Igemagyarázat – Jak 5,13
2021. március 29., hétfő„Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet!”
Szenved-e valaki közöttünk? Ugyan ki az a szerencsés és boldog ember, akit soha nem ért bánat, soha nem szenvedett, vagy már most elmondhatja bátran azt, hogy élete további részében egyáltalán nem lesz része semmiféle keserűségben. Nagyon sokan Jóbhoz hasonlóan súlyos próbákon mentek, vagy mennek keresztül; a sareptai özvegyasszonyhoz hasonlóan sokan aggódnak a szükség miatt; Lázárhoz hasonlóan sokan betegség miatt ágyhoz vannak kötve; Mária Magdalénához hasonlóan sokan talán bűneik miatt bánkódnak; vagy Máriához hasonlóan sokan keseregnek az őket ért veszteségek miatt. Mindnyájan, kivétel nélkül hordozzuk a szenvedések keresztjét – vigasztalásra, szabadulásra várva.
„Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék!” – tanácsolja az apostol, „mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése” (Jak 5,16). Nincs a szenvedő szív sebére olcsóbb, jobb és biztosabb orvosság, mint a lélek mélyéről felfakadó, szívből jövő imádság, amelyről a ma embere sokszor teljesen megfeledkezik. A baj, a nyomorúságok idején a zúgolódó, káromló szavak helyett kérhetné a bajba jutott ember azt, hogy: Istenem, segíts meg! Istenem, adj erőt! Uram, ne hagyj el szörnyű fájdalmamban, bánatomban! A szenvedők legtöbbje előbb-utóbb kénytelen arra a vallomásra fakadni, amelyről a költő így ír: „Minden hasztalan! E földet megfutám. Keresve enyhülést fájdalmam közepett; S oda jutok vissza sok kerengés után: Nem gyógyíthat meg más, mint ki megsebhetett.” (Tompa Mihály: Isten akaratja). S ez így van, mert nem gyógyíthat meg más, ki megsebezett, vagyis a jóságos Isten. „Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.” (Jób 5,18) Ő az, aki nyomorúságos bajodból megszabadít. Hívd hát Őt segítségül a nyomorúság idején, mert „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban” (Zsolt 46,2). Ha szenved valaki közöttünk: imádkozzék szívből és hittel. A szívnek van szüksége az imádság csodatevő erejére. Nekünk van szükségünk arra, hogy minél gyakrabban imádkozzunk, ne csak, ha baj, szenvedés, vagy csapás ér bennünket, hanem az öröm pillanataiban is. Az imádság csodálatos módon megnöveli szívünk-lelkünk erejét. Az imádság reménységgel, bizalommal tölti el a csüggedő szívet, mikor a lelkünk az imádság szárnyain, a mennyei Atya trónusa elé emelkedve és kiöntve panaszát elhagyja a földi élet sok-sok nyomorúságát, s a Vele való társalkodásban újjá lesz, mint a palánta, mikor arra harmatcsepp száll kora hajnalra. Istennek gondja van reánk!
„Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet!” – mondja az apostol, mert a borúra derű, a szenvedésre öröm szokott következni, még ha az olykor gyorsan tovaszáll is. Az ember élete alkonyán visszatekintve a megtett útra és sóhajtva mondja el talán a költővel: „Be sok búm volt, örömem meg be kevés! Bánatomból egy nagy árvíz lehetne, örömem kis sziget lenne csak benne.” (Petőfi Sándor: Hegyen ülök…). Örömünk az Úrban való öröm? Ami a szenvedő lélek számára az imádság, az az örömben úszó szívnek a buzgó éneklés, mely közelebb visz Istenhez. Aki énekel, kétszeresen imádkozik. Az énekléssel is kifejezhető a hálánk, ha Isten erővel, egészséggel, jó kedvvel, szerető szívekkel áldott meg, kikért örömmel hullatjuk orcánk verítékét. „És amely embernek adott Isten gazdagságot, és kincseket, és akinek megengedte, hogy egyék abból és az ő részét elvegye, és örvendezzen az ő munkájának: ez az Istennek ajándéka!” (Préd 5,19) Ha szomorúak vagyunk, énekeljünk addig, míg a szomorú gondolatok el nem múlnak. Ha örömünk van, énekléssel dicsérjük az Istent! Isten, a mi mennyei jó Atyánk, örömünk és bánatunk adója. A szenvedés hordozására erőt ad szívünknek a buzgó imádság, az elbizakodás s az öröm túlzása ellen pedig megóv a kegyes éneklés. Éppen ezért ne feledjük az apostol tanítását: „Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet!”
Tóth Szilvia, a Bári-Csarnahói Társult Egyházközség lelkipásztora