XII. Nemzetközi Tudományos Konferencia

2020. szeptember 10., csütörtök, Komárom

A Selye János Egyetem 2020. szeptember 10-11. között Nemzetközi Tudományos Konferenciát szervez az egyetem Konferencia-központjában.

A rendezvény célja az oktatók és a kutatók tudományos eredményeinek megismertetése. Elsősorban a humántudományok, a társadalomtudományok, a neveléstudományok, a közgazdaságtan és a vállalatirányítás területein tevékenykedő szakemberek számára nyit teret, de a szervezők várják a rokon szakterületek művelőit is. A konferencia lehetőséget nyújt tapasztalat- és eszmecserére, a kutatói munkával kapcsolatos új ötletek merítésére, a kapcsolatteremtésre, valamint az előadások közzétételére.

A tanácskozás szekciókban zajlik. Az egyes előadások anyagai, szekciók szerint válogatva, konferenciakötetben lesznek publikálva. Az elfogadott publikációkat minden érdeklődő számára szabadon elérhetővé teszik az interneten.

A tervezett szekciók és az elérhetőségek:

– Matematika és informatika szekció
RNDr. Gubo István, PhD., gubos@ujs.sk

– Közgazdaságtan és menedzsment szekció
 PhDr. Korcsmáros Enikő, PhD., korcsmarose@ujs.sk

– Nyelvi és irodalmi interpretációk – közép-európai kontextus
Simon Szabolcs, PhD., simons@ujs.sk

– Innovatív tanítási módszerek alkalmazása az oktatási folyamatban
Doc. dr. univ. Csehi Ágota, PhD., csehiovaa@ujs.sk

– Az oktatási folyamat mérése és értékelése
Prof. Dr. Józsa Krisztián, PhD. jozsak@ujs.sk, Dr. habil. Ing. Szőköl István, PhD., szokoli@ujs.sk

– Identitás és oktatás
Prof. Dr. Németh András, DSc., nemetha@ujs.sk

– Tantárgypedagógia és módszertan a 21. század kihívásainak kontextusában

Mgr. Orsovics Yvette, PhD., orsovicsy@ujs.sk, PaedDr. Szabó Edit, PhD., szaboovae@ujs.sk

– Pozitív pszichológia és élménypedagógia az oktatásban
Mgr. Tóth-Bakos Anita, PhD., tothbakosa@ujs.sk

– Fiatal tehetségek a tudományban és kutatásban
 Prof. Dr. Tóth Péter, PhD., tothp@ujs.sk, Dr. habil. PaedDr. Horváth Kinga, PhD., horvathki@ujs.sk,

– Az elmúlt száz év hatása a református teológiában
ThDr. Somogyi Alfréd, PhD., somogyia@ujs.sk

Az előadások anyagát MS PowerPoint formátumban javasoljuk elkészíteni. A plenáris előadások bemutatásának ideje 20-30 perc, a szekciókon belüli előadások ideje (amennyiben a szervezőbizottság nem határoz másként) 15 perc + 5 perc megvitatás.


XII. Nemzetközi Tudományos Konferencia határideje az elektronikus Jelentkezési lap benyújtására, mind a tanulmányok beküldésére a járványhelyzet  alakulására való tekintettel 2020. augusztus 20-ára módosult! 

Kérjük kísérjék figyelemmel a konferencia honlapján található részletes információkat!  http://selyetudkonf.ujs.sk/2020-2/meghivo/

események továbbiak →