„Egy önkéntesnek nagyon sok feladata van egy táborban. A játékoktól kezdve egészen a csoport vezetéséig több mindenben kipróbálhatja magát. Én vállaltam csoportvezetést, egy előadás megtartását és a tábor záró istentiszteletén az igehirdetési szolgálatot” – sorolja vállalásait a segédlelkész, aki szívesen mond igent a felkérésekre, de mint mondja, leginkább jelentkezés útján jut el a táborokba.

A borzovai tinitáborba is először hívták, aztán már természetesnek tartotta, hogy minden évben ott legyen. A martosi tinitáborba is ő maga jelentkezett, hogy fiatal segédlelkészként szívesen besegítene, ha szükséges.

„Már előre úgy gondolkodom a táborokról, hogy adni jövök, valami nagyon nagyot, a végén pedig mégis az az érzésem, lelkileg inkább én kaptam. Akár a történetek üzeneteiből, vagy valamelyik fiatalnak a hiteles megszólalása által, vagy amikor bizonyságot tesz Jézus mellett, hogy hisz benne. Nem feltétlen gyermeki, hanem azzal az őszinteséggel tesznek sokszor bizonyságot, ami sajnos hiányzik belőlünk”.

Elárulja, hogy most jó csoportvezetőnek lenni, mert rendelkezésükre áll egy előre kidolgozott anyag, amit elég volt átolvasni a készülődéshez. De nyitott szemmel jár, hátha talál olyan jelenséget a táborban, amelyet majd belefoglalhat az előadásába.

„Örülök annak, hogy nem az első nap kellett előadást tartanom, legalább van időm ráhangolódni a témámra. Ugyanakkor nyitott szemmel járok. Nagyon sok minden már az énekekben vagy a fiatalok által is megfogalmazódik, amit majd az előadásomban is felhasználhatok. Én a kísértésre fókuszálok majd. Az előző nap az egyik asztalon egy bontatlan keksz hevert. Felvettem, körbe mutattam a többieknek, hogy lássák, de jeleztem, ezt most nem bontjuk fel, pedig talán ettek volna belőle. Ezzel azt akartam elérni, tapasztalják meg, milyen az, amikor kísértve vagyunk, de nem engedhetünk a csábításnak.”A szerdai előadásra kapcsolódva úgy véli, annak a fiatalnak nehéz volt meglátnia magát József történetben, akinek a családjában nincsenek konfliktusok, bár hozzátette, ez ritkaságszámba megy. „A csoportos beszélgetés alatt a tinik közül is mindenki jó kapcsolatra hivatkozott. Az idősebbek azonban hordozhatnak olyan mély családi sebeket, konfliktusokat, amelyből ki sem léptek. Ezzel lehetett ma azonosulni. Az identitáskereséssel lehetett a legjobban, hogy ki vagyok én, hogy látnak engem mások, én magamat.

Az én előadásomban, amelynek története Potifár házában játszódik, azt szeretném kihangsúlyozni, hogy József helyesen dönt. Isten akaratát követi, amikor elutasítja Potifár feleségének a közeledését és nem akar vele komolyabb kapcsolatot létesíteni. A döntésének a következményeként viszont börtönbe kerül.

Sokan úgy gondoljuk, ha Istennel járunk, akkor hirtelen minden gondunk megszűnik. Isten viszont ezt sehol sem ígéri. Sőt, előfordulhat az, hogy még mélyebbre kerülünk. Egy azonban biztos lesz: Isten ott is velünk lesz.

Józseffel is ott volt a börtönben, ahol a rabok vezetője lett. Ott is megbíztak benne. Az adott helyzetében áldássá tudott lenni másoknak, Istennel volt, bár mégsem jó következett abból, hogy Isten mellett döntött. A kísértésben fontos, hogy tudunk-e Jézushoz, mint szabadítónkhoz imádkozni. József azután tudott ellenállni a kisértésnek, hogy már kapott egy fejbe kólintást, amikor testvérei bedobták a kútba. Ott volt ideje megváltozni, elgondolkodnia a hibái felett. Végül áldásossá válik az élete. Nem úgy, ahogyan elképzelte, mint ahogyan a mi életünkben sem a saját elképzeléseink szerint alakulnak a dolgok, de végül minden jóra fordul – summázza röviden József történetét Cseh Lajos.

Iski Ibolya

Fotó: Bresztyák Simon, Iski Ibolya, Kelko Viktor