Ugyanakkor jelen volt Nyitra megye alispánja, aki egyben a zselízi gyülekezet másodgondnoka is, a város polgármestere és alpolgármestere, a képviselői testülete, a Zselízen és vonzáskörében munkálkodó magyar szervezetek vezetői, valamint az egyházmegye területén nevelési és oktatási feladatot ellátó magyar tanítási nyelvű intézmények képviselői.

Az istentiszteleten Rákos Loránt egyetemes lelkészi főjegyző szolgált igehirdetéssel az 1Kor 4,1-2 alapján. „Felemelő pillanat, amikor szolgálattevőket állíthatunk Isten igéje harcosainak a sorába” – ezzel a gondolattal kezdte beszédét, majd kihangsúlyozta: az Isten iránti hivatástudat, rendületlenség, hűség, az, hogy szilárd elhatározással beállnak az Úr országának, a keresztyénségnek a védelmezői közé, tiszteletet érdemel. Az egyházi tisztviselők egyszerre zászlók, vagyis irányt mutatnak, bércek, akik védelmezik a közösséget, és fegyverek, azaz felveszik a harcot, ha kell a gonoszság minden támadásával szemben. Kiemelte, ha az őrálló érzi a megütközést, a támadást, biztos lehet abban, hogy a helyén áll, mert az ördög fiai támadják az Isten gyermekeit! Tóth Árpád költő sorait idézte: „Összeszorítom ajkam, ha nehéz A kín, mert tudom, tied az én harcom.” (Isten oltó-kése) Az őrállók Isten igazságát és az erkölcsi értékeket hivatottak hirdetni, akik Isten szolgáiként, sáfárokként hűségesek Istenhez. Nem a földi érvényesülésért kell harcolni. A hűség kötelez, mert úgy kell bizonyságot tenni, hogy nem rendülhetünk meg üldöztetésektől, ugyanakkor mindenkinek a személyes ügye, vagyis a döntést mindenkinek magának kell meghoznia, hogy Isten útján akar-e járni – fogalmazott Rákos Loránt. Zárszóként Isten igéjén keresztül szólt az intése: „Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással.” (2Tim 4,2)

Az igehirdetést követően Rákos Loránt egyetemes lelkészi főjegyző kivette az esküt az egyházmegye esperesétől Révész Tibortól és az egyházmegye gondnokától Oros Zoltántól.

Mézes Zsuzsanna, presbiter Ürögdi Ferenc Csak szólj! versével köszöntötte az újonnan beiktatott tisztségviselőket.

Esperesi székfoglaló igehirdetésében Révész Tibor a Fil 2,12 alapján rámutatott, hogy a szolgálatnak nem érdekből, számításból, szokásból kell fakadnia, hanem akkor van értelme, ha mindezt szeretettel tudjuk végezni. „Sokszor elfáradunk, ellankadunk, de akik az Úrban bíznak, azok újra és újra képesek erőt venni Isten igéjéből és szeretetéből!” Kérte, legyen bennünk az az indulat, mely Jézus Krisztusban is megvolt. Engedelmesség, hűség, alázat – ezek jellemzik Isten szolgálattevőit. Tudnunk kell, hogy kihez tartozunk, kinek kell engedelmeskednünk! A cél nem az, hogy görcsösen megfeleljünk az elvárásoknak, de úgy ragyogjunk, hogy lássák rajtunk, kié vagyunk! Hangsúlyozta azt is, hogy azok a közösségek maradnak meg, akik ragaszkodnak az igéhez! Az élet igéjére kell figyelni! Ahogyan az a napokban a napi igéken keresztül is előkerült, rendkívül fontos Isten törvényeinek betartása! Egyedül Krisztus által lehet ragyogni, kitűnni, mint akik Krisztusra mutatnak! Végezetül igehirdetése zárómondataként arra kérte a jelenlevőket, hogy hordozzák imádságban az egyházmegye szolgálattevőit.

Az alkalmon a jelenlévők megemlékeztek az egy éve elhunyt, az egyházmegyében szolgáló néhai Tóth Árpád templomépítő lelkipásztorra, idézve a „Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet” (Mt 5,4-5) igeverseket, majd a gyülekezet elénekelte a 90. zsoltár első versét.

Ezt követte az egyházmegye megválasztott tisztségviselőinek eskütétele, valamint beiktatása, amit már az egyházmegye újonnan megválasztott esperese végzett. Révész Tibor a Lk 12,42-43 alapján hirdette Isten Igéjét. Hangsúlyozta, „Isten szolgái vagyunk”. Nagyobb kiváltság nincs is, mint az, hogy Istenhez tartozunk! „Viseljük a mindennapi terheket, küzdelmeket, bár néha megfáradunk, beleroppanunk… Igyekszünk gondot viselni egymásról, óvni s védeni épületeinket, templomainkat, melyek sokszor bizony szinte üresek, de nem adjuk fel…” Felvetődik a kérdés, kik vagyunk, mi a feladatunk! Mit jelent az, hogy reformátusok vagyunk? A mi Urunk segítségünkre van abban, hogy ezekre a kérdésekre válaszra leljünk! Nála lehet megújulni a Tőle elfogadott, a Tőle elkért szolgálatban. Jézus önmagát áldozta fel a rábízottakért, értünk. Ő ad erőt ahhoz, hogy hű és okos sáfárok, szolgák legyünk. Ne embereknek akarjunk megfelelni, hiszen „nem magunknak, nem egymásnak szolgálunk, hanem egyedül a teremtő, megváltó Istennek” – hangsúlyozta az esperes.

Igei köszöntésként – a teljesség igénye nélkül – többek között a következő igeversek hangoztak el:

A helyi gyülekezet gondnokasszonyától „feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban.” (Fil 2,15)

Nagyné Révész Andreától, a beiktatott esperes húgától „Veled van Istened, az Úr, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.” (Zof 3,17)   „Légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz.” (Józs 1,9)

„Reménykedj az Úrban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az Úrban!” (Zsolt 27,14)

Az aranyszabály is elhangzott: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.” (Mt 7,12), majd megfordítva is elhangzott z intés: Amit tehát nem szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti se cselekedjétek velük.

Végül Révészné Bellai Csilla zselízi lelkész jókívánsággal köszöntötte az egyházmegye elöljáróit, majd a szolgatárs férjét a Ruth 1,16-17 verseivel: „Mert ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni én is, ott temessenek el engem!”

Az ünnepi alkalmat felemelővé tette az istentiszteleten több alkalommal szolgáló, jelentős részben református tagokból álló Franz Schubert vegyes kar is.

A nemzeti imádság, a Himnusz eléneklése után áldással ért véget az ünnepi istentisztelet. Az alkalmat az igekártya is emlékezetessé teszi: „Akik között ragyogtok, mint a csillagok a világban…” (Fil 2,15), melyet a barsi egyházmegye templomaiból álló keret vett körül.

Sándor Veronika, II

Fotó: Nagy Eszter Réa