Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: "Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta.

Miért éppen az asszonyokat? Hisz ott voltak a katonák is. Hozzájuk még sem szól az Úr angélosza. A magdalai Máriát és a másik Máriát háromszor is említi Máté. Ők azok, akik ott voltak nagypénteken a Golgotai kereszt alatt (57 v.). Ott ültek nagyszombaton Jézus temetésén a sírral szemben (61 v.). És most itt vannak húsvét hajnalán újra a sírkertben. Nem telik el nap, hogy ne keressék a jelenlétét – éltében vagy – ahogy most hiszik – holtában is.

Jézus női tanítványai ők, akik szolgáltak neki Galileában, onnan követték őt Júdeába is. Jóban rosszban, alkalmas és alkalmatlan időben, reménységben és reményvesztetten is hűségesek hozzá. Rászánják az idejüket. Csoda-e, hogy éppen őket szólítja meg az angyal? Nem csoda, hogy nekik tárul fel elsőként a feltámadás misztériuma, a húsvét csodája. Mert ők azok, akik őszintén keresik Isten országát és igazságát. Ezért nekik adatik meg a feltámadás örömhíre, s ők válnak az apostolok apostolaivá. Talán azt gondoljuk: szerencsések. A véletlenek összjátéka a kezükre játszotta ezt a hatalmas élményt. Szó sincs erről. Sokkal egyszerűbb a képlet. Ők azok, akik odaszánták magukat élő és szent, Istennek tetsző áldozatul.

Mit gondoltok? Miért nem részesült ebben a kegyelemben Annás vagy Kajafás, a farizeusok és írástudók? Mert ők csak ajkukkal tisztelték az Urat, de a szívük távol volt Tőle. A szívük máshol volt, nem az Istennél. Jeleket követeltek, de Jónás jelének jelentését nem kutatták, és nem is akarták érteni. Miért nem Pilátus vagy Heródes volt az, akit megszólított az angyal? Mert a helytartónak fontosabb volt a császár barátsága, mint a jog és igazság, Heródesnek pedig becsesebb volt csodaváró, szenzációéhes kíváncsisága és hatalomvágya, mint Jézus tanításának mélysége, igazsága. Ezért ők csak Jézus hallgatását kapták. De igaz Jézus tanítása: ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is. Ami fontos nekem, arra időt szánok, arra figyelek. Az asszonyok szíve a helyén volt. Jó helyen. Jézusnál, az Isten Fiánál.

Balog Zoltán püspök Novák Katalin Magyarország megválasztott elnökével készített interjút nagypénteken. A jövendő elnökasszony felidézte, hogy egy korábbi beszélgetésükben panaszkodott, hogy elakadt a hitében. Nem jut egyről a kettőre. A lelkész megkérdezte akkor: szokott-e sportolni. Igen, napi egy órát – hangzott a válasz. Ugyanígy – mondta a pásztor – meg kell találni az időt az életünkben nap mint nap, amit a hitünk mélyítésére szánunk. Ezt nem lehet megúszni. Ez ébresztette rá a politikust, az édesanyát, feleséget, hogy hite ápolása tudatosan része legyen az életének. S érdekes, ezután már volt növekedés, változás…

A húsvéti hit csodája és titka, hogy ott vagyok, ahol Jézus van. Vágyom a jelenlétére, hallgatom a beszédét, kutatom tanítása igazságát, keresem az országát, vagyis azt, hogy uralma valósággá váljék az életemben. Odaszánom az időt. Naponta. Akkor majd kapok válaszokat. Megszólal az Ige. Személyessé válik az üzenet. Jutok ötről a hatra. Kapok bíztatást, bátorítást, eligazító szót, mint az asszonyok is, húsvét reggelén. Érdemes időt fektetni ebbe. Ha érdemes volt Novák Katalinnak, nekünk is biztos az. Megtérül. Higgyük el.

Ne féljetek! A húsvéti történet szereplőinek – a katonáknak és a hívő asszonyoknak – van egy közös nevezője: a félelem. Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak. (4 v.) Az asszonyok (…) félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. (8 v.) Félnek az őrök, és félnek az asszonyok is. Hogyne félnének! Hisz olyan rajtuk kívül álló történések szem- és fültanúi, amely történések semmiképpen sem hétköznapiak: földrengés, angyal jelenése, akinek ruhája fénylik, mint a hó, tekintete, mint a villámlás. Csupa apokaliptikus, világvégi, rettentő jelenség.

Ki ne félne?! Ám van valami, amiben mégiscsak van különbség az őrök és az asszonyok félelme között. Míg az őrök a félelem miatt megrettenve szinte holtra válnak, az asszonyoknak viszont – noha szintén félnek –, mégis nagy az örömük. Rettenetet az egyik oldalon, és öröm a másikon. Halálos bénultság az őrök esetében, az asszonyok esetében pedig örömteli futás egy konkrét cél irányába, Jézus tanítványaihoz. Futásuk nem hiábavaló. Bár félnek, de engedelmeskednek, örömmel viszik a jóhírt. Bizonyságtételük meghozza idővel gyümölcsét. A katonák viszont csúszópénzért korrumpálódnak, hazug propaganda elterjesztőivé válnak.

A félelem része az emberi létnek. Nem tudjuk kizárni az életünkből. Elkerülhetetlen. Selye János, a stresszelmélet atyja szerint nem is kell. Szükség van rá, hogy emberségünkben kiteljesedjünk. De nem mindegy, hogy egy-egy hosszan tartó megpróbáltatás alatt mire-kire figyelünk félelmeink közepette. Egyedül dolgozzuk-e fel a nyomást, magánosan cipeljük-e terheinket, vagy van emberünk, felebarátunk, akivel megoszthatjuk, és van Istenünk, akire rávethetjük, tudva, hogy Ő gondot visel ránk.

Aki csak a külső körülményekre figyel, könnyen legyengül akaratában, lebénul tettrekészségében, vagy éppen kiszolgáltatottá, megvesztegethetővé, megvezethetővé válik. Aki viszont túllát a nyomorúságok, háborúságok sötét fellegén, az hiszi és tudja, hogy a felhők felett ott ragyog a nap akkor is, ha éppen nem látható, és eljön egyszer a pillanat, amikor a felhők szerte foszlanak és az idő kitisztul. Aki ezt hiszi, azt mozgósítja a hite bizonyossága, és félelmei ellenére is mozdul, elindul, és helytáll. Ezt látjuk a húsvéti asszonyoknál.

Mi sem vagyunk mentesek a félelmek rémisztő, bénító hatásától. Van okunk a félelemre. A világjárvány után a szomszédos országban tombol egy pusztító, vérengző testvérháború. Látjuk a menekültek áradatát Nyugatra. A fegyverek áramlását Keletre. A pénztárcánkon már most érezzük a következményeit, és még inkább fogjuk. Hirtelen bizonytalanná vált sok minden, ami eddig biztosnak tűnt. Ki vagyunk szolgáltatva a rajtunk kívül álló rémisztő, apokaliptikus színezetű eseményeknek. De húsvét üzenete, az élő Úr üzenete számunkra az, hogy NE FÉLJÜNK!

Ne csak ezeket a rémisztő körülményeket lássuk, hanem lássunk meg Őt is, aki halott volt, de íme, él örökkön-örökké. Halljuk meg nem csak az ellenőrizhetetlen féligaz vagy teljesen hazug háborús propagandák szavát, hanem halljuk meg az Ő szavát, aki azt mondja: Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. (Mt 24, 35)

Feltámadt, amint megmondta. Voltaképpen nem történt más az első húsvétkor, mint amit Jézus háromszor is előre megmondott. Máté szerint még negyedszer is jelezte a tanítványoknak: Az Emberfia átadatik, hogy megfeszítsék. Az angyal is erre utal. Emlékezteti a női tanítványokat Jézus szavára. Az Ő beszédei pedig nem vesztik érvényüket. Nem múlnak el. Ma is megállnak. Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Ezért fontos ismerni, tudni, emlékezni, és ismételni, hogy Ő mit mondott. Arra lehet építeni. Egy életet, szerelmet, házasságot, jövőt, nemzetet, országot, barátságot, testvéri közösséget, országok, nemzetek közötti megbékélést.

Ezért valljuk: a református keresztyén hit és élet egyetlen szabályozója a Szentírás. Isten igéjének írott foglalata. Jézus beszédeinek kincstára. Oly sok beszéd, elmélet, eszmerendszer, ideológia zúdul ránk reggel, délben, este. Szinte mindegyik szeretné a múltat végképp eltörölni. Szinte mindegyik ellenségképet gyárt. Az orosz az ukránból és fordítva. A fekete a fehér emberből. A soknemű a két nemet vallóból. Jön még idő, hogy aki nem hódol be, azt üldözni fogják.

A kétes információáradat tengerében jusson eszünkbe: mit mond a Feltámadott? Az asszonyok az Ő üzenetét vették komolyan. Ezért voltak a helyükön, és váltak apostolokká. Kitéve a devalválódott emberi szavaknak, a kétes hitelű információáradatnak jusson eszünkbe a Lélek által az Úr szava. Mit mond Ő? Az mindig megáll. Az Úrvacsorát is saját szavával szerezte. A szövetség poharáról mondta: ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Éljünk hát vele! Ámen.       

Reformata, II