák államfő nem fogadta a református egyház megbízott vezetőit. A memorandumban leszögezték, hogy a magyar reformátusok szabad és egyenrangú polgárai akarnak lenni Csehszlovákiának, az egyház nem politizál, de ragaszkodik autonómiájához. Igényt tart az államsegélyre, és ezt visszamenőlegesen is kéri, mivel 1919-re és ’20-ra egyetlen fillér támogatást sem kaptak a reformátusok a csehszlovák államtól. Tisztázták, hogy a református iskolahálózatot továbbra is fenn kívánja tartani az egyház, s mivel minden kapcsolatot meg kell szakítani Magyarországgal, ezért szükség van egy saját lelkész- és tanítóképző intézet felállítására, amihez kérik az állam támogatását. A memorandum határozottan beszélt a református egyház magyar jellegéről, és arról, hogy nem mond le a nyelvhasználati jogról. A memorandumot nem fogadta kitörő örömmel az állam. Válaszában – ami egyébként két nyelven: magyarul és szlovákul megírt hivatalos levélben érkezett – az állam teljes egyenlőséget ígért a reformátusságnak. Szorgalmazta, hogy keleten hozzon létre az egyház egy szlovák egyházmegyét, és sürgette az egyház megalakulását.

Balogh Elemér püspök

A két megbízott egyházvezetőnek először az egyházkerületeket kellett „rendbe tennie”. 1920 decemberében Kassán megalakult a Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület és 1921 januárjában Komáromban a Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület. A két folyamat között azonban alapvető különbség volt. A tiszáninneniek abból indultak ki, hogy létezik a tiszáninneni kerület, csak a trianoni határ kettévágta, így a szlovenszkói részében nincs minden tisztség betöltve. Vagyis a kassai közgyűlés betöltötte az üresedésben lévő tisztségeket. Pálóczi Czinke István személyében püspököt, Lukács Géza személyében főgondnokot választott, s betöltötték a többi tisztséget is. A nyugati részben bonyolultabb volt a helyzet, mert nem volt egységes állásponton a komáromi és a barsi egyházmegye lelkészi kara. 1921. január 26-án a komáromi egyházmegye közgyűlése kimondta, hogy nem támogatják az önállósulást. Másnapra Patay Károly kerületi közgyűlés hívott össze, amelyen a 49 gyülekezetből csupán 21 képviselője volt jelen. Sedivý László nyitrai lelkész javasolta, hogy a kerületi közgyűlés mondja ki a dunáninneni egyházkerület megalakulását, és rendelje el az általános tisztújítást. A javaslatról az elnöklő Patay Károly szavazást rendelt el, s az eredmény szavazategyenlőség lett, így az elnöklő Patay Károly szavazata döntött. Ő a dunáninneni egyházkerület megalakulására szavazott. Így jött hát létre a Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület, aminek a megszületését Németh István püspök erősen nehezményezte, mert egyházszakadásként értékelte. A dunáninneniek kiírták az általános tisztújítást, melynek eredményeképpen Balogh Elemér pozsonyi lelkipásztor lett a kerület első püspöke és Szilassy Béla losonci földbirtokos a főgondnoka.

Németh István püspök

A két református egyházkerület létrejötte (s később harmadikként a kárpátaljai egyházkerület) nem illett bele az állami elképzelésekbe: a hatalom egyetlen egyházkerületet akart. Bármerre is „kilincseltek” az egyház vezetői, minden hivatalban azt a választ kapták, hogy alakuljon meg az országos egyház. Erre – hosszas előkészület és számos nehézség után – 1923. június 17-én került sor, amikor is megnyílt a lévai alkotmányozó zsinat. Léván kimondták a Szlovenszkói és Kárpátaljai Református Keresztyén Egyház megalakulását, és elfogadták az egyház törvényeit, amit felterjesztettek Prágába, állami jóváhagyásra. S itt elindult egy vég nélküli folyamat, ami a törvények állami elfogadását célozta. A csehszlovák hivatalok ugyanis újabb és újabb feltételeket szabtak a törvénytár elfogadásához. A kormányzat soha nem adta írásba a fenntartásait, de egy alkalommal, egy pozsonyi miniszterelnöki meghallgatáson mégis papírra kerültek.

Sörös Béla püspök

Sörös Béla, a tárgyalásokat vezető egyházi képviselő, teológiai igazgató, későbbi püspök jegyezte fel. A református egyház magyar jellege bántotta a csehszlovák kormányt. Az, hogy a magyar megyerendszer megnevezései köszöntek vissza az egyházkerületek és egyházmegyék neveiben, és a református törvények erősen hasonlítottak a magyarországi református törvényekre. Mivel az egyház a maga magyar történelmi múltját nem akarta megtagadni, a csehszlovák állam 20 évig nem fogadta el a református egyház törvénytárát, vagyis ma úgy mondanánk: állami regisztráció nélkül élt 1918 és 1938 között a református egyház Csehszlovákiában.

Somogyi Alfréd

Az írás olvasható a Kálvinista Szemle 6/2020-as szában is.

Fotó: archív