Méltó szállás

2021. december 24., péntek

A december huszonnegyedikének gyerekkoromtól fogva megvan a menete. A karácsonyi liturgia gyakorlatilag már a fa feldíszítésével elkezdődik, folytatódik a templomba való készülődéssel, az istentisztelettel, utána a vacsorával, majd az esti csendességgel. Amikor ezeket a sorokat írom, még nem tudom, hogy idén ez a családi hagyomány követhető lesz-e. El tudunk-e menni a templomba? Ott lesz-e mindenki, aki szokott?

Lackfi János keresztény író Karanténszínház címmel felolvasásokat tartott saját műveiből, a lezárások idején. Karácsony közeledtével újraindította ezt a sorozatot. Ő mondta egyik videójában, hogy: mivel kimenni nem tudunk, „de tudunk befelé menni magunkba”. Megtetszett ez a gondolat, hiszen mi is szoktuk mondani, hogy lélekben együtt kelünk útra a napkeleti bölcsekkel, követve a betlehemi csillagot Jézus jászolához. Idén talán még fontosabb, hogy helyet készítsünk az otthonainkban és a szívünkben a hozzánk érkező Megváltónak, mert még inkább igaz, hogy a szálláson nincsen számukra hely (Lk 2,7).

Micsoda rossz hír lehetett Máriának és Józsefnek, hogy a népszámlálás miatt útnak kell indulniuk Betlehembe, miközben már közel volt a szülés ideje, és nincs rendes szállás Betlehemben sem. A feszültség és kétség ugyanúgy megtámadhatta azt az áldott és szent várakozást, amivel a Messiást várták.

A feszültséget csak egyetlen dolog oldhatta fel: az a hit, hogy Isten gondoskodik róluk. Ő számol a nem ideális körülményekkel, a legszükségesebbet azért megadja, és találkozni akar velük. Az első karácsonyon ehhez a találkozáshoz elég volt egy istálló is, mert azt Isten mutatta meg. Éppen ezért volt ez egy olyan helyzet, amikor ezért a helyért is hálásnak lehetett lenni. Benne lakozott az Isten gondviselése.

Mennyivel inkább méltó lehet a mi meleg otthonunk Jézus befogadására, ha a békesség és megbocsájtás is lakik benne, és kitakarítottuk a haragot és az önzést. A szívünk is akkor van készen Jézus Krisztus befogadására, ha hit van benne, amely a körülmények ellenére vagy éppen azok miatt képes vallani: Immánuel – Velünk az Isten.

Haris Szilárd, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központjának lelkésze

események továbbiak →