Otthon nélkül maradt anyáknak és gyermekeiknek nyújtanak segítséget

2020. október 13., kedd

A családon belüli bántalmazás és az egyszülős családok rossz anyagi körülményei sokszor tabutémát jelentenek a társadalomban. Az érintettek a szégyenérzettől hajtva szeretnének névtelenségbe burkolózni. Ezekre a problémákra nyújt már kilenc éve teljes diszkréció mellett átmeneti megoldást az ártalmas környezetből való kiszakadásra és az újrakezdésre, de a munkahelyük elvesztése miatt fedél nélkül maradottaknak is a perbenyíki Jó Pásztor Háza Anyaotthon.

Szabóné Kozár Éva nyugalmazott  perbenyiki református lelkésznő az imameghallgatásban bízva mert álmodni egy nagyot. Ez az álom kezdetben egy gyermekotthon, árvaház létrehozása volt, végül Isten úgy alakította a körülményeket, hogy anyaotthon lett belőle. A történet 2004-ben kezdődött, ekkor  jött létre a Jó Pásztor Háza nonprofit szervezet. Azóta több mint 160 utcára került anyának és gyermekeiknek nyújtottak átmeneti menedéket. A bentlakókkal a szervezet alapítói és szociális gondozók foglalkoznak, akik készek mindenben  segítséget nyújtani és tanácsot adni, valamint a támogatásukról biztosíják őket.Az otthonban sok mindent megtanulhatnak az édesanyák, a gyermeknevelés alapjaitól kezdve az anyagiak beosztásáig. Az intézményt részben állami támogatásból, valamint adományokból tartják fenn. Nagy segítség számukra a Református Nőszövetség,  a RE-MI-DIA nonprofit szervezet, gyülekezetek, vállalkozók és jószívű egyének  pénzbeli, illetve tárgyi támogatása.

Az intézmény fennmaradásának egyik biztosítéka az, ha teljes kapacitással tud működni. Az intézmény hosszabb ideje rendelkezik szabad hellyel, és mivel kevesen tudnak az anyaotthon létezéséről, ezért  szeretnék, hogy felhívásunk több anyához eljusson az ország minden felébe, vallástól, anyanyelvtől függetlenül, hogy van remény az újrakezdésre.

A Jó Pásztor Háza anyaotthon segítő kezet nyújt az anyagiak miatt otthontalanná vagy bántalmazás miatt lakóhelyét elhagyni kényszerülő anyáknak és gyermekeiknek.

Az anyák önként kérhetik felvételüket az intézménybe személyesen, telefonon vagy levélben.

Elérhetőségük Kostolná 216/3, 076 51 Pribeník, a 056/632 24 22, 0911 966 060 számon, vagy a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai központja álltal. Bővebb információ a www.jopasztor.eu weboldalon található.

-li, ii-

események továbbiak →