„Úgy érkeztem ide, hogy tudtam, letértem a hitem útjáról. Amikor az első előadáson elhangzott az a kérdés, mit jelent számomra Krisztus, nem tudtam mit mondani” – vallja Juhász Diana Daniella. Aztán ahogy teltek a napok és időről időre ugyanezzel a kérdéssel szembesült, valami megváltozott: „Az egyik kiscsoportos beszélgetés után ki tudtam mondani, hogy valójában nem tudom, ki ő, de szeretném megismerni. Ez a pár nap a helyes útra terelt, már csak el kell indulnom rajta.”

Ilyen és ehhez hasonló áldott pillanatok jellemezték az idei ÉlesztŐ-t, ahol felvidék református fiataljai végre személyesen is találkozhattak, hogy együtt gondolkodjanak életük fontos kérdéseiről. Öt napon, előadásokon és áhítatokon keresztül juthattak közelebb egymáshoz, egyházunkhoz – és leginkább Istenhez.

Kitűzte a zászlót

„A vírushelyzet után már nagy  volt az igény, hogy ne csak testileg, hanem lelkileg is feltöltődjünk, újra találkozzunk és új barátságok alakuljanak ki. Ez mind hozzátartozik a fiatalsághoz – és erre mind lehetőségünk volt az ÉlesztŐ-n” – foglalja össze az elmúlt napokat Bók Viktória.

Mint mondja, mindenki más lelkiállapotból érkezett, de bizonyosan kérdésekkel, amelyek közül többet is megválaszolt az idei téma, a „feketén-fehéren” felszínre hozott korábban kimondhatatlannak tűnő gondolatokat. „Megérintett a téma és a beszélgetések is, a kiscsoportunkban az egyik lány úgy fogalmazott, Isten visszahódította a szívét. Sokat jelentett, mert én is így érezem magam: a vírushelyzetben apró lépésenként távolodtam, de vártam, hogy megfordulhassak és megerősödhessek. Ez megtörtént, ezen a héten Isten az én szívemet is visszahódította és kitűzte a győztes zászlót” – idézi fel a teológushallgató.

Lerakott terhek

Az ÉlesztŐ központi üzenete ez alkalommal a fekete és a fehér állandósága volt, a bűn és tisztaság kapcsolata – az, hogy a bűnre a kegyelem a válasz akkor is, ha ez felfoghatatlan. Ez a kép jelent meg a főelőadásokon, az esti evangelizáción és az imasátorban is, amely különös módon szólt a résztvevőkhöz, végigvezetve őket a bűnesettől kezdve Krisztus kereszthalálán át a Szentlélek kitöltetéséig.

„Fáradtan érkeztem meg a hét elején, de itt a testem és a lelkem is megpihent. Sok vihar dúlt bennem, éreztem, hogy formálódom – akkor is, ha ez nem mindig fájdalommentes – fogalmaz Varga Barbi. – Az imasátor volt az a hely, ahol le tudtam tenni minden terhet, amit cipeltem.” A gyógypedagógusként dolgozó lány a héten kiscsoportos beszélgetéseket vezetett, bizonyságot tett és a dicsőítő zenekarban is szolgált, azonban megannyi feladata ellenére is fel tudott töltődni. „Nem tudtam, miket hordozok magamban, de az Úr előhozta a legfontosabb kérdéseimet, amikkel aztán meg tudtam küzdeni – és amiket elé tudtam helyezni. Megkönnyebbülést és hálát érzek az együtt töltött időért” – teszi hozzá.

Hasonló élményekkel lett gazdagabb Gáspár András is, aki úgy érzi, megerősítették az elmúlt napok. „Sok beszélgetés ütött szíven, több lettem általuk és megerősödtem baráti kapcsolataimban, imáimban.” Hozzáteszi, számára elsősorban nem bűn és kegyelem kapcsolata volt megrendítő, hanem a határozott állásfoglalások fontossága: „Vállalnom kell a tetteimet és ki kell mondani az igent vagy a nemet, azok minden következményével együtt. Ezt eddig szerettem elsunnyogni, de most már szeretném megpróbálni másképp, határozottabban.”

Feketén is fehér

A résztvevők ennyi közös élmény után szomorkásan készülnek a záró istentiszteletre és nehezen fogalmazzák meg, milyen volt pontosan az elmúlt pár nap. Langschadl István lelkipásztor szerint azonban nem is erre kell a választ keresni: „Nem az a kérdés, milyen volt az Élesztő, mert aki feléleszt, itt van köztünk, velünk marad, bármerre megyünk” – hangsúlyozza, majd a tanítványok lábmosásának történetén keresztül összegzi a találkozón elhangzott gondolatokat.

A páska előtti közös étkezésen Jézus már tudja, mi következik, hiszen „az ő kezében van minden, ahogy maga a lábmosó tál is.” Ezt a tanítványok nem értik, ahogy alig pár órával később nem értik a kereszthalált sem, azonban Jézus emlékeztet: ha a lábmosást, a megtisztítást nem fogadjuk el, őt sem fogadjuk el. „Péter erre egyből meg akarja mondani, hogy szeresse őt Jézus, azt hiszi, tudja, mire van szüksége, pedig egyszerűen, tiltakozás nélkül el kell fogadnia az áldozatot – fogalmaz az igehirdető. – Hiába döntöd el, hogy javítasz magadon, egyedül nem megy. Azonban akiért Krisztus meghalt, az már fehér – akkor is, ha feketének látja magát. Ha ez nem kell, nincs hozzá közöd.”

Te vagy a példa

A lelkipásztor elismétli a héten többször is hallott igazságot: mind részesülhetünk Jézus Krisztusban, ha őt választjuk, az identitásunk részévé lesz – így részesülhetünk fehérségéből, mert ő az igazi élesztő. „Jézus rákérdez, értik-e a tanítványok, mi történt. Ez nekünk is szól. Példát adott, megmutatta, miként kell cselekedniük nekik, és miként kell nekünk is – folytatja – Lásd meg a másikban a fehéret! Vegyük észre egymásban Krisztus tisztaságát és közben szeressük egymást feketén is.” Hozzáteszi: csakis Jézus tanítványai képesek így szeretni egymást, és erre egyre inkább szükség is van.

„Ha nincs szavunk, tegyünk egy gesztust a másik felé! – vallja Langschadl István – Félek, elhitették veletek, hogy elegendő, ha Krisztus mellettetek van, de ez önmagában nem keresztyénség. Nem tudok nélküled Krisztus tanítványa lenni, szükségem van rád! Mi együtt vagyunk megmosottak, ezért együtt kell lehajolnunk azokhoz, akikhez Isten küldött, megmosni a lábukat, és imádkozni értük, egymásért – mert csak így válunk hitelessé. Eljött a szavak nélküli igehirdetés ideje.” Mint mondja, szükség van a személyes kapcsolatra egymással és a fiatalokkal is, oda kell mennünk, ahol ők vannak. „Az ÉlesztŐ véget ér, de az, aki felélesztett bennünket, velünk jön. Az ő fehérsége képes bárkit fehérré tenni, erre pedig te magad vagy a példa” – indítja útnak a résztvevőket Langschadl István.

Farkas Zsuzsanna

fotó: Szarvas László, Cseh Lajos

A legelső leütés
„Hogyan lesznek hát a kusza, megfogalmazhatatlan érzésekből gondolatok? Hogyan lesz a gondolatból hitvallás?”