Mint mondta, annak hatásai több szempontból is meghatározóak voltak az egyház további életére nézve. Egyik legnagyobb eredménye ugyanis az a hitvallás, melyen a konstantinápolyi II. ökumenikus zsinat 381-ben még néhány változtatást vitt véghez.

Előadásában azt vizsgálta, hogy miként kezdődik az Újszövetségben az az út, amely a zsinaton megfogalmazott hitvalláshoz vezetett. „A kereszténység, annak is elsősorban a nyugati szárnya számára magának a hitnek a tartalma a meghatározó. Fontos a hit, mint tanítás, ezen felül pedig elengedhetetlen az a helyes megfogalmazás, mely a hitet valamilyen módon ellenőrzi, irányítja és meghatározza: ez a regula fidei” – tette hozzá.

A korai patrisztika időszakában a gondolkodás számára nemcsak az apologetika volt fontos, ahol a kereszténység a külső hatások ellen védekezett, hanem az ún. „heréziológia” is, mely a belső harcokat jelentette. Egy ilyen belső harc következménye az első ökumenikus zsinat hitvallási irata is.

Rámutatott arra, hogy az Újszövetségben, illetve már annak legkorábbi irataiban, vagyis Pál apostol leveleiben található hasonló törekvés a hit megfogalmazására. Az 1Kor 15,1kk-ben Pál arra az „evangéliumra emlékeztet”, melynek alapján a levél címzettjei kereszténnyé lettek.

Az evangélium helyességét vagy tisztaságát igyekszik Pál védelmezni a Galata levélben azok ellen, akik ezt az evangéliumot elferdítik. A Fil 1,15-18 részekben pedig hangsúlyozza, hogy alapjában véve „nem számít” neki az igehirdető erkölcsi élete, ha Krisztust hirdeti.

„Ebből arra lehet következtetni, hogy az igehirdetés tartalma az, ami számára a legfontosabb, nem pedig az, hogy milyen az igehirdető jelleme és motivációja. A Róm 6,17 arra az eseményre utal vissza, amikor a gyülekezet tagjai megtértek. Pál ezt úgy írja le, hogy: „meghallották a hit típusát” – magyarázta az előadó.

Kitért arra is, hogy a Fil 3,15k-ben a dogma szerepének egy elsődleges megfogalmazását találhatjuk meg. Nem biztos, hogy birtokában vagyunk a teljes igazságnak, ezért számolnunk kell a nézetek különbözőségével – de már most elengedhetetlenül fontos, hogy ahhoz tartsuk magunkat, amiben már megegyeztünk. Pál tanítványainak hagyományában a formálódó hit különböző koncepciói megerősödtek. Ezt láthatjuk a pásztori levelekben – tette hozzá.

Majd azzal folytatta, hogy a pásztori levelek több, már korábban létező idézetet tartalmaznak. A 2Tim 2,11 egy ilyen idézettel kezdődik a Tit 3,8 pedig azzal zárja gondolatait, hogy „igaz ez a beszéd”. Mindez a már meglévő hitvallási megfogalmazásokra utal. A Kolossébeliekhez írott levél szintén arról a hitről az bizonyságot, amelyet tanultak. A Zsidókhoz írott levélben a „hit megvallása” válik hangsúlyossá.

Felhívta többek között a figyelmet arra is, hogy a kereszténység abban mindenképp különleges, hogy központi szerepe van a „hitről való tanításnak”.

„Miért van ez így? Miért annyira fontos a kereszténységen belül a hit számára, hogy mit gondolunk?” – tette fel a kérdést, majd felvázolt egy saját, kísérleti jellegű magyarázatot. Véleménye szerint a kereszténység hitvallási megfogalmazásainak jelentősége azzal függ össze, hogy mennyire fontos a keresztény hit számára az Istenkép. A döntő kérdés nem az, hogy létezik-e Isten, hanem az, hogy ki az Isten?

Előadásában utalt arra, hogy ez már Jézus munkásságán is egyértelműen látszik. Tanításának, példázatainak a legtöbb egyszerű, de mégis különös végkifejletű történetének, csodatételeinek, szimbolikus cselekedeteinek ugyanis az a célja, hogy ezt az Istenképet megváltoztassa. Jézus ebben teljes mértékben az ószövetségi hagyományokhoz kapcsolódik, ahol Isten nemcsak saját nevében, hanem történelmi cselekedeteiben is megmutatkozik: „Én az Úr vagyok a Te Istened, aki kihoztalak….” (Ex 20,2).

Pál apostol megtérésének története alapján igyekezett szemléltetni a keresztény hit erre vonatkozó jellegét. Nem kezdett el más istent imádni! Nem tért át egyik vallásról a másikra. Nem hitetlenből lett hívővé. A damaszkuszi úton történt események előtt és után is Pál ugyanazt az Istent imádta. Mégis, egy olyan radikális változás történt, amely mélyrehatóan befolyásolta hitét. Pál számára a megtérés azt jelentette, hogy megváltozott az Istenképe. Pál elfogadta azt, amit Pál nyilvánvalóan teljesen elfogadhatatlannak tartott, nevezetesen ennek az Istennek közvetlen összekapcsolását a názáreti Jézus személyével, akit bűnözőként végeztek ki a kereszten.

„Ezt a keresztény istenképet döntően Jézus Krisztus személye - jelentése, identitása - határozza meg. Ezért a legrégebbi hitvallási megfogalmazások krisztológiaiak. Valójában a Niceai Hitvallás az egyházban folyó krisztológiai viták eredménye” – hangsúlyozta.

Előadásában részletesen beszélt a hit és a fiú formulájáról, a Himnuszról és annak felemeltetéséről, aki megalázta magát. Ennek kapcsán többek között elhangzott, hogy a Gen 1-ben található teremtéstörténet „ellentörténete”. Nem az Isten képmására teremtett ember jelenik meg előttünk, hanem az emberi alakban megjelent Isten. Nem az ember válik istenné, hanem Isten lesz „emberivé”. Ez az a logika, amely megmagyarázza a himnusz második részében található, igen valószínűtlen állítást, miszerint egy Jézus Krisztus nevű valaki, aki nyilvánvalóan emberi lény, az imádat tárgya kell, hogy legyen – magyarázta.

Iski Ibolya

Fotó: Szarvas László