Isten olyan, mint egy kinyúló kéz
2025. július 28., hétfőA Pozsonyi Református Egyházmegye ifjúsági alkalmait szervező Galilea csoport aktív fiataljai közé tartozó, Bögellőn élő, 17 éves Santúr Adriennt mutatjuk be, aki három évvel ezelőtt kapcsolódott be közösség munkájába. Vele beszélgetünk a kezdetekről, megtéréséről és feladatáról a Galileában.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Galileával?
2022-ben ellátogatott hozzánk Langschadl István tiszteletes úr, azzal a kéréssel, lennék-e segítő a nyáron szervezendő gyermektáborukban. Akkor még csak felszínesen ismertük egymást, a Galilea csoport pedig teljesen ismeretlen volt számomra. Mivel nagyon szeretem a gyerekeket, igent mondtam a felkérésre.
S ha már igent mondtam, úgy döntöttem, hogy vasárnap elmegyek az istentiszteletre. Azelőtt nem jártam templomba, így újdonság volt a számomra egy ilyen alkalmon részt venni. A családom nem igazán vallásos. A rokonok között ugyan van, aki igen, de én akkor még ettől eléggé távol álltam. Viszont az istentiszteleten jól éreztem magam.
Annak ellenére, hogy konfirmáltál?
Az még csak ezután következett. Az osztálytársaim már hetedikes korukban elkezdték a konfirmációra való felkészülésüket, én később csatlakoztam hozzájuk. De az egész hamar beszippantott. Az istentiszteletekre is rendszeresen jártam, hamar összegyűjtöttem az ezért járó pontokat. Ugyanakkor számomra ez nagyon érdekes volt, hiszem akkor még meg sem voltam keresztelve. Miután a többiekkel együtt megvallottam a hitemet, sőt én személyes bizonyságot is tettem, a tiszteletes úr megkeresztelt. Számomra ez egy fenomenális, monumentális pillanat volt. Azóta már keresztanyuka is lettem.
A megtérésed eredményezte a konfirmációdat vagy ez egy folyamat kezdete volt?
A 2023-as Galilea nyári tábor meghatározó volt a számomra, ekkortól jegyzem, hogy megtértem. Mondhatom, hogy én már megtérten konfirmáltam. Az említett táborban éreztem először azt, hogy az Úr tényleg megszólított, a lelkemben olyan változások történtek, amelyeket szavakkal le sem lehet írni. Átéltem Jézus szeretetét. Eldöntöttem, hogy ezentúl nem úgy fogok élni, mint eddig, s tényleg azt szeretném, hogy az Úr vezessen, s a szavakat, amelyeket kimondok, ő formálja, adja a számba. De azóta is sokat formálódtam. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a teológián és az orvosi egyetemen is gondolkodom, szívesen lennék lelkész vagy gyermekorvos.
Kaptál igei üzenetet is ezzel kapcsolatban azon az alkalmon vagy az alkalom eredményezte a döntésedet: elindulni egy jó úton?
A háromnapos táborban kettőn tudtam részt venni. Ami engem ott különösen megérintett, az nemcsak a lelkészek által elhangzottak voltak, hanem Écsy Eszternek, az egyik fiatalnak a bizonyságtétele. Amikor meghallottam tőle, miként élte meg korábban a hitét, teljesen magamra ismertem. Nem azt éreztem, hogy a megtapasztalást egy másik embertől hallom, hanem úgy, mintha maga az Úr küldte volna nekem azt az üzenetet. Ez nagy hatással volt rám.
Egy kortársad által tértél meg?
Ez egy különleges pillanat volt. Így is lehet mondani. De több embert is használt ebben Isten. Az ott lévők közül mindenkinek része volt abban, hogy idáig eljussak. Gríger Krisztina (dunaszerdahelyi beosztott lelkész) tiszteletes asszonynak is nagyon hálás vagyok, miatta nem éreztem elveszve magam az új közegben. Felkarolt engem. De a galileás barátaim és még sokan mások is hozzájárultak ahhoz, hogy otthonosan érezzem magam ebben a csoportban.
A szüleid hogyan fogadták, amikor bejelentetted, szeretnéd, ha meg lennél keresztelve és konfirmálnál is?
A szüleim nagyon zokon vették, amikor a kérésüket korábban elutasítottam, hogy nem szeretném, ha megkeresztelnének. Erre egyszerre került volna sor a kis öcsémmel, a megtérésem előtt két évvel korábban. Akkor teljesen elzárkóztam ettől. Nem tudom az okát. Amikor anyukámmal közöltem, hogy most már tényleg, őszintén szeretném, örömmel fogadta. Azóta is nagyon pozitívan áll a megtérésemhez. Ha vasárnap nincs is ideje elmenni a templomba, engem mindig mosollyal küld el. Ez pedig egy nagyon jó érzés.
Milyen veszélyeknek van kitéve, illetve mire kell vigyázni egy frissen megtért fiatalnak, hiszen nagyon sok kísértés veszi körül?
Én még most is küzdök a kísértésekkel, ezt nem kell szégyellni. Szerintem egy keresztyén ember attól lesz igazán erős, ha bevallja a gyengeségeit és elismeri a kísértéseit. Nagyon sokáig küzdöttem megfelelési kényszerrel, de a megtérésem után ez egy kicsit helyrebillent. Eldöntöttem, nem másoknak akarok megfelelni, hanem Istennek szeretnék tetszeni. S mérlegelek, mi az, ami tetszene neki, s mi az, ami nem. Engem már az tesz boldoggá, ami Istent is boldoggá teszi, és ami őt dicsőíti.
Azt tapasztaltam a konfirmációs társaimnál, akik egyben osztálytársaim is voltak, hogy voltak, akik szégyellték, hogy kátéra és istentiszteletre járnak. Én pedig ezt teljesen pozitív dolognak tartottam, hiszen sok minden van ránk hatással, ami formálhatja a gondolatainkat. A hálózati platformokat is úgy élem meg, hogy ha azt nem helyesen használják a fiatalok, akkor ez negatív befolyással is lehet rájuk.
A lényeg, hogy bekapcsolódjunk a keresztyén közösségekbe. Például egy fireszes alkalmon, az imaéjjelen kaptam egy igét. Tudom, hogy az Úrtól kaptam, mert tényleg azt éreztem, hogy nekem szól. A konfirmációs bizonyságtételemben is ugyanazt az igét idéztem, a Prédikátor 7,3-at, amely egyfajta összefoglalója az életemnek: „Többet ér a bánat, mint a nevetés, hogyha a szomorú arc mellett jobbá lesz a szív”.
Nekem ez az ige elég pontosan jellemzi az életemet, de akkor ismertem ezt fel, amikor elolvastam. Máig hatással van rám. Nem hagyom, hogy a szomorúság elnyomjon. Ugyanakkor nem félek megélni, hogy szomorú vagyok, mert tudom, hogy a bánat mellett erősebb lehetek, s nem csak a pozitív dolgokra kell összpontosítani. Az Úr azért adja az akadályokat, nehézségeket, hogy megerősödjünk általuk. Nekem ezek a problémás élethelyzetek is nagyon sokat segítettek abban, hogy bizonyos dolgokat átértékeljek. Isten olyan, mint egy kinyúló kéz, amely megfog minket és átsegít a bajokon. Nem vagyunk egyedül. Nem az akadályok mérete a fontos, hanem az, hogy ráhagyatkozzunk a kézre, amely átemel minket az ezeken.
Mi a szolgálati területed a Galilea csoportban?
Nekem a Galileában az egyik szolgálati területen, hogy igyekezzek buzdítani a csoportomban lévőket a galileás alkalmakon való részvételre. Nagyon testhezállónak vélem ezt a feladatot. Fontosnak tartom, hogy legyenek kapcsolattartó emberek, mint például én, de mások is. Próbálunk hívogatni újakat, vagy akik elmaradoznak, azokat bátorítani. Szerintem ez nagyon fontos, hiszen egy közösségnek nemcsak a magra, az állandó tagokra van szüksége, hanem újakra is, hogy frissüljön a közösség. Ez azonban nem jelenti azt, hogy le kellene mondani a régiekről, viszont nagyon jó új arcokat látni. Nagyon szeretem az iskolában, az osztályomban is hirdetni, hogy van egy Galilea nevű ifjúsági közösség, nagyon jó fej emberekkel, gyertek közénk.
Nekem van egy sajátos stílusom, s lehet, hogy emiatt sokan úgy vélik, hogy majd szórakozunk egy jót, de amikor egy kicsit jobban megismernek, s elmondom, hogy itt azért a játékok mellett van lelki rész is, amelynek a keretében jobban a mélyére nézünk a dolgoknak, nos ekkor szoktak a fiatalok a legjobban megijedni. Azt látom a mai fiatalokban, hogy mindig csak a jót akarják mutatni, és nem akarják megélni azt a gyengeséget, ami bennük van.
Persze emellett vannak más feladataim is. Játékot vezetek, bizonyságot teszek, és tartottam már áhítatot is.
A csoportos beszélgetések alkalmával a fiataloknak meg kell nyílniuk, el kell mondaniuk a meglátásukat. Szerinted ettől félnek?
Hát, ez egy jó kérdés. Szeretem a csobeszokat, a csoportos beszélgetéseket, de szerintem mindenkinek a saját szíve joga, hogy mennyire nyílik meg. Ugyanakkor a lelkészek is mindig hangsúlyozzák, ami elhangzik, az köztünk marad. Nyilvánvaló, hogy az egyik jobban, a másik kevésbé nyílik meg. Én mindig próbálom buzdítani a többieket azzal, hogy egy kicsit többet osztok meg magamról. Szerintem kellenek az ilyen buzdítások. Lehet, hogy elsősorban az Úrhoz való elköteleződéstől félnek. De imádkozunk értük, hogy ez megváltozzon.
Van egy ilyen imatárgyad is?
Igen, nekem már szinte a mindennapjaimnak a része, hogy az imádságaimba belefoglaljam őket. Kérni szoktam Istent, segítsen abban, hogy ezeket a fiatalokat láthassam az ifjúsági alkalmakon. Ha nem a Galilea alkalmakon, akkor a Firesz által szervezetteken. Ha egy igehirdetés szólítja meg őket, én annak is örülök. De az valóban csodálatos, ha naponta olvassák az igét. Bizony, én ezekért rendszeresen imádkozom.
Iski Ibolya
Fotó: Iski Ibolya, Laczo Dávid