Aranysávos lett a kisgéresi Mustármag bábcsoport a Duna Menti Tavaszon
2025. május 30., péntekAranysávos minősítést kapott a Kisgéresi Alapiskola és a Kisgéresi Református Egyházközség Mustármag Bábcsoportja Dunaszerdahelyen, a május 27. és 30. között zajló bábcsoportok és gyermekszínjátszó együttesek 49. országos seregszemléjén a Lukács 14 című bábjátékukért. A nagy vacsoráról szóló történetet mintegy húsz gyermek adta elő.
A bábcsoport idei történetéről Blanár Gabriella kisgéresi lelkészzel beszélgetünk, de a csoport sikeréhez hozzájárult Furik Mária és Tóthné Fülöp Veronikais, a bábcsoport vezetői.
Csepi Zsuza, a Duna Menti Tavasz zsűrijének elnöke az produkciók értékelésekor többek között elmondta, hogy Dusza Istvánnak, a bábmozgalom elindítójának egy nagy álma az volt, hogy bibliai történetek is szerepeljenek a báb- és színjátszó csoportok seregszemléjén. A kisgéresi bábcsoport ezt a hiányt pótolja már évek óta. Játékuk és a történetük a gyerekzsűrit is megérintette.
A kisgéresi Mustármag bábcsoport a 49. Duna Menti Tavaszra Lukács 14 című bábjátékukkal neveztek be. Az adott fejezetből azonban nem derül ki, hogy az ott lévő történetek közül melyikre esett a választásuk, de a színpadon megelevenedett bábjátékból néhány perc után azonnal kiderül, hogy az nem más, mint a nagy vacsoráról szóló példázat. Miért ez a címválasztás?
A Duna Menti Tavasz egyik állandó zsűritagja, Badin Ádám, a rozsnyói Meseszínház megalapítója mindig nagyon szereti kitalálni, hogy melyik bibliai történetet dolgoztunk fel, mert az általunk megadott címből ez nem mindig volt egyértelmű. Például, amikor az egyik bábjátékunkat a 3 + 1 címmel mutattuk be, abból bizony nagyon nehézen lehetett rájönni, hogy azzal a Dániel könyvében szereplő egyik történetre utalunk. Legutóbbi bábjátékunknak, amelyet tavaly láthatott a közönség a Duna Menti Tavaszon, Az edzőért és a kapitányért címet adtuk. Nos, ebben az esetben is talány volt, melyik bibliai történetet dolgoztuk fel, s itt is kevesen jöttek rá arra, hogy a főhős Gedeon és egyik sikeres csatáját vittük a bábos előadásban a színpadra. Ezúttal viszont poénból azt mondtuk, akkor legyen Lukács 14, ilyen szájbarágósan, s abból is a nagy vacsorának a története, amikor az Úristen királyi menyegzőt szerez a fiának.
De mi indokolta, hogy az idén a nagy vacsorát dolgozzák fel?
Elsősorban is azért, mert manapság szülinapi partyk tömkelege van jelen a gyermekek életében. A szülők nagyon fontosnak tartják, hogy szülinapi partykat tartsanak a gyermeküknek mindenféle kiegészítőkkel. Szerintem egy kicsit már túlzásba is visszük ezt. A lényeg az, hogy egy szülinapi buliba azért mindenki bele tud lényegülni, hiszen már neki is szerveztek, vagy őt is meghívták már ilyen ünnepségre, tehát el tudja képzelni mi zajlik ott. Sőt, azt is mindenki át tudja érezni, milyen az, amikor visszautasítják a meghívást, s a meghívottak nem jönnek el a születésnapra.
Volt ilyen konkrét megtapasztalás is?
Igen. Amikor a fiam kisebb volt, meghívta két osztálytársát a szülinapi bulira, de nem jöttek el. Sőt, az sem jelezték, hogy nem jönnek el. A mi történetünkben viszont a meghívottak visszamondják, illetve határozottan visszautasítják a részvételt, kifogásokat keresve arra hivatkozva, miért nem tudnak eleget tenni a meghívásnak. De nemcsak a fiamnak esett rosszul, hogy nem jöttek el a barátai, hanem nekem is, mint anyának, hiszen készültünk az alkalomra. Arra gondoltam, mennyire rosszul eshet ez az Istennek, hogy az Ő Fiát visszautasítjuk. Nem vesszük figyelembe. Elküldi a legnagyobb kincsét hozzánk. Nagy szülinapi partyt készít, hogy gyertek, örüljünk együtt. Mi emberek nagy bolondul, azt mondjuk: nincs is rá szükségünk. Van nekünk ökrünk, a mához aktualizálva, van nekünk egy jó kis Porshénk. Van nekünk elég dolgunk: mosni, főzni kell, a gyerekeket indítani kell az iskolába. Nekünk pedig a sok dolog mellett nincs időnk az Istenre. Reméljük átjött az üzenete ennek a nagyon szép történetnek.
Bár ugye, hogyha valakit meghívnak egy szülinapi partyra, oda illő ajándékkal elmenni, de itt az előadott történetben viszont külön kérték, hogy ne vigyenek semmit, csak magukat. Ilyen a mai ember, hogy érkezik Istennek a hívása, de mindezek ellenére mégsem fogadja el?
Igen. Lehet, hogy azért, mert a magunkat adni az elég nagy dolog lenne? Pedig csak ezt várja az Isten. Valóban azt akartuk kidomborítani, hogy nem kell semmit se hoznod. A dresszkód a fehér ruha és hozd magadat. Az Isten Fia is ezt mondja az édesatyjának a történetünkben, hogy semmit nem akarok, csupán azt, hogy eljöjjenek a barátaim, az osztálytársaim és együtt mulassunk ezzel a sok minden partykellékkel, amit megadott az Isten ajándékba. A történetben azonban mégsem ez a legfontosabb, amire rá szerettünk volna mutatni, hanem a másik ember.
A bábjátékunk elején, az árnyjátékunkban is erre akartunk utalni. Isten a teremtéskor gyönyörű szépséget adott: fákat, virágokat, de a legnagyobb ajándék mégis az ember. A másik ember a számunkra. Talán ezt nem vesszük észre. Ezt az üzenetet akartuk átadni. Azzal is, hogy a bábjaink, valójában ajándékdobozok voltak. Rámutatni arra, te vagy az ajándék.
Olvastam egyszer egy nagyon jó mondatot: „Hidd el, te nem a csomagolás vagy, hanem az ajándék.“ Úgy gondolom, minden ember ajándék tud lenni a másiknak. Nagyon egyszerűen ezt akartuk továbbadni, hogy ajándékozd magad oda az Istennek, ajándékozd magad oda a másik embernek, mert így lesz kerek, csodálatos a világ.
Mutatja ez történet azt is, hogy nem is azok vettek részt ezen a vacsorán, akikre eredetileg számítottak, akiket meghívtak, hanem mások. Olyanok, akiket mellőznek, akiket nem szeretnek, vagy a társadalom perifériájjá szorultak.
Jézus ebben a példázatban teljesen egyértelműen ezért mondta, hogy azok helyett, akik nem fogadták el a meghívást, akkor szóljanak a vakoknak, bénáknak, sántáknak. Gyertek! Jöjjenek azok, akiket mindenki lenéz, és akik olyan értéktelennek érzik maguk. Én értetek is jöttem! De én azt azért mégiscsak megtoldanám azzal, hogy Isten mindenkit vár. Nem akartunk ebben a darabban rámutatni arra, hogy a gazdagok azért nem jöhetnek, mert mindenük megvan. Nem. Mindenkinek megvan az esélye. Csak meg kell hallani. Mindenkit hív Jézus.
Hogyan állt össze ez a darab? Hogyan formálták át a bibliai történetet maivá? A bábjáték megjelenésében is különféle elemeket használtak.
Ez egy összetett darab volt és nagyon sok saját ötletet valósítottunk meg benne. Igazából, abból indultunk ki, hogy szülinapi party hangulatot teremtsünk, legyenek benne meghívottak és elutasítottak. Ez volt az alap, amelyhez hozzáadtuk a fantáziánkat. Nagyon egyszerű volt. Rengeteg szülinapi ének van, azokat előkerestük. Szelektáltunk, s azt választottuk ki, amelynek a szövegét megfelelőnek tartottuk. Találtunk egy nagyon szépet. Lackfi János írta a szövegét, a Gryllus fivérek zenésítették meg: Egy darab kenyér, nemcsak a kenyér kezdetű éneket. Mi ezt használtuk fel az utolsó árnyjátékunkba, amellyel zártuk a darabot, a csodavacsorát. Hogy ezen részt lehet venni, s ez több, mint egy közönséges vacsora.
Elvárás is már egy idő után, hogy a kisgéresi Mustármag bábcsoport bibliai témájú történetet dolgozzon fel?
Nem az a fontos, hogy ők mit várnak el, hanem az, hogy mi mit várunk el magunktól. Mi pedig azt, hogy bibliai üzenetet adjunk át. Ha nem túl sok a népmese a Duna Menti Tavaszon, akkor egy bibliai történet sem tud sok lenni. Sőt, ez nagyon is rólunk szól. Hihetetlenül. Nem is nehéz ezt a történetet aktualizálni, mert tudjuk, hogy ebbe mi is benne vagyunk. Sőt, az összes többi darabban is, amit színre vittünk a bábcsoportok megmérettetésén.
Régebben, a kezdeti időszakban a zsűri tagjai megemlítették, hogy nem tetszik nekik a feldolgozás, meg olyan belemagyarázós az üzenet, amit át akartunk adni. Mi nagyon adunk a zsűri szakmai véleményére, ezért később aztán sokkal szabadabban érvényesítettem a fantáziámat, ötleteimet. S beváltak. De azért önmagunkat mégsem tagadhatjuk meg. Nem vagyonk tökéletesek. A bábjaink sem azok. Mi hobbiból, amatőrökként csináljuk, de szívvel-lélekkel. Az meg egyfajta küldetésünk, hogy bibliai történetet dolgozzunk fel minden egyes alkalommal, mert az meg a szívügyünk. Mi szeretjük az újat, ebben van az élet. Új ötletek, új látások. Egyik éven egyiket, a következőn mást valósítunk meg. Nekünk nagyon kreatív alkotónk van.
Kik alkotják a kisgéresi Mustármag bábcsoportot, amelyik jövőre lesz húsz éves?
Ebbe még bele sem gondoltam, hogy lassan húszévesek leszünk. A kisgéresi alapiskola 1-4 osztályos tanulóival kezdtük el a bábozást. Amikor az alsó tagozatról más iskolába mentek tanulni, akkor is visszajöttek bábozni, mert folytatni akarták, meg tetszett nekik a játék. Most hat évestől tizennégy évesig alkotják a bábcsoportot. S olyan nagyon csodálatos, amikor a többnapos Duna Menti Tavaszon a nagyok vigyáznak a kicsikre. A nagyobbak közül mindenki kapott egy-egy gyereket, hogy szemmel tartsa. Nagyon jó ez a közösség, bár néha vannak gondok, összezörrenések. Ezeket azonban mindig szeretettel megoldjuk.
Az idén nagyon felduzzadt a csapatunk, egy kicsit meg is ijedtem, illetve tartottam tőle. Húszan vannak, de nagyon jó, hogy ennyien szeretnének bábozni. A gyerekeknek jót tesz a bábjáték, a színpadon való szereplés. Úgy gondolom, egyfajta magvetés is ez a bábcsoport. Adjon erőt az Úr ahhoz, hogy akár 25-30 gyerekkel is elbírjunk.
A Mustármagy bábcsoportból négyen ezeket gondolták a történet üzenetéről:
Szacsko Hanna: Jézus után kell mennünk, követni kell őt, s ne más dolgok legyenek számunkra a fontosak.
Furik Júlia: Bárkit elhívhatsz a születésnapodra, eljöhet, mert mindenkit szeretünk. Akik nem jöttek el, azok meg foglalkozzanak a dolgaikkal, ami előrevalóbb nekik, mint Jézus, pedig ő a legfontosabb.
Blanár Mátyás: Sokszor nem vesszük észre azokat az ajándékokat, amelyeket Isten ad a számunkra. A Bibliában több helyen is olvashatjuk, hogy az az igazi hitben élő ember, aki minden jótéteményét elfogadja az Istennek. De sokszor meg sem látjuk azokat, mert a sokszor nem olyan fontos dolgoktól egyszerűen nem látjuk. Akik pedig nincsenek annyi sok mindennel elhalmozva, szívesebben fogadják ezt a segítséget, az ajándékot, mert ők tudják, hogy milyen a szükség. Nekik ez a legnagyobb ajándék, hogy meghívták őket és ott lehetnek.
Kiss Gáspár: Vannak emberek, akik a jelentéktelen dolgokat a fontosak elé helyezik, viszont, akiknek nincs semmi dolguk, s ha akarnak, szívesen megcsinálnak bármit. Itt a történetben egy születésnapra kellett elmenniük, s azok mentek el, akiknek semmi dolgok nem volt és szívesen eleget tettek a hívásnak.
Furik Csongor: A tanulság az szerintem, hogy élj a lehetőséggel. Viszont nem mindig tudunk élni vele. Istennek kevesen mondanának nemet. Mindig hívogat az országába, mégis letérünk a jó útról és megyünk a rossz úton. Isten nem szószerint, hanem képletesen hívogat bennünket. Nekünk csak el kell fogadnunk a hívását.
Balról jobbra: Kiss Gáspár, Szacsko Hanna, Furik Csongor, Furik Júlia és Blanár Mátyás
„A Kisgéresi Mustármag Bábcsoport célja sokrétű. Évről-évre olyan darabokat viszünk a színpadra és mutatunk be a közönségnek, melyeknek keresztyén üzenetük van, ezért gyakran bibliai történeteket választunk. Fontos célunk az is, hogy bábjáték közben a gyermekek fejlődjenek előadói készségekben, valamint a csoportmunka terén és jól is érezzék magukat, s maradandó, akár egész életutat meghatározó élményben legyen részük. A csoporttagok évről évre változnak, új gyerekek jönnek az iskolába és el is ballagnak. Évek alatt azt is megtapasztaltuk, hogy nemcsak a gyerekek kovácsolódnak össze a bábjátszás által, hanem a szülők is, akiktől rengeteg támogatást kapunk. A legfőbb célunk mindig eljutni a Duna Menti Tavaszra és ott előadni a darabunkat, ami hatalmas élményt jelent a gyerekeknek és a vezetőknek egyaránt, hiszen számunkra ez az év egyik csúcspontja” – olvasható a Mustármag bábcsoportról a Fürge Irka 49. Duna Menti Tavasz fesztiválújságjában.
A bábcsoport korábban feldolgozta már Sámson és Delila, Dávid és Góliát, József, az álomlátó, valamint Csillagj! címmel Eszter történetét. A víz az Úr? bábjátékukban az özönvíz történetét, de egy különleges utazást megélt, ellenkező irányba induló Jónás is a gazdagítja az előadásaik sorát. Háromszor gyémántsávos minősítést értek el /Dávid és Góliát, A víz az Úr? és a Pásztorajtó bábjátékukkal/ és szintén háromszor aranysávos minősítést. Ezüstös minősítést négy darabjuk kapott.
Ezüstsávos minősítés – 38. Duna Menti Tavasz – 2013 – Az ég három kulcsa
Aranysávos minősítés – 39. Duna Menti Tavasz – 2014 Sámson és Delila
Gyémántsávos minősítés - 40. Duna Menti Tavasz – 2015 – Dávid és Góliát
Aranysávos minősítés – 41. Duna Menti Tavasz – 2016 – József, az álomlátó
Ezüstsávos minősítés – 42. Duna Menti Tavasz – 2017 – Csillagj!
Gyémántsávos minősítés – 43. Duna Menti Tavasz – 2018 – A víz az Úr?
Ezüstsávos minősítés – 44. Duna Menti Tavasz – 2019 – 3+1
Ezüstsávos minősítés – 45. Duna Menti Tavasz – 2022 – Ősök szelleme
Gyémántsávos minősítés – 47. Duna Menti Tavasz – 2023 – Pásztorajtó
Gyémántsávos minősítés – 48. Duna Menti Tavasz – 2024 – Az edzőért és a csapatkapitányért!
A kisgéresi Mustármag bábcsoport több, mint tíz éve bábozik. Évente 8-14 gyermekkel foglalkoznak. Többnyire bibliai történeteket, illetve evangéliumi üzenetű népmesét, mesét is feldolgoztak már.
Örömért, fejlődésért, tapasztalatok szerzéséért, élményekért, barátságok mélyüléséért, hitünk megerősödéséért báboznak. Vallják, hogy a bábozás a gyerekek testi-lelki fejlődésüket egyaránt segíti. Szociális, társas kapcsolatok, csapatmunka terén is nagyon hasznos a bábos foglalkozás. Sőt, azt is tapasztalják, hogy érzelmek, akár negatív, pozitív feldolgozásában is sokat segít. A beszéd, színpadi mozgás, emberek előtti megnyilatkozásban pedig sokat segít, ami által az esztétikai érzékük is fejlődik a gyermekeknek.
A csapat mottója:
„Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet fog az ember, és elvet szántóföldjébe. Ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor megnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy jönnek az ég madarai, és fészket raknak ágai között.” Máté 13, 31-32
Iski Ibolya
Kép: Iski Ibolya, Juhász László