Istennel nagy dolgokat lehet véghez vinni

2021. szeptember 02., csütörtök

„Örüljünk és gyönyörködjünk, hogy elkészülhetett. Állnak a falak, nyitva vannak az ajtók, megérte a küzdelem” – mondta Rákos Loránt egyetemes lelkészi főjegyző Zsigárdon, az egyházközség bölcsődéjének átadási ünnepségén. A tizenkét gyermek bölcsődei ellátását biztosító intézmény zöldmezős beruházásként valósult meg a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében 206 ezer euró értékben.

Az ünnepségre délután került sor, a Hetényi Gólyavár óvoda és bölcsőde átadását követően. A református templomban Erdélyi Pál beszolgáló lelkipásztor köszöntő szavai után Rákos Loránt egyetemes lelkészi főjegyző szolgált igehirdetéssel. Beszéde elején felidézte 1 Sam 12, 24 versét: Csak féljétek az Urat, és hűségesen, teljes szívetekből szolgáljatok neki. Mert látjátok, milyen nagy dolgot cselekedett veletek.”  

„A munka, a karöltés és leginkább az új mód meghozta eredményét, beérlelte gyümölcsét; s most mindezért sokan sokakra csak hálás szívvel tekinthetünk, hogy e nagyszerű és nemes erőfeszítésben részt vállaltak. Egyben Istenhez is járuljunk most – lelkünket összeölelve –, fújjuk ki magunkból a próbák sóhaját, örüljünk és gyönyörködjünk, hogy elkészülhetett. Állnak a falak, nyitva vannak az ajtók, megérte a küzdelem” – fogalmazott beszéde elején az egyetemes lelkészi főjegyző, majd azzal folytatta, hogy bölcsődék, óvodák épülnek szerte a Kárpát-medencében – Magyarország nemzeti Kormányának magvetéseként –, melynek lendületében mi nekünk is eleven részünk van.  Szemek ragyognak fel az új épületek láttán, de hisszük, hogy leginkább azért, mert az emberek felismerték ez épületek égiszében azt, hogy a puszta élet csak akkor virágozhat fel gazokkal benőtt „Csipkerózsika” álmából, ha abból a magyar anyanyelv ékességeivel és a becsületes értelemre elvezető, csodálatos igékkel simogatják fel az ember szívét. Erre vállalkozik egy magyar református bölcsőde, óvoda vagy iskola, hogy ősei, nemzetközössége és hitközössége iránt elkötelezett hazafiakat és Krisztus-követőket neveljen fel, és adjon a világnak.”

Rákos Loránt a zsigárdiakhoz szólva azt mondta: nagy dolgot cselekedett veletek az Úr Isten, ezért most együtt ünnepelhetjük munkátok eredményét és Istennek áldását.  – A rátok bízott talentummal jól sáfárkodtatok. Legyen köszönet mindezért Istennek – akitől van a talentum –, és Nektek – akik kamatoztattátok azt az Ő dicsőségére! Maradjunk ezen az úton, mert – bár puszta emberi erővel is lehet ilyen-olyan nagy dolgokat véghez vinni, de – Istennel még nagyobbakat lehet, mert az azokban álló erő és cél örökkévaló”.

„Ha egy intézményt avatunk, amely a templom közelségében van, az mindig dupla felkiáltójel a számunkra” – hangsúlyozta beszédében Grezsa István miniszteri biztos, utalva egyúttal arra, hogy Zsigárdon is egy helyen összpontosul a templom, a bölcsőde, a parókia és a gyülekezet közösségi háza. Majd hozzátette: a templom oltalom és biztonság. Ugyanezt kell nyújtani ennek a bölcsődének is, amelyet az itteni gyermekek fognak látogatni, s a templom egyúttal alkalmat ad napról napra arra, - amikor ezeket a gyerekeket hozzák és viszik - hogy meg tudjuk vallani hűségünket a keresztyén-keresztény hit jegyében fennmaradt ezeréves Magyarországhoz.

Grezsa rámutatott arra is, hogy a 61 milliárdos forintos összköltségvetéssel, ötödik éve zajló Kárpát-medencei Óvodafejlesztés örömprogrammá fejlődött: minden közösségbe egyfajta életerőt sugároz. A zsigárdiakhoz fordulva pedig kihangsúlyozta, hogy a falak átadása után jön a neheze, mert most már a helyieknek, a lelkésznek, a polgármesternek, az óvónőknek, szülőknek a felelőssége, hogy az idejáró bölcsődések majd magyar óvodába és iskolába menjenek, s a magyar nemzet szolgálatában nőjenek fel. A gyülekezet előtt felidézte az Apácai Csere Jánosról feljegyezett idézetet, amellyel a sokadik tatárbetörés után a harcolni akaró egyetemistákat próbálta megfékezni: Ami kint zajlik, az a jelen, ami bent, az a jövő. Erről szól a templom, a bölcsőde és az iskola is” – zárta gondolatsorát Grezsa István miniszteri biztos.

Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke beszédében örömét fejezte ki, hogy egy jó cél érdekében összefogott a zsigárdi közösség. „Felemelő egy bölcsődét felavatni. Itt nemcsak az épületről van szó, hanem a helyiek kézzelfogható bizonyitékáról is, mert ahol van gyermek, ott van jövője a nemzetnek”. Majd azt kívánta, hogy az élet zengje be a bölcsődét, a gyerekek szeretetben, hitben nevelkedve szívjanak magukba minél több ismeretet, hogy azt később hasznosítani tudják az egész magyarság szolgálatában.

A bölcsőde építésének történetét Erdélyi Pál beszolgáló lelkipásztor ismertette. Elmondta, hogy a zsigárdi egyházközség is örömmel és hálaadással üdvözölte a magyar kormánynak a 2016-ban induló határon átnyúló Óvodafejlesztési Programját. Mivel a községben a magyar gyermekek neveltetése a kibővített és megszépített óvodában megoldódott, ezért csak később érlelődött meg a gyülekezet részéről az az igény, hogy a legkisebbeket célozzák meg, s olyan intézményt indítsanak el a gyülekezet talaján, amelyre eddig a nem volt példa: református bölcsődét.

Tervük megvalósításához adottak voltak a feltételek. A templom mellett található, az elődök által oktató – nevelői céllal épített egykori református népiskola épülete, amely az elmúlt évtizedekben már szolgálta a kicsiket, később a gyülekezetet is. Ezt az épületet, illetve a hozzá tartozó udvart szánták a bölcsőde számára. Elképzelésükkel megkeresték az akkori püspököt, Fazekas Lászlót azzal, hogy amennyiben ez a projekt megvalósulna, akkor az nemcsak a helyieket, hanem a tágabb régiót is szolgálhatná, hiszen, ahogyan Erdélyi Pál fogalmazott, ez az intézmény lenne az egész vágsellyei járás első magyar nyelvű bölcsődéje, amellyel meg lehetne alapozni a magyar gyermekek utánpótlását a magyar óvoda, később pedig a magyar általános iskola számára.

Az egyházközség presbitériuma  2018 februárjában egyhangúlag megszavazta a bölcsőde létesítését, illetve megfogalmazódott az a szándék is, hogy a templom mellett egy olyan lelki és pedagógiai központ alakulhasson ki a legkisebbek számára, amelyre nemcsak az egyházközség, de a falu is büszke lehessen.  A helyi önkormányzat pedig biztosította az egyházközséget, hogy módjuk és lehetőségük szerint segíteni fogják a bölcsőde működtetését.

A bölcsőde építkezési munkálatai 2019 decemberében kezdődtek el és 2021 júliusában fejeződtek be. A gyülekezet saját tulajdonában lévő telkén, a volt református iskola helyén épült fel az egy csoportszobás, 12 kisgyerek befogadására alkalmas, egyházközségi fenntartású bölcsőde. A beruházás teljes költsége 206 ezer eurót tett ki.

„A bölcsőde felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül vár minden gyermeket. Az egyházi háttér azt a szeretetet akarja biztosítani a bölcsődében, amelyre minden gyermeknek szüksége van, és amelynek közvetítésében nincs különbség a felekezetek között. Az intézmény a felvidéki magyarság megerősödése és megmaradása céljából született: a nemzetünk iránti szeretet és hűség gyermeke. Úgy is tekintünk rá, hogy ez a bölcsőde a határon túli magyarság egyik fontos végvára és a magyar összetartozás jelképe. Ugyanakkor kötelez is bennünket arra, hogy minden kételkedő felvidéki magyar embert meggyőzzük afelől, hogy a lehető legjobb döntés az, ha a felnövekvő gyermekeinket már a legkisebb kortól kezdve a templom árnyékában, hitben és magyar nyelven taníttatjuk” – fogalmazott Erdélyi Pál beszolgáló lelkész.

A hálaadó ünnepség után rövid zenei műsorral kedveskedtek a gyülekezet fiataljai, majd szalagátvágással átadták rendeltetésének a református bölcsődét.

Az érdeklődők megtekinthették az egy csoportszobás, de több helyiségből álló épületet. A két legnagyobb helyiség közül az egyik a gyerekekkel való foglalkozást, a másikban pedig a délutáni pihenést szolgálja.

Kép és szöveg: Iski Ibolya

események továbbiak →