Pálfala Rimaszombattól mindössze 8 km-re délkeletre fekszik, a Rima folyó bal partján. 110 évvel ezelőtt a falunak 361 lakosa volt, jelentős magyar lakossággal. A múlt század elején lecsökkent a létszáma, de ma már 406-an élnek a településen. A 2021-es népszámlálási adatok alapján 83 százalékuk még mindig magyar nemzetiségű és csupán tizenegyen vallották magukat romának. A református temploma, ahol már csak havonta egy alkalommal tartanak istentiszteletet, 1786-ban épült. A gyülekezet maroknyi.

Pálfalán 2021 szeptemberében nyílt meg a magyar kormány támogatásával a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében a korszerű, kétcsoportszobás, negyven gyermek befogadására alkalmas református óvoda a település egyik utcájának végén, ahogyan az itteniek mondják, a szociális lakások, vagyis a „gettó” mögötti, elkerített területen. "Más óvodákkal ellentétben, itt nem volt gond a gyermekhiány, és állami fenntartású óvoda sem működik a fent említett falvakban" -  mondja elégedetten a Jánosihoz tartozó leányegyházközség lelkipásztora, Szarvas Erzsébet.

A szintén lelkipásztor férjével együtt a nyári szünidő alatt személyesen keresték fel a szülőket, főleg Pálfalán, hogy elmondják nekik, szeptemberben megnyílik a református óvoda, s felhívták a figyelmüket arra, hogy a gyermekük óvodaköteles lett, s jó lenne, ha beíratnák az intézménybe. „Ilyen utánajárással sikerült elérnünk, hogy már az első évben teljes kapacitással működjünk. A második évben is meglett a teljes létszám, illetve az engedélyezésnek megfelelően még eggyel többet is fel tudtunk venni”.

A gyerekek Pálfaláról, Szútorból és Bellényből járnak a református óvodába, olyan településekről, ahol főként roma családok élnek, akik – a tapasztalat is igazolja, - több gyermeket is vállalnak. Különösképpen nem kellett kutatni a gyermekek után, hiszen évről évre szép számmal vannak olyanok, akik betöltik az 5-6 éves életkort, s most pedig már jönnek is az óvodába, mert mint mondják: „Jönniük kell”.

Beszélgetésünk előtt megnéztük mind a két csoportszobát, de azon az esős, pénteki napon nagyon kevés gyermeket találtunk. „Ma péntek van, az idő is hűvösebb, s itt az a gyakorlat, ha közeledik a hétvége, vagy ha esik, rossz az idő, a szülők nem hozzák el a gyermeküket az óvodába. A beíratott gyerekeknek több, mint a fele jár, nem mindig ugyanazok, váltakoznak, de az jó, hogy jelentős részük azért itt van” – magyarázza Szarvas Erzsébet, aki hozzáteszi, meg kell szokniuk a szülőknek, mivel jár az, illetve milyen előnyei lehetnek annak, ha nevelési intézménybe járnak a gyermekeik.

Pálfalán több, mint ötven éve nincs óvoda

A lelkész elmondja, olyan régen volt Pálfalán óvoda, hogy a mostani új generáció nincs hozzászokva ahhoz, hogy a gyermekeket hatéves kor alatt is lehet intézménybe járatni, illetve milyen előnyökkel jár az, ha nem az iskolával kezdődik az életre való felkészítésük.

„Sajnos ettől a rendszerességtől vannak elszokva, hogy naponta fel kell kelni, a szomszéd településen élőknek pedig időben elindulni a Szútort és Bellényt érintő buszhoz, megérkezni az óvodába, illetve a gyerekekért jönni négykor” – mert eddig üzemel az óvoda – sorolja egy szuszra a lelkipásztor a szülők kötelességét. Elmeséli, hogy eleinte sajnos voltak súrlódások a szülőkkel, mert nem érkeztek meg időben a gyerekek, csak a tízórai után, illetve nem jöttek értük csak öt óra felé, holott maximum négy óráig el kellett volna őket vinni. „Ebben az évben már kicsit jobb a helyzet ezen a téren” – teszi hozzá.

A lelkész elmeséli, hogy az elmúlt két évben még maguk járták végig nyáron, a szünidőben a falvakat és vitték a kérvényeket a szülőknek, hogy írassák be a gyereküket az óvodába. Most pedig örömmel közli, már van 4-5 kérvényük, a következő tanévre, ami azt jelenti, a szülők megértették, hogy a gyermeket be kell íratni és időben elhozni a jelentkezést, mert csakis így lesz biztosítva számára a hely az óvodában. A tavalyi beíratáskor történt meg, hogy sajnos néhány kérvényt vissza kellett utasítani helyszűke miatt, ezért sietett most néhány szülő – teszi hozzá magyarázatként.

„Úgy látom, idén már nem kell személyesen felkeresni azokat a szülőket, akiknek iskolaköteles gyermekük van. Már tudják hol vagyunk, kik vagyunk, hogyan kell hozzánk bejutni. Nagy segítségünkre vannak az önkormányzatok, a polgármesterek, sőt a szútori polgármesteri hivatal olyan mértékben együttműködik velünk, hogy a beiratkozási kérvényt eljuttatja azokhoz a szülőkhöz,  akiknek a gyermekük tanköteles lesz, majd elhozzák nekünk  a kitöltött, nyomtatványt minden szükséges dokumentummal együtt. Ez is azt mutatja, hogy jó az együttműködés az érintett település polgármesterei és az óvoda között” – emeli ki az óvodafenntartás egyik mára elért pozitívumát a lelkipásztor.

Megtudjuk azt is, hogy ha az összes gyermek járna óvodába hároméves kortól iskolakezdésig, akkor két óvoda sem lenne elég, annyira sokan vannak ebben a három faluban. „De sajnos nem mindenki akarja óvodába adni a gyermekét, holott szinte minden ingyen van számukra: az étkezésért sem kell fizetniük, mert kapnak rá támogatást, a beíratott gyermeket még sem hozzák el a szülők az óvodába” – mondja Szarvas Erzsébet.

Misszió nemcsak a gyermekeknek

Pálfala, Bellény és Szútor településeken az önkormányzatok évek óta nem működtetnek óvodát, holott jól jönne, mert a magas születésszám miatt sok a gyermek. Adódott viszont a lehetőség, hogy református óvoda létesüljön ezen falvakban élő hátrányos helyzetű gyermekek felkarolása céljából a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében. Az alig pár tagot számláló pálfalai leányegyházközség korábbi lelkipásztora, Bihari Richárd nem akarta elszalasztani ezt a lehetőséget, s az illetékeseknek jelezte óvodaalapítási és fenntartói szándékot. Pályázat útján a magyar kormány teljes mértékben fedezte a telekvásárlási, építési és berendezési költségeket a Bethlen Gábor Alapon keresztül. A cél az volt, hogy az óvodával valamelyest javítani tudjanak az itt élő családok helyzetén és segítsenek a gyermekek nevelésében. A 2018-ban Jánosiba megválasztott lelkipásztor, Szarvas Erzsébet pedig tovább folytatta a program megvalósítását. 

„Egy református óvodában kaphatnak a gyerekek egy olyan  útravalót az iskolába, amire szükségük van, nemcsak általánosan, hanem kiegészítve azzal, hogy református hitbeli fejlődést is láthatunk majd rajtuk. Többek között ezért vágott bele az leányegyházközség az óvodaalapításba. Bár el kell mondanom, túlvállalta magát: anyagilag és gyülekezet létszámát tekintve is” – fedi fel a nehézségeket a lelkész, amit azzal magyaráz, hogy az egyházközség kicsi. Mindössze kilenc adófizetővel indultak neki az óvodaalapításnak, most sincsenek többen, mint heten.

Mivel a gyülekezet csak pár tagot számlál, bizonytalan volt, hogy képes lesz-e fenntartani egy ilyen intézményt. – Ahogyan azonban telt az idő és megkezdte működését az óvoda, amelynek az államtól jövő finanszírozása is elég, a saját lábára tudott állni – emlékszik vissza a kezdetekre.

A kezdeti és a menet közben adódó nehézségek ellenére sem bánták meg, hogy óvodát indítottak és működtetnek, már csak azért sem, mert mint vallja, ez egy olyan területe a gyülekezeti szolgálatnak, amely mellett tudják az evangéliumot hirdetni nemcsak a gyerekeknek, hanem azoknak a szülőknek is, akik egyébként máshol nem találkoznának az evangéliummal.

„Itt az óvodában viszont igen. Amikor látják a gyerekek rajzait a faliújságon, olvassák az azokon lévő bibliai igéket, vagy eljönnek a karácsonyi műsorra, anyák napjára, ballagásra, akkor mindig hangzanak el olyan szavak, amelyek életeket tudnak megváltoztatni. A faluban ki is alakult az óvodás gyermekek szüleinek közössége” – fűzi hozzá a lelkész.

Szarvas Erzsébet nem titkolja, hogy Pálfala lakosságának a nagy része roma, akik közül csak kevesen járnak a református templomba istentiszteletre, viszont megvan a maguk gyülekezete. Többségük szabadkeresztyén, akik házaknál vagy a kultúrházban jönnek össze. Ezt azonban nem szeretnék tőlük elvenni, illetve rájuk kényszeríteni a templomi istentiszteleten való részvételt, ezért a lelkészházaspár megy hozzájuk, a közösségükbe, illetve jelennek meg az alkalmaikon, így közeledve egy kicsit hozzájuk.

Elmeséli azt is, hogy az első ballagást a templomban tartották meg, ahol több mint százan jelentek meg, gyerekek a szülőkkel együtt. „Az egy nagyon felemelő és megható nap volt, hogy a felnőttek és a gyerekek együtt dicsőíthették a református templomban az Istent”. Azok a szülők, akik a szabadkeresztyén gyülekezethez tartoznak, szívesen fogadják, hogy itt az óvodában is szól az ige, mert számukra ez nem idegen, úgymond „benne vannak.” Ez egy alap az egyházi fenntartású intézményekben.

Szarvas Erzsébet lelkipásztorként heti egy alkalommal látogat el az óvodába, hogy hittant tartson a gyerekeknek. Az óvoda fenntartásával kapcsolatos ügyek miatt szükség szerint viszont többször is megjelenik Pálfalán. „Eleinte nagyon sokat voltunk itt a férjemmel, főleg, amikor elkezdődött az építkezés, majd a berendezésénél, illetve az intézmény beindításakor. Akkor szinte naponta kellett jönni, de most már nem. Az óvónők a naponta adódó problémákat megoldják, az igazgatónő az ügyeket elintézi, nekem most már csak a gazdasági részét kell vinnem. Ezt pedig megcsinálom otthon, vagy akkor akár itt is. Még mindig van mit megoldani, elszámolások, egyeztetések, de már nem okoz fejfájást” – mondja Szarvas Erzsébet mintegy utalásként, hogy nincs könnyű helyzetben egy óvodafenntartó.

Az óvodában tett séta alkalmával betérünk a teljesen felszerelt, főzésre is alkalmas, jelenleg ételkiadóként működő konyhába. Az óvoda gondnoka naponta háromszor autózik el az erre kijelölt autóval a szomszédos Jánosiba, hogy az ottani iskolakonyhán elkészített tízórait, ebédet és uzsonnát elhozza a gyerekeknek. Az óvodában már csak kiporciózzák a tányérokra és kiosztják a gyerekeknek – avat be az étkeztetés folyamatába a lelkész.

A szülőknek annak ellenére, hogy az óvoda működési költségeihez való hozzájárulás csupán egy euró, mégis nagy terhet jelentett az étkezés rájuk eső részének fedezése. Emiatt a szülők a gyermekek egy részét nem járatták óvodába.

„Isten kegyelméből találkoztunk olyan holland testvérekkel, akik vették a fáradságot és eljöttek hozzánk. Megnézték az óvodát, a falvakat, azokat a házakat, ahonnan a gyerekek járnak óvodába. A látottak alapján úgy döntöttek, támogatják a gyerekek étkeztetését. 10 ezer eurót kaptunk tőlük, hogy azért maradjon el valaki az óvodából, mert az étel nincs kifizetve.”

Már második éve ebből a tízezer euróból fedezik az étkezési kiadásokat. A hátrányos helyzetűek az államtól egyébként is kapnak támogatást erre a célra, a többiek pedig Hollandiából, így teljesen ingyenes minden gyermek számára az étkezés. Az étkezéssel kapcsolatos rezsiköltséget pedig – a polgármesterekkel egyeztetve – az érintett települések önkormányzatai fogják téríteni azokra a napokra, amikor a gyerekek óvodában vannak. „Ez idén februártól van így, meglátjuk, hogy ez mennyire tudja majd előbbre vinni a gyerekek óvoda látogatásának ügyét” – magyarázza a lelkész.

Már nem félnek tőlünk

A három érintett településen, ahol időnként a Szarvas lelkészházaspár megjelenik, a lakosok már nem tartanak tőlük. Elmesélik, hogy kezdetben, amikor autóval megálltak valamelyik faluban, azt gondolták róluk, hogy szociális munkások és a gyereküket akarják elvinni. „Most már tudják kik vagyunk és miért megyünk” – teszik hozzá. Azt is elmondja, hogy amióta Pálfalán megnyílt a nevelési intézmény, annyiban változott a helyzet, hogy a helyiek látják az óvodásokat sétálni a faluban, hogy jó helyen vannak a gyermekek.

Azok, akik elkezdenek Pálfalán óvodába járni, érezhetően le vannak maradva azokhoz a gyerekekhez képest, akik egy fejlettebb községben élnek vagy ha a szüleik magasabb képzettségűek, illetve olyan családból származnak, ahol az alapokat már otthon elsajátították. Az itteni gyerekek nagy része olyan családból érkezik, ahol alacsony a műveltség, nem megfelelőek a szociális körülmények és a nevelésüket sem tartják olyan fontosnak a szüleik, mint amilyennek lenni kellene. „Úgy érkeznek hozzánk az óvodába, hogy először a legalapvetőbb dolgokat kell megtanítani nekik: beszéd, illemhely-használat, kézmosás, öltözködés. Sajnos még az öt évesek nagy része sem tudja ezt, van, aki ennyi évesen cumival érkezik és így is megy iskolába” – összegzi a gyerekek helyzetét Szarvas Erzsébet.

Ennek alapján az a munka, amit itt az óvónők végeznek, az nemcsak tanításból és az iskolára való felkészítésből áll, hanem az alapvető készségek elsajátíttatásából is. Sajnos ez nem megy olyan gyorsan, ahogyan azt szeretnék. „De az óvónők mindent megtesznek, hogy a gyerekek ne ismeretlenül induljanak az iskolába: tudjanak ceruzát fogni, nyírni” – magyarázza, ismételten kihangsúlyozva, azért jó, ha a környékbeli gyerekek óvodába járnak, mert akkor fel tudnak zárkózni azokhoz, akik más falvakból érkeznek az iskolába, hogy ne érezzék, le vannak maradva, s nem érnek annyit, mint a többiek.

Azt is elmondja, hogy vannak közöttük nagyon ügyes gyerekek is, akik háromévesen kerültek az óvodába, s a foglalkozások révén látni, mennyi sokat fejlődtek – teszi hozzá Szarvas Erzsébet lelkipásztor.

A gyerekek csodálatosak

„Negyven éve vagyok a szakmában, de egy ideig mesemondóként jártam az iskolákat, mert szerettem volna mást is kipróbálni. Amikor viszont megtudtam, hogy Pálfalán református óvoda nyílik, azonnal elhatároztam, jelentkezek óvónőnek. Nagyon örültem a lehetőségnek, meg vágytam is egy kis változásra, amit most már elmondhatok, hogy jót tett nekem. Nagyon jó a közösség, mindennel elégedett vagyok” – mondja szinte egy szuszra Nvota Emma, az egyik óvodai csoport óvónője.

A gyerekekről csupa jó a véleménye. Csodálatosnak és aranyosnak tartja őket, „Annyi szeretetet tudnak adni, hogy azt el sem lehet képzelni. Sehol nem kaptam még annyi szeretetet, mint itt közöttük” – meséli lelkesen, hozzátéve, hogy úgy érzi, azok a gyerekek, akiket a szüleik rendszeresen elhoznak az óvodába, azok nagyon szeretnek ide járni és őket is szeretik. Vannak közöttük értelmes, jó felfogású gyerekek, de gyengébbek is. A legnagyobb problémát abban látja, hogy a gyerekek nem járnak rendszeresen óvodába, mert ellenkező esetben sokkal több eredményt el tudnánk velük érni. Ezt a szülők hibájának tartja. „Mi pedig ezt nagyon sajnáljuk, mert ha elmennek az iskolába, akkor majd nagyon meg fog mutatkozni, hogy akik nem jártak óvodába, azoknál nehezebben indul meg a tanulás is”.

Ennek elkerülése végett már nagyon sok mindennel próbálták motiválni a szülőket, de mint mondja, ez nem olyan egyszerű. A gyerekek nehéz körülmények között élnek, mellesleg vannak bejárók is, akiknek hiába van átfizetve az autóbusz költsége, mégsem hozzák el őket, mert a szülőnek saját magának kell megtérítenie a viteldíjat.

„Ez pedig már probléma, mert pénzbe kerül, s így erre hivatkozva egy részük inkább nem hozza el a gyermekét az óvodába. Időnként a rossz időjárás miatt is otthon maradnak. Ha esik az eső, akkor meg azért nem jönnek, mert nincs esernyőjük, vagy nehezebben kelnek fel. De a nagy részük igyekszik és rendszeresen jön az oviba, s mi ennek nagyon örülünk” – teszi hozzá az óvónő.

Ami másnak természetes, nekik nem biztos

„Amikor a Szarvas lelkészházaspár azzal keresett fel, lennék-e óvónő a Pálfalán megnyíló református óvodában, kértem egy kis időt, hogy megbeszélhessem a férjemmel, akivel végül arra az elhatározásra jutottunk: ez egy jó lehetőség, amit nem lenne szabad elszalasztani” – idézi fel a kezdeteket Abaházi Fejes Ágnes, aki beosztott lelkészként a férje mellett szolgál a Simonyi-Feled Társult Anyaegyházközségben.

„Mindig is szerettem a gyerekekkel foglalkozni, a napközi táborokban is élvezem a velük való együttlétet és foglalkozást. Egyébként óvónői képesítésem is van, Losoncon végeztem a Pedagógiai Szakközépiskolában, ezért is döntöttem úgy, hogy kipróbálom magam ezen a területen is” – árulja el Abaházi Fejes Ágnes, aki korábban, segédlelkészként több gyülekezetben is végzett óvodai hitoktatást.

„Azt is nagyon szerettem, de amikor megszülettek a gyerekeim, ez háttérbe szorult, de most már óvodások, s úgy gondoltam, ha már jött ez a lehetőség, akkor valószínűleg az Úr úgy akarja, hogy a korábban megszerzett tudást itt kamatoztassam” – magyarázza.

A döntését azóta sem bánta meg, de mint mondja, igényesebb hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozni. „Teljesen mások. Az, ami a mi gyermekeinknek természetes, az nem biztos, hogy nekik is az. Minden egyes nap találkozunk kisebb-nagyobb problémával, amit meg kell oldani, de éppen ezért szeretjük ezt a munkát, mert van benne egy jó adag kihívás, mellesleg saját tudásunkat is próbára tudjuk tenni, ami által mi magunk is sokat fejlődünk” – vallja a lelkész-óvónő, majd dicséretként hozzáteszi, a munkaközösség is most már egy nagyon jól összeszokott kis csapat. Elárulja azt is, hogy minden nap találnak alkalmat arra, hogy egy kicsit leülhessenek és átbeszéljék az aznapi történéseket, és közösen is imádkoznak.

A napirend itt is olyan, mint a többi óvodában: reggeli torna, játék, tízórai, foglalkozás, kinti tartózkodás, ebéd, pihenés, uzsonna, szabad játék hazamenetelig. Mivel ez egyházi óvoda, van reggeli áhítat, az étkezések előtt és utána imádkoznak a gyerekekkel, a csendes pihenőnél a mese után együtt elmondják a Miatyánkot, amit lassan már minden gyermek tud. A keresztyén, hitvalló énekek pedig előjönnek a mindennapokban, nemcsak a hitoktatás alkalmával.

„Ha van köztük valamilyen konfliktus, akkor elmondjuk, így nem viselkedünk, mert ennek a Jóisten sem örül, hanem annak, ha békességben, boldogságban élünk. Így próbáljuk finoman beléjük csöpögtetni ezeket a dolgokat a foglalkozások, játékok és a különböző tevékenységek során.  Olyan nagy változást egyelőre még nem tapasztaltunk ezek által, bár ennek jelei már megmutatkoznak, amikor maguk jegyzik meg: „Nézd óvónéni, Isten milyen szépre teremtette ezt a virágot”.

Ezek még csak kicsi magvak, amelyeket elültetünk, de idő kell ahhoz, hogy megértsék. Lehet, hogy csak felnőttkorukban jut eszükbe egy-két itt elhangzott mondat, vagy átélt élmény, amelyre azt mondják, én ezt az oviban már megéltem és megtanultam. Ez egyfajta folyamat, hogy az a magocska, amit mi itt elhintünk, egyszer egy igazi erős, virággá fejlődik ki” – fogalmaz Abaházi Fejes Ágnes.

Elmeséli azt is, hogy volt olyan gyerek, akinek újdonság volt az angol vécé, mert otthon nem ilyen van, vagy az, hogy folyik a csapból a víz, mert ők kútról hordták be. Látni azt is, hogy melyik gyerek eszik otthon kanállal és villával, s ki az, aki csak a kanalat ismeri, ilyen különbségek is vannak közöttük – teszi hozzá azzal, hogy nekik ehhez is meg kell szoktatni őket.

Várady Anna az egyetlen helybéli, aki egyfajta mindenes az óvodában, de főleg a konyhai teendőkkel van megbízva, illetve felel a helyiségek tisztán tartásáért.

„Nekem ez olyan, mintha én vezetném itt a háztartást, hasonlóan, mint otthon. Két évvel ezelőtt, amikor megtudtam, hogy megnyílik az óvoda, megkérdeztem a polgármestert, jelentkezhetnék-e én is. Azzal bíztatott, egészen nyugodtan, hiszen ugyanolyan esélyem van, mint bárki másnak. Nem is gondoltam volna, hogy engem választanak ki a jelentkezők közül, mert akkor még Feleden dolgoztam takarítónőként az egyik iskolában. Nem akartam hinni a fülemnek, amikor felhívott a lelkésznő. Nagyon örültem a hírnek. Meg főleg annak, hogy egyházi óvodában dolgozhatom. Az ételeket én osztom ki a gyerekeknek, majd étkezés után elmosogatok. Reggel fél nyolctól délután négy óráig vagyok itt, illetve addig, amíg el nem megy az utolsó gyerek is” – foglalja össze a kezdeteket Várady Anna, aki elmondja azt is, hogy a közösség annyira jó, mintha egy nagy család lennének.

„Nincsen köztünk feszültség, mindenki tudja mikor kell a másiknak és miben segíteni. Amíg nem érkezik meg a másik óvónő, s ha szükséges, elkísérem a gyerekeket a fürdőszobába kezet mosni vagy elviszem őket az illemhelyre, de az öltözködésben is segítek, ha mennek ki az udvarra.”

Az anyukák is sokszor tőle kérnek információt, hogy az óvodában jól van-e a gyerekük, evett-e, sírt-e, hogyan viselkedett. Ő pedig diplomatikusan megnyugtatja őket, ne aggódjanak, itt jó kezekben vannak.

„Amióta itt dolgozom az óvodában, mintha megváltozott volna az életem. Jobb lett. Lelkileg is megerősödtem. Már bátrabban ki merem mondani, hogy hiszek Istenben, Őbenne bízom, s ebben a meggyőződésemben a lelkészcsalád is megerősít engem” – mondja egyfajta bizonyságtételként Várady Anna, akiről kiderül, hogy naponta olvassa a Bibliát és istentiszteletre is jár.

A református óvodának Simon Vass Zsuzsanna személyében segédnevelője is van, akinek a fő feladata segíteni az óvónők munkáját. Korábban Rimaszécsen dolgozott az egyik iskolában ugyanebben a munkakörben, de mikor pályázatot írtak ki erre a posztra, jelentkezett, s rá esett a választás.

„Vannak gyengébb gyerekek, akikre több időt kell fordítani, hogy megértsék a feladatokat, az óvónőnek pedig erre nincs annyi ideje, mert akkor elhanyagolná a többieket. Ebben segítem őt. Ezekkel a gyerekekkel külön elvonulok egy sarokba vagy egy másik helyiségbe és ott foglalkozom velük. Például íráselőkészítő gyakorlatokat végzünk és gyakoroljuk a helyes beszédet. Nem mindegyik hangot ejtik ki helyesen, ezért ezeket a készségeket náluk fejleszteni kell. Segítek a ragasztásnál, nyírásnál vagy a feladatlapok kitöltésénél is. A gyerekek nem tesznek különbséget, az ő számukra én is olyan vagyok, mint a többi óvónő. Nekem az a fontos, hogy szeretnek engem is” – sorolja Simon Vass Zsuzsanna a feladatait, s hozzáteszi, itt teljesen más a légkör, mint a korábbi munkahelyén. Katolikusként tetszik neki a református vallás és amióta itt van, úgy érzi sokat bővült az ismerete ezen a téren, amit szintén hasznosnak tart.

Az óvoda megbízott igazgatónője Varga Tünde, aki az óvodafenntartó gyülekezet lelkipásztorának, Szarvas Erzsébetnek a felkérésére, némi gondolkodás után vállalta el ezt a tisztséget, mivel már harmadik éve óvodapedagógusként, illetve intézményvezetőként a rimaszombati Gólyavár Református Óvodában dolgozik.

„Nagyon jól működünk Pálfalán, ezért örömöm telik benne” – árulja el Varga Tünde, akire az intézmény vezetését bízták, s ebben a legfontosabb feladata a pedagógusi közösség módszertani irányítása, illetve a működési problémák oldása.

„A gyerekekkel óvodapedagógusként nem foglalkozom, mert csupán részmunkaidőben vagyok alkalmazásban, az igazgatói feladatkört látom el, viszont szorosan együttműködöm a pedagógusi munkaközösséggel. Az óvoda megnyitásakor többen még csak kezdő óvodapedagógusok voltak, így az első évben még közösen készítettük el a munkatervet, de mára már az összes óvónő elvégezte az adaptációs képzést, így most már mindegyikük önálló pedagógusként dolgozik ”.

Megbízott igazgatóként hetente egyszer látogat el Pálfalára. Ő is alátámasztja, a legnagyobb gondot a gyerekek egy részénél az óvodalátogatás rendszertelensége okozza. „A szülők többsége, főleg az édesanyák nincsenek munkaviszonyban, ezért nem jelent számukra gondot, ha a gyermek odahaza marad, így nem tudjuk őket bevonni rendszeresen az oktató-nevelői munkafolyamatba”.

Problémának tartja azt is, hogy csak az iskolás kor előtti évben íratják be a gyermekeket óvodába, s azt is azért teszik, mert az akkor már kötelező. „A szülők nem nagyon tudják, mi is az az óvodai foglalkozás, mivel régóta nincs a környéken óvoda, illetve az étkeztetés milyenségével és mennyiségével sincsenek tisztában, de az oktatói-nevelői munka is újszerű a számukra. A gyermekek alapkészségei hiányosak, a nagy- és finommotoros mozgáskészségük is alulmarad a városi óvodákat látogatókkal szemben, de nincs irodalmi ismeretük sem. Ismeretlen számukra a mese, a vers vagy mondóka. Az óvodában találkoznak először a rajzeszközökkel, s a nagy többségük még a mozgásos, illetve körjátékokat sem ismeri. 

Mint mondta, az óriási lemaradásuk miatt ezért sokkal egyszerűbben és rövidebb időtartamban kell velük foglalkozni, viszont változatosabban. Az óvodapedagógusoknak kevesebbet kell tőlük elvárni, de igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a hátrányos helyzetben lévő gyermekeket minél jobban felzárkóztathassák és felkészítsék az iskolába.

Kiemeli, hogy a pedagógusok és a nem pedagógiai alkalmazottak között szoros az együttműködés. „Az eddigi tapasztalataimmal összehasonlítva, rendkívül jó az együttműködés mind a fenntartóval, mind pedig az óvoda közösségével. Egészen családias a légkör.” Különösen szerencsés helyzetnek tartja, hogy az egyik óvodapedagógus egyben lelkész is, mert ha a helyi gyülekezet lelkipásztora nem tudja elvégezni a hitoktatást, akkor helyettesíti őt, valamint vezeti az óvodapedagógusokat, ellátja tanáccsal a többieket.

Elmeséli azt is, hogy több projektbe is bekapcsolódtak már, amelyek közül a legsikeresebbnek tartja a Roma lakodalom nevű pályázatukat, amelyet a besztercebányai kerületi önkormányzathoz nyújtottak be a hagyományőrzés felelevenítése céljából.

„Az önkormányzat által kijelölt összegből hagyományos népviseleti ruhákat varrattunk az óvodás fiúknak és lányoknak. Pálfalán megszerveztünk egy hagyományos roma lakodalmat, amely egyaránt nagy sikert aratott a gyermekek, a szülők és a helybéliek körében. A lagzis menet az óvodából indult el, majd végig a falun, egészen a polgármesteri hivatalig élő zene kíséretében” – idézi fel a sikeres pályázatuk fogadtatását.

Az óvodában dolgozók közössége egy igazi nagy családként igyekszik mindent megtenni a rájuk bízott gyermekek fejlődéséért és szeretetben való neveléséért. Sőt, gyűjtést is szerveznek a számukra, ezzel is segítve a mélyszegénységben élőket ruhával, lábbelivel, illetve minden mással, amire szükségük van.

Példaértékű az a kezdeményezésük is, hogy az óvodai munkaközösség tagjai együtt kirándulnak csapatépítés, de hitbeli megerősítés céljából is. Legutóbb a Gömöri Református Egyházmegye bibliaismereti versenyén képviseltette magát eredményesen a Pálfalai óvoda csapata, amelyre szabadidejükben közösen készültek fel.

„Hogy mi lesz a jövőben ezzel a kis gyülekezettel és a nagy óvodájával, azt nem tudom és nem is tudhatjuk – jelzi Szarvas Erzsébet lelkipásztor, de bízik abban, hogy Istennél minden szépen el van rendezve és reméli, hogy a szülők többsége is felismeri, nagyszerű lehetőség, ha a gyermeke óvodába jár.

Iski Ibolya

Fotó: Szarvas László