A tölgyfából készült öt méteres emlékmű törzsét egy életfa alkotja. A körülötte lévő, deréktájban – egy 1920. június 4. feliratú – fémgyűrű által összeszorított, négy kéz nélküli alak ábrázolja az 1920-ban elcsatolt nemzetrészeket. A szobor alsó részébe Reményik Sándor: Gyűrűt készíttetek című versét véste a művész. Ez a költemény négy nappal a békediktátum aláírása után keletkezett. 

A Concordia vegyeskar műsorában egyéb kórusművek mellett, helyet kapott a Pap-Váryné: Magyar  hitvallás (Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában…) c. versének Szabados Béla által megzenésített változata is. 

Az énekszó alatt egyre többen gyűltek össze a Trianon-emlékműnek helyet adó udvaron. A jelenlévőket Feszty Zsolt (lelkipásztor) köszöntötte, majd Tóth Tibor , Kis- és Nagyszelmenc szülötte – a Jókai színház egykori igazgatója – szavalta el Juhász Gyula: Trianon című versét. 16,30-kor pedig megkondultak a református templom harangjai, emlékezve a 100 évvel ezelőtti tragikus történelmi eseményre.

Fazekas László püspök, a komáromi gyülekezet lelkipásztora szeretettel hívta a jelenlévőket istentiszteletre. A koronavírus járvány miatti intézkedések fényében 18,00 órától a 65 éve feletti korosztály, 19,00 órától pedig a 65 év alatti korosztály részére szólt Isten Igéje.  A püspök a Mt 15, 21-28 igeszakasz alapján szólt a jelenlévőkhöz Az 1920-as világi-, és egyháztörténelmi események ismertetése után rámutatott a fogalmi zavarokat tisztázásának időszerűségére. Rámutatott arra, hogy sokszor nacionalizmussal, sovinizmussal, patriotizmussal vádolnak bennünket. Nekünk a vérünkben, zsigereinkben van a magyarság.

Mi is tisztelünk másokat, de természetesen elsőbbséget élvez családunk. Tiszteljük a más vallásúakat, de a keresztyénség elsőbbséget kap. A keresztyén valláson belül a református vallás áll közelebb szívünkhöz. Ismerjük más népek történelmét, de a magyar történelmet jobban szeretjük. A Szentírásban is meg van írva, hogy Jézusnál elsőséget élvez az ő népe, de más népeket is tisztel, más nép fiain is segít. Tudjuk mi is, hogy nem véletlenül születtünk ide, e mögött Isten akarata van, s ezért hálával tartozunk. Fontos tudatosítani, ki-ki tudja, honnan jött és kihez tartozik! Aki magyarnak vallja magát, de nem szereti a magyar népet, nem tartja becsben Isten törvényét, az nem tudja, hová tartozik. Aki nem tulajdonít jelentőséget gyökereinek, az kiszolgáltatottá válik, mert nem lesz, ami stabilizálja. A közömbösség, közöny helytelen magatartás, mert ha részesei vagyunk egy közösségnek, akkor felelősséget kell vállalni azért a közösségért, ahová mi is tartozunk – hangsúlyozta a püspök.

Az igehirdetést után 100 ima című kötet utolsó imájával zárult az alkalom, majd Dráfi Mátyás, Jászai Mari-díjas színművész szavalta el Reményik Sándor: Gyűrűt készíttetek című versét.

Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
Acélból, - dísztelent, keményet,
És a dátumot belevésetem,
Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget,
S jusson eszembe, hogy az életem
Egy kockára tettem föl mindenestől!

Június 4. 1920.:
Én megállok e sírkő-dátumon.
Én nem megyek egy lépést se tovább.

Eszembe jutnak Nyugat népei,
A gőg, a hitszegés, a csalfaság!
A társtalanság komor bélyege
A megalázott, széttépett hazán,
Mohács, Majtény és Világos után:
Neuilly és Versailles és a Trianon!

Párist, e hitvány, dölyfös ember-bábelt
Csak gyűlölni és megvetni tudom.
A dalai, a csipkés-finomak,
Mikért egy költőnk vágyva könnyet ontott:
Nekem: káromló, rút rikácsolás,
S én visszavetem néki, mint a rongyot!
Remete-nemzet lesz a magyar nép,
Mintha magányos szirten állana,
Vezeklő-oszlop tornyos tetején;
S csak Istene lesz véle, s bánata.
Eszembe jut a kettétörött kard,
És lobogóink tépett erdeje,
És néma, fagyott öblű kürtjeink, -
A némaságuk mintha zengene!

Eszembe jutnak elnyomóink itt:
És árva testvéreink odakint;
Június 4. 1920:
E dátum lázít, fenyeget és int.

Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
Acélból, - dísztelent, keményet,
És a dátumot belevésetem,
Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget
S jusson eszembe, hogy az életem
Egy kockára tettem föl mindenestől!      (1920. június 8.)

Ezt követte a Trianon-emlékmű koszorúzása, és a Nemzeti imádságunk éneklésével ért véget az emlékezés.  

Kép és szöveg: Fritz Beke Éva