1Móz 45 és 2Kor 11,16–33
(ÚSZ) „Gyakran voltam úton, veszedelemben..." (26). A veszedelem az, amiben elveszíthetjük valaminket, valakinket, vagy amiben akár mi magunk is elveszhetünk. Egyszóval, az egész emberi létünk folyamatos veszedelem. Talán nem olyan mértékben, mint az első tanúságtévőké volt, de veszteségei mindnyájunknak vannak. Ennek felismerése azonban Krisztusba vetett hit nélkül olyan, mint egy örvény, amely magával ránt a mélybe: az elkeseredésbe, a kiúttalanságba, a reménytelenségbe. De Krisztusba kapaszkodva, és felismerve, hogy tőle semmi, de semmi sem választhat el, végül még veszedelmeink is a bizonyos megtartatás példái és lenyomatai lesznek számunkra.
Fohász: Uram, minden gondolatom Nálad köt ki. Bárhonnan indulnak is ki elmélkedéseim, mindig Nálad vetnek horgonyt. Te vagy életem egyetlen biztos pontja, és ezért őszintén hálát adok Neked. Ámen.