Firesz tinitábor – Az én történetem II.
2025. augusztus 19., keddA tábori együttes kíséretében Istent dicsőítő énekekkel hangolódnak a tinik a nap fő témájára. A szerdai napon Lőrincz Gábor komáromi ifjúsági lelkész a szolgálatos, hogy átadja az aznapi üzenetet, amelyben Józsefet testvérei eladják rabszolgának.
A nap előadója vezetőként először a 2023-as tinitáborban próbálta ki magát, bár a Fireszbe már korábban becsatlakozott az egy-két napos alkalmakon való részvétellel. Mint mondja, részben azért vállalt szolgálatot az idén is, mert szeret a fiatalok között lenni, de a kikapcsolódás miatt is. Örül, ha rég látott ismerősökkel találkozik, másrészt kiváncsi az új táborozókra is.
„Jó érzés látni, hogy a hittanosaim és a konfirmátak közül vannak itt néhányan, de más alkalmakról is. Számomra ez félig szolgálat, félig kikapcsolódás, feltöltődés, építkezés. Szeretem a fiatalok visszacsatolását az elhangzott témákról.
Az előadásom után is néhányan nagyon közvetlenek voltak. Kérdéseket tettek fel, s válaszokat vártak azokra. Amikor előadást tartok mindig foglalkoztat az is, érthető vagyok-e a számukra, eljutott-e hozzájuk az üzenet, eleget mondtam-e vagy keveset? Nem a beszédemmel van a gond, hiszen képes vagyok a témáról kifejtenem a meglátásomat, hanem a reakciójuk“ – fogalmaz az ifjúsági lelkész.
Szerdán Lőrincz Gábor témafelvezető előadásában tovább folytatta József történetét, amely a Mi történetünk címet kapta. József, apja kérésére a nyájat legeltető testvérei után megy, akik elfogják őt, megakarják ölni, végül bedobják egy kútba, majd eladják kereskedőknek. Ez valóban egy brutális történet – summázza az elmondottakat.
Előadásában a tiniknek egy hegy segítségével próbálta szemléltetni Jákób családját, amely kívülről olyannak tűnt, mint egy stabil alapokon álló magaslat, holott belülről inkább egy szunnyadó vulkánra hasonlított. „József irányába a testvérei részéről gyűlnek az indulatok. Nem is csoda, hiszen József, apjának, Jákóbnak a kedvenc gyermeke, aki szeretett feleségtől, Rácheltől születik. Azt, hogy ő a kedvenc, az apja nyilvánvalóvá is teszi. Színes ruhát kap tőle. József pedig dicsekszik, főleg az álmaival, s van benne egyfajta felsőbbrendűségi érzés. Testvére indulatai viszont egyszer csak a felszínre törnek, amelyet az álmok, a tarka ruhában való járás, bátyaira való árulkodás váltott ki. A történet csúcspontját azonban az adja, amikor elhatározzák, megölik s egy vadállatra fogják majd a halálát. Végül nem ez lett, mert úgy döntenek, inkább kútba dobják, majd pedig eladják kereskedőknek, akik Egyiptomba viszik. Minden családban vannak konfliktusok, nehézségek, de ritkaságba megy, amikor egyik testvér szó szerint is az indulatok miatt kinyírná, eltenné láb alól a kisöccsét” – teszi hozzá.
Mint monda, az előadására való felkészülésében saját példájából kiindulva tudott azonosulni Józseffel. „Hoztam személyes példákat, amelyekkel úgy gondolom közelebb lehet hozni a fiataloknak a bibliai történetet, amelyből kiderül, én is ugyanolyan ember vagyok. Ebből felismerhetik, hogy a minták, a helyzetek, a konfliktusok, ahogyan a bibliai szereplők életében ott vannak, azok megtalálhatóak az övékben is. Vagy akár a hangsúlyozott szerepek: a kis kedvenc vagy akár a fekete bárány.”
Lőricz Gábor kifejtette azt is, hogy míg Mózes első könyvének első részében azt látjuk, Isten nagyon sokszor megnyilvánul, József történeténél viszont tapasztaljuk, hogy nem szól. Ad ugyan neki álmokat, amelyen keresztül üzen a jövőt illetően, de mégis úgy tűnik, mintha József életében Isten háttérbe vonult volna, holott ez így nem igaz.
„A történet üzenete egyrészt az, hogy miként viszonyulunk a családunkhoz, s a konfliktusainkhoz. Hogyan kezeljük azokat, beszélünk-e róluk, vagy olyan család vagyunk, mint Jákóbé, amelynek a mélyén fortyog valami. Akár az elégedetlenség, a düh, a fájdalom, de nem mondjuk ki, nem beszéljük meg.
A második üzenete a történetnek pedig az, hogy nem mindig vesszük észre Isten munkálkodását az életünkben, főleg akkor, amikor nehézségeken, szenvedéseken, bizonytalanságokon megyünk keresztül. De el tudjuk-e fogadni, hogy Istennek nagyobb, fontosabb terve van velünk? Gondoljunk csak bele, ha Józseffel nem történik meg a szenvedés, a mélységbe taszítás, ahonnan majd jön a felemelkedés, akkor a későbbiekben akár tízezrek halnak meg éhínségben” – magyarázza Lőrincz Gábor.
Kép és szöveg: Iski Ibolya