Kassai Gyula lelkipásztor

„Az általunk beszolgált lévai és az újbarsi egyházközségek egyáránt érintettek a gyászévtized kapcsán. Az újbarsi gyülekezetből Körmendi György, a lévaiból Czeglédi Péter szenvedett gályarabságot. Mindkettőjükről elmondható, hogy a Gondviselő Isten segítségével visszatérhettek korábbi szolgálati helyükre. Rajtuk kívül a Barsi Református Egyházmegyéből még a sárói gyülekezetnek a lelkipásztora volt gályarabságban“ – mondta Kassai Gyula.

A lévai gyülekezetben tizenhat évig szolgált Czeglédi Péter, aki 1688-ban hunyt el pestisben. Helyére a hívek a gályarabságot megjárt lelkipásztort választottak, mégpedig a Gömörben, a csoltói gyülekezetben szolgáló Rimaszombati Kis /vagy Kies/ Jánost.

Kassainé Mártha Timea lelkipásztor átveszi a díszoklevelet

„Így elmondhatjuk, hogy többszörösen is érintve van közösségünk a gályarabságot illetően. Mi nagyon komolyan vesszük a gályarabokra való emlékezést, még akkor is, ha háromszázötven éve történt ez a gyászos esemény, amely nemhogy elhalványította volna a reformációnak és a magyar identitásnak a megmaradását, vagy pedig továbbfejlesztését, hanem éppen ellenkezőleg: ez még jobban tovább generálta az akkor és az azt követő generációkban is a hitnek és a reménységnek az ápolását, a hitünknek, az összetartozásuknak az erejét, amelynek az örökségét mi is őrizzük” – fogalmazott a lelkipásztor.

Elmesélte, hogy amikor 20 évvel ezelőtt Lévára helyzeték a lelkészfeleségével együtt, akkor szembesült ezzel az erős küldetéstű történelmi hagyatékkal, a lévai gyülekezetnek az egykori prédikátorainak a sorsával. Majd maga is kutatni kezdte, tekintetbe véve a helyi adottságokat is, az akkori korszakot.

Kassai Gyula lelkipásztor a horgonyt ábrázoló fordított pajzsot mutatja 

„Czeglédi Péter gályarab prédikátornak a leszármazottai többszörösen is megtartják ezt az örökséget. Amikor a református gimnáziumunk a gályarab Czeglédi Péter lelkész nevét szerette volna felvenni, amellyel az utódok egyet is értettek, akkor meghívtuk és vendégül láthattuk a leszármazottainak népes családját. Az eseményre, amelyet 2012-ben tartottunk meg, mintegy harmincan jöttek el. Aláírtuk akkor még működő gimnáziumunknak az ünnepi nyilatkozatát, köszönhetően Dr. Gaál Botondnak, a Debreceni Hittudományi Egyetem professzorának, aki felesége révén hordozója ennek az örökségnek. Azóta is nagy hálával gondolok rájuk és erre az eseményre“ – emlékezett vissza a korábbi történésekre Kassai Gyula.

A lévai gyülekezet gályarablelkésze kapcsán azonban még 2008-ban kialakította a szimbólumait is, amely Czeglédi Péter jelmondatára épült: „Per spinas ad rosas“, aminek magyar jelentése:  Töviseken át a rózsákhoz.

„Ez nagyon fontos fontos szimbólum, amely kifejezi az akkor szenvedőknek a sorsát és az életét, hogy Krisztusra bízták az életüket, a sorsukat. Ez egy olyan örökség, mint nekünk képviselnünk és hordozunk kell, hisz az a küldetésünk, hogy az evangéliumot hirdessük. Ez nem képzelhető el másképpen csak úgy, ahogyan ezt tették a prédikátor elődeink“ – hangsúlyozta a lelkész.

Körmendi K. György gályarab prédikátor és esperes – díszoklevél

Hozzátette: „Úgy vélem, ha vasárnap az istentiszteleten bemutatom mindazt, amit kaptunk, a horgonyt ábrázoló fordított pajzsot és díszoklevelet, hiszem, hogy ezt büszkeséggel tehetem. Alázattal fogjuk majd hordozni ezt az emléket abban a tudatban, hogy nekünk feladatunk és küldetésünk van. A közelmúltben újult meg a gyülekezet presbitériuma, új gondnokot választott. Hálát adunk Istennek, hogy az ő gondviselésének köszönhetően a lévai gyülekezet újra felemelheti a fejét és közös erővel végezhetjük a szolgálatot. Azt gondolom, hogy ez sem véletlen, hogy a most megújuló vezetésre hárul annak eldöntése, hogy méltő helyet találjon ennek a horgonynak és az oklevélnek. Valószínűleg az Úr házában, a templomban fogjuk majd elhelyezni“.

A lévai gyülekezet 2016-ban állított emléket a gályarab lelkészeiknek az általunk rendbetett templom előtti kis parkban. Ennek egyik ékessége az az emlékkő, amelyen elhelyeztek egy emléktáblát. Rajta olvasható a két gályarab lelkész neve és jelmondata, illetve azok a helyszínek, ahol a gályarabságra vitelük során megfordultak, így is őrizve az emléküket.

Kassai Gyula elmondta még, hogy kicsit fáj a szívük, mert a gimnáziumuk sajnos 20 évi működés után bezárta a kapuját. Hiszi ugyanakkor azt is, hogy a lévai közösség, hogyha nyitott és Istenfélő életet akar élni, akkor megtalálja a szolgálatnak azt a területét és a formáját, amellyel – azon túl, hogy az Isten igéjét hirdetik és befogadják – az összetartozást is képviselni tudjuk. „Minden időben minden nemzedék megtalálja a maga küldetését. Mi is megtaláltuk és megtaláljuk újra és újra. Jelenleg egy bölcsődét működtetünk. Én azt hiszem, hogy ezzel is hozzájárulunk az ottani közösségnek a megerősödéséhez.“

Körmendy György nevét számos kiadványban, több lexikonban is megtalálhatjuk. Sajnos, a már említett Zoványi-féle nagyívű munkából hiányzik a neve, az őt szerepeltető munkák adatai pedig helyenként ellentmondásosak. A pozsonyi vértörvényszék áldozatait bemutató művében Rácz Károly azt írja, hogy Körmendi 1629-ben született. Barson viselt lelkészi hivatalt, „honnan a pozsonyi rendkívüli törvényszék elé megidéztetett 1674. február 10-én“, s itt „minden javainak elvesztésére ítéltetett“. Először könnyű fogságban volt, aztán börtönbe zárták ugyanott. Máshol is raboskodott, majd 1675. március 18-án „szekérre helyezve, Schottwienbe vitetett. Innen gyalog hajtatott Triesztig, onnan pedig hajón szállíttatott Pescaráig Olaszországba, s míg Nápolyig ért, sok ütlegelést, bántalmazást kellett kiállnia“. 1676. február 11-én hagyta el szenvedéseinek helyét, majd Zürichbe ment, ahol „tárt karokkal fogadták a helvéták“. 

Jelmondata: „Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben.“

Iski Ibolya

Kép: Iski Ibolya, Kassai Gyula