Ferenc István, a szovátai gyülekezet főgondnoka elmondta, hogy huszonnégyen jöttek három kisbusszal. „Azért jöttünk, mert fontosnak tartjuk az egységet. Részt vettünk a kolozsvári és a gyulafehérvári Egységnapon is. Tavaly nagyon sajnáltuk, hogy elmaradt a Debrecenbe tervezett Egységnap, de most örömmel jöttünk ide. Jó együtt lenni a testvérekkel egységben. A legfelemelőbb számomra a közös úrvacsorázás.”

Mivel nemrég érkeztek, nem is nagyon tudtak még szétnézni, de most már igyekeznek mindent körbejárni. Elárulja azt is, hogy ha már átjöttek Magyarországra, akkor meglátogatják a hajdúhadházi testvérgyülekezetüket, hogy megerősítsék velük a kapcsolatukat.

Néptáncosok az Egységnapon

„Egy éjszakát ott fogunk tölteni, így kötjük egybe az Egységnapot a testvérgyülekezetünk meglátogatásával. Valószínűleg ők is itt vannak Debrecenben, de még nem találkoztunk velük. A lelkipásztoraikkal már összefutottunk”.

„Mi az egyházmegyénkből négy autóbusszal érkeztünk a reformátusok Egységnapjára. A balavásári gyülekezetből több, mint tízen jöttek. Számomra azért fontos itt lenni, mert valóban ezek a közösség megélésének legalapvetőbb alkalmai. Nem néztük az út hosszúságát, a fáradságot, a nem éppen alkalmas időt, mert most fúj a szél és sajnos hideg is van. Amikor átjöttünk a határon, eső fogadott bennünket. Kicsit izgultunk is, mi lesz, ha Debrecenben is eső vár minket” – sorolta mindazon tényeket, a Maros megyéből érkező Szilágyi Tamás, akiről kiderül, hogy a Balavásári Református Egyházközség lelkipásztora, amelyek akadályt gördíthetnek egy utazás elé vagy kellemetlenné tehetik a végvárt alkalmat.

Szilágyi Tamás és Ferenc István

„Jó itt lenni. Az Egységnap programjai közül, amelyért érdemes eljönni, én is a közös úrvacsorázást tudnám kiemelni. Ez ennek a napnak a legfelemelőbb része, amelyben megélhetjük a reformátusságunkat, együvé tartozásunkat. Ne feledkezzünk meg az ilyen alkalmakról, mert ezek hozzájárulnak a gyökereink megerősítéséhez. Debrecen, a kálvinista Róma, itt a helyünk” – tette hozzá.

Elmondta még, hogy tartják magukat ahhoz az utasításhoz, amit útközben megkaptak, hogy két órakor legyenek a Nagytemplom előtti téren, ahol lesz a közös úrvacsoraosztás. Addig sétálnak, nézelődnek, elmennek meginni egy meleg kávét, aztán várják a fő eseményt.

„Én sajnos azt élem meg, hogy fogyunk Erdélyben. Évente egy gyülekezetnyivel csökkenünk, ami 300-400 fős közepes méretű közösséget jelent. Itt megélhetjük, hogy sokan vagyunk, ezért most nem a fogyásnak a keserű szájíze van bennem, hanem az a jó érzés, hogy még vagyunk Isten kegyelméből” – fogalmaz a lelkipásztor.

Elmondja, hogy náluk, Romániában még mindig erős a nyugatra való elvándorlás. Ami a faluját illeti, ami nincs messze a megyeszékhelytől, mindössze 23 kilométerre, a fiatalok mégis városban vagy külföldön kívánnak letelepedni, családot alapítani.

„Sajnos ez a keserű valóság. Magyarország a fiatalok számára már nem is cél, hanem egy állomás. Ha valaki egyetemre készül, akkor eljön Debrecenbe, s legtöbb esetben itt is marad, majd továbbmegy, ahol úgy véli, jobban meg tud majd élni. Mint a gyertya, elégünk, elfogyunk. De ezek az alkalmak, mint ez az Egységnap is olyan, amelyen azt érezzük, mégiscsak vagyunk. Egyrészt senkit nem tudunk megállítani, másrészt az egyház sem, mint intézmény. Mindenkit a saját céljai, megélhetései vezérelnek, ugyanakkor mindenkit visszavárunk.”

Példaként megemlíti, hogy olyanra is van példa, hogy ha valaki külföldön megszerezte a maga számára szükséges anyagiakat, akkor visszaköltözik, épít magának házat, családot alapít. De, mint mondja, ezek nagyon hosszú folyamatok.

„Tíz évet is magába foglaló folyamatok. Reménykedünk. Nagyon nehéz megélni a fogyást, de próbálunk belekapaszkodni azokba a dolgokba, amik megerősítenek és segítenek tovább vinni az egyházi szolgálatot minden téren. Legyen szó lelkészről, gondnokról, presbiterről. Ide is ugyanazok jönnek el, akik hétvégenként ott vannak az istentiszteleteken a templomokban vagy a bibliaórákon. Ha közmunka van meghirdetve, akkor ott segítenek a férfiak. Ezek az egyháztagok vannak itt is, akik máshol is aktívak” – fejti ki őszinte meglátását Szilágyi Tamás lelkipásztor.

Kép és szöveg: Iski Ibolya