Kinek mondod őt?

2021. augusztus 11., szerda

Miért kérdez rá Jézus arra, amire ismeri a választ? Mit mond ma a világ róla? Mihez kötik, hogyan általánosítják? És mi a saját válaszunk? Ilyen és ezekhez hasonló kérdéseket vetett fel Szanyi György hajdúsámsoni lelkipásztor az idei ÉlesztŐ első főelőadásán.

„Feketén-fehéren szembe kell néznünk magunkkal és a hitünkkel. Tegyük tisztába, ki számodra Jézus Krisztus, ki vagy te magad, és mit jelent számodra a hited. Őszinteséget szeretnék kérni ebben tőletek és magam is ezt adom előtökbe” – foglalta össze Szanyi György az ÉlesztŐ főelőadásainak üzenetét. Ehhez az első alkalommal Máté evangéliuma 16. fejezetének 13–19. verseit hívta segítégül. Ebben a szakaszban teszi fel Jézus azt a kérdést tanítványainak, kinek mondják őt az emberek, majd azt, maguk a tanítványok kinek mondják.

Fontos kérdés lehet, miért is tesz fel Jézus olyan kérdést, amire tudja a választ. Ez a saját helyzetünkből nézve érthető, sokszor érdekel bennünket is, kik vagyunk mások szemében, az így kapott visszajelzésekből szűrjük le, kik is vagyunk. Jézus azonban nem mások visszaigazolásából merít erőt, ő nekünk teszi fel ezt a kérdést ma is: azt szeretné tudni, mit jelent számunkra.

Menj tovább!


„Jézussal nem tud mit kezdeni a világ – nem tudott akkor sem és nem tud most sem. Ez a világ mindig megfogalmaz róla valamit, összehasonlítja másokkal, általánosít. Mi pedig vagy konfrontálódunk ezzel, vagy azonosulunk vele” – hangsúlyozta Szanyi György. Péter megérezte ezt a fajta általánosítást és forrni kezdett benne a vágy, hogy elhatárolódjon ettől, mert már voltak saját válaszai. „Az általános kérdések arra jók, hogy mi is rákényszerüljünk a saját gondolatok megfogalmazására. Nekünk, keresztyéneknek kell legyen válaszunk – egyénileg és közösségben is. Életünk legfontosabb kérdése pedig az, megfogalmaztuk- e már, ki nekünk Jézus Krisztus?” – folytatta a főelőadó. Mint mondta, ameddig bármihez vagy bárkihez hasonlítjuk, addig nincsen valódi válaszunk, az, amit mások mondanak róla, nem fejezi ki,  hogy személyesen mit jelent nekünk. Péterből is így fakad fel a válasz: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia.” Amikor ezt mondja, nem el elképzelt Jézusról beszél, „hanem a Szentírás egész, ősi, nagy tapasztalatát foglalja össze.”

„Mi magunk is elmondhatunk benyomásokat, megélt pillanatokat, de soha sem függetleníthetjük magunkat a Szentírástól. Péter egyszerre vallja meg, hogy Jézust a várt megváltónak tartja – de ennél többnek is: reménységnek, bátorítónak, megmentőnek és Istenének, aki nélkül nem létezhet” – magyarázta Szanyi György. Hozzátette: Mi is csak az Istennel való kapcsolatban tudjuk meghatározni magunkat. Amikor ma megkérdezik, ki nekünk Jézus Krisztus, meg kell vallanunk a Szentírás Jézus Krisztusát, de nem állíthatjuk egy modern ügy vagy eszme szolgálatába sem, hiszen ő nem kategorizálható. „A Biblia elmondja nekünk, de személyes életünkben annál mindig még több lesz. Ha ezt megérzitek, megérkeztetek” – fogalmazott.

Jézus mondja: „aki vallást tesz rólam, arról én is vallást teszek, aki megtagad,a zt én is megtagadom. Ő ma is vallástételre kényszerít, meg kell vallanunk kinek tartjuk – ez a vele való kapcsolatunk lényege. „Ha még nincs válaszod, lehetőséged van megtalálni. Személyesen téged kérdez arról, mit jelent ő neked és erre feketén, fehéren választ kell adnod. Nem baj, ha még nem tudsz mit mondani, de kezd el keresni ebben a védett környezetben, hogy később hitvallást tudj tenni másoknak is – bíztatott Szanyi György. – Aki választ tud adni, arra azt mondja Jézus, hogy boldog. Vegyétek alapul a Szentírást, de menjetek tovább és találjátok meg a saját válaszotokat.”

Farkas Zsuzsanna

fotó: Szarvas László

Népszámlálás 2021

események továbbiak →