Előadását azzal a felvezetéssel kezdte, hogy az első keresztyéneknek egyetlen hitvallásuk volt: Jézus, a Krisztus. Jézus a földi életében mások számára „botrányos“ kijelentést tett önmagára vonatkozóan: „Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok. Én és az Atya egy vagyunk." 

Mint ismeretes, a keresztyéneket először nem a római helytartók vagy a görög gondolkodók kezdték üldözni és bírálni, hanem az Ószövetség betűjéhez ragaszkodó zsidó tanítók és vezetők. A botránykő a zsidók szemében Jézus Krisztus istenemberi személye volt: istenkáromlásnak tartották, hogy bármilyen teremtményt – így magát Jézust is – valaki „Isten Fiának” nevez vagy Istenként tiszteljen. Jézus perében az egymásnak ellentmondó tanúvallomások megbízhatatlansága miatt végül az istenfiúság elismerése (a főtanács szemében: „istenkáromlás”) miatt mondják ki a halálos ítéletet. Az Ószövetség Istene mellett valaki mást Istennek nevezni számukra egyet jelentett a gyűlölt politeizmussal. A keresztyének ezzel szemben viszont megalkuvás nélkül hirdették Jézus isteni mivoltát, és hozzá imádkoztak.

Az őskeresztyének különleges hitvallása két szóból állt: Jézus, a Krisztus. „Az első vértanú István volt, aki bizonyságtételének a végén megtelve Szentlélekkel a mennybe függesztvén szemeit azt mondta, látja az egeket megnyílni és az Emberfiát az Isten jobbja felől állani. Megkövezése közben így imádkozik: Uram, Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!”

Pásztori Kupán István kijelentette, Jézus vagy Isten fia, vagy nem az. Harmadik lehetőség nincs. Bár voltak, ún. adopcionista próbálkozások a Niceai Zsinat előtt. Megemlítette az ebionitákat, a zsidókeresztyén szektát, melynek tagjai Jézust ihletett embernek tartották, de tagadták szűztől való születését és megtartották a mózesi törvényt. Artemon szerint Jézus pusztán ember volt, noha szűztől született, az apostolok sem tartották többre, és csak a későbbi nemzedékek tették őt Istenné. Szamoszatai Pál /260-268/ szerint Jézus csupán hordozója az Igének. Mivel a bűntől megőrizte magát, Isten kegyelméből tehetett csodákat, és egyesülhetett vele. Ezeket a meghatározásokat a keresztyének az üldözések idején is hevesen elutasították – tette hozzá.

Az előadó beszélt Órigenész /184-254/ örökségéről is, aki szerint az Atya nemzés nélküli. A Fiú az Atyával szemben valóban nemzett, született, de nem teremtetett. A principiumokról szóló értekezésében a következőket fogalmazta meg ezzel kapcsolatban: „Ki kell azonban jelenteni, hogy a Háromságban nincs nagyobb vagy kisebb, hiszen az istenség egyetlen forrása irányítja az egész mindenséget Igéje és Értelme révén, és szája leheletével szenteli meg azokat, akik méltók erre. Az Atyaisten sajátságos működése mindenekelőtt az, hogy mindennek természetes létet ad. Az Úr Jézus Krisztus saját külön működése azonban tevékeny, akiknek megadja, hogy természettől fogva értelmesek legyenek, s ennek folytán azon fölül, hogy léteznek, megkapják azt, hogy mint jók léteznek. És ismét más a Szentlélek adománya, amelyet az arra méltók nyernek el, s ezt Krisztus által, az Atya működése révén kapják meg azok, akik érdemeik alapján erre méltónak bizonyultak.“

A dogmatörténész megemlítette Ariust is, aki szerint a Fiút „teremtetett teremtőnek“ nevezte, vagyis az Atya nemzette a Fiút, tehát volt, amikor a Fiú nem volt. Mint mondta, a 325-ös Niceai Zsinat új helyzetet teremtett. Akkor ugyanis elfogadták a végleges formulát, a tanbeli keretet. A zsinat célja a nézeteltérések feloldása volt az alexandriai egyházban Jézusnak az Atyához viszonyított természetéről, nevezetesen, hogy Jézus egylényegű-e az Atyaistennel vagy hasonlatos hozzá. Alexandriai Szent Alexandrosz az előbbi nézetet vallotta; a népszerű presbiter, Arius (akinek nevéből az arianizmus kifejezés származik) az utóbbit. A zsinat elsöprő többséggel az ariánusokkal szemben foglalt állást (a 250-318 főnyire becsült tanácskozótestületből 2 fő kivételével mindenki az ariánusokkal szemben szavazott).

Előadása végén beszélt arról is, hogy miként függ össze a hitvallás a zenével és a humorral, valamint  érdekességként megemlítette  a Gyorsabb a halálnál (eredeti cím: The Quick and the Dead) egy 1995-ös amerikai western-akciófilmet, amelyet több nyelven is szinkronizáltak. Elmondta, hogy azok fordították le helyesen az eredeti címet a maguk nyelvére a leghitelesebben, akik a szószerintit vették alapul, vagyis Elevenek és holtak. Röviden elmesélte a történetet, mely szerint a vadnyugati városkát kezében tartó könyörtelen seriff, John Herod minden évben párbajvetélkedőt szervez, amelyről csak a győztes távozhat élve. A profi mesterlövész Herod az esemény keretében számol le esetleges és tényleges ellenfeleivel. Tizenegy harangütés, és egy halálos lövés. Egy vadnyugati kisvárosban így jelzték a delet. A filmben hosszú perceken keresztül mutatják a jelenetet, amikor várakoznak a harangütésre. Lőni ugyanis akkor lehetett, miután az egészet elütötte az óra. A párbajt az élte túl, aki gyorsabb volt.

„Az angol nyelvű cím szépen kifejezi a mondanivalót, ami fordításban, Eleveneket és holtakat jelent. A filmnek címet adó jól ismerhette a Hiszekegyet, a hitvallást, amelyben kifejezésre jut, hogy Jézus eljön ítélni eleveneket és holtakat. Aki mást címet adott, mint példuául a magyar nyelvű, Gyorsabb a halálnál, az nem fejezi ki teljesen azt, amira utalni akartak.“

Kép és szöveg: Iski Ibolya