Az összejövetel keretében elhelyezésre került a templombelsőben a község, illetve az egyházközség történelme során maradandó emlékezetet hagyó személyek emléktáblája; a parókia udvarán kopjafát állítottak, amivel Naprágyot keresztyén nemzettörténeti emlékhelyként ültették el a köztudatban; illetve a naprágyi temetőben újra avatták a XIX. században alkotott Balogh Gyulaköltő síremlékét, ezáltal újból a felvidéki magyar irodalomtörténet figyelme alá vonva munkásságát és emlékét.

Az ünnepséget – társadalmi és egyházi tisztségénél fogva – megtisztelte jelenlétével Dr. Bárkányi József, Magyarország besztercebányai konzulja; Porubán Ferenc, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház főgondnoka; a Szövetség Párt képviseletében Halász Attila járási elnök és Szabó Zoltán; Madarász Béla, a Gömöri Református Egyházmegye egyházmegyei gondnoka; a Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület nevében Tóthné Győr Gyöngyi Erzsébet elnök és Kovács Judit gömörszőlősi polgármester; a putnoki Gömöri Múzeum képviseletében Ujváry Mária muzeológus; a Pósa Lajos Társaság nevében Pósa Judit elnök; Martinovics Márta jénei és Tóth Oszkár sajórecskei polgármester, valamint Dr. Reisz Éva, a Hélia Otthon igazgatója.

Az emléknap 10 órától, a református templomban tartott hálaadó istentisztelettel kezdődött, amelyen Dr. Rákos Loránt, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökhelyettese, helyi lelkipásztor végezte az igeszolgálatot az 1Jn 2,17 alapján. Igehirdetésében kifejtette, hogy „mi pedig jöttünk, vagy mentünk, és tiszta lelkiismerettel, pusztán csak Istenhez kötött megmaradt örökségünk iránti vággyal elkezdtük kiásni az alapot, leporolni az évszázados erényeket és újraépíteni a ledőlt romokat, mert, ha egykoron nekünk szánta Isten, akkor abban ott van az Ő akarata, s azáltal, hogy ezeket a tőle kapott értékeket – legyenek azok akár egy táblára vésett nagy nevek által egykoron kifejtett emlékezetes tettek, akár egy feledésbe merült poéta lírai üzenete vagy éppen egy a becses múltra mutató kopja égbe nyúló üzenetszórása – mindezek felszínre hozása, és méltó helyre helyezése – szem elé és szívek közé – hisszük és valljuk, hogy szintúgy Isten akaratának cselekvése, mellyel egyetlen óriási dolgot adunk hírül a múló világnak, hogy élünk és vagyunk, és ez isteni akaraton alapszik”.

Az igehirdetés után Balogh Gyula versét Martinovics János, a Rozsnyói Református Alapiskola tanára szavalta el. Önmagában már e vers felhangzása is történelmi pillanat volt, hiszen nagy valószínűséggel Balogh Gyula 170 évvel ez előtti halála óta a költeményei nem hangoztak el előadásban.

Ez után ünnepi beszédet tartott Hodossy Gyula, író és költő, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságnak Elnöke, aki elmondta, hogy meghatódottsággal és különös izgatottsággal készült erre az alkalomra, annál is inkább, mivel egy olyan költő emlékének az újra támasztásáról van szó ezen a napon, akiről ez idáig semmit sem tudott. Szorgos kutatás, irodalomtörténeti feltárás következtében azonban sikerült jó néhány információt szereznie róla, akiről mint kiderült, nevét jegyzi a magyar irodalomtörténet. A József Attila-díjas író és költő az esemény iránti érzékenységét azzal is igazolta, hogy külön ezen megemlékezésnek az apropóján költött – „Szerelmes csillag a sír” című – versével gazdagította Balogh Gyula személyének és költői munkásságának a felidézését.

A folytatásban Gyenes Veronika, hanvai énekművésznő emelte az ünnep hangulatát ének-előadásával. Ezek után Rákos Loránt felvezetésével átadásra került a templomhajóban öt, Naprágy történelmében jelentős tevékenységet kifejtett vagy itt született, élt vagy szolgált személy emlékére elhelyezett emléktábla. Továbbá azt is elmondta, hogy hat név is kerülhetett volna rá, de Füleki István naprágyi gályarab-prédikátornak már van külön emléktáblája a templomban. A faemléktáblát a runyai Kasza Vasas Ivett készítette pirográf technikával, és a következő neveket tartalmazza:

Naprágyi Demeter erdélyi kancellár, valamint római katolikus püspök és érsek; Szendrei Márton gályarabságra ítélt református lelkész; Balogh Gyula jogásznak tanult költő; Almási Balogh Sámuel tudós lelkipásztor, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja; és S. Szabó József református lelkész, költő, irodalom- és egyháztörténész.

Az emlékezők a templomból a közelben lévő egykori – ma élő tájházként működő – parókia udvarára mentek át, ahol Madarász József, Naprágy polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Ez után Dr. B. Kovács István történész, gömörológus, a Magyar Kultúra Lovagja tartott ünnepi beszédet a Naprágyban tevékenykedett – a templomban elhelyezett emléktáblára is felírt – személyek életéről. Előadásában mindenkiben felszínre hozta a ledöbbentő tudatot, hogy a község milyen kincses múlttal is rendelkezik, amire érdemes büszkének lenni, aminek hagyatékát érdemes tovább vinni, és aminek emléke előtt – keresztyén nemzettörténeti emlékhelyként – érdemes adózni egy kopjafaállítással.

Az ünnepi beszéd után Páko Mária gitárművésznő és csapata, a Mákvirágok tartottak önazonosság-erősítő kiskoncertet. A zenei betétet követően került leleplezésre az a kopjafa, amelynek üzenetvilága Naprágy történelmének jelentős évszámait és az itt megfordult nevezetes személyeknek a nevét hordozza. Megjelennek rajta a településre és egyben a keresztyénségre jellemző motívumok, úgy, mint a búza és a szőlő, az egykoron itt működött (a környéken egyedül álló) szélmalom, a gályarabság jelképe, az evezőlapát (keresztet alkotva), valamint a magyar nemzet hazavédő címere, a Kossuth-címer. Így összességében az egész kopjafa esszenciálja Naprágy több, mint 770 éves múltját, hogy odakínálja a jelenkornak megbecsülésre.

Az emlékfát a rási származású Jónai Gábor mérnök és fafaragó mester készítette. A kopjafa megkoszorúzása és az üzenete előtti főhajtás után újból Gyenes Veronika szolgált – a hit- és nemzettudatban elérzékenyítő – énekelőadással.

A parókiaudvarról a gyülekezet átment a helyi temetőhegyre, ahol – a sírkert frontjában lévő magaslaton – felavatásra került Balogh Gyula költő újra alkotott síremléke, amit a Naprágyi Református Egyházközség és Naprágy Község alkotói saját kezük munkájával készítettek el. Balogh Gyula 1832. június 8-án született Naprágyban. Rimaszombatban és Sárospatakon tanult, az utóbbi helyen jogot is hallgatott. Tanulmányai folytatása érdekében a pesti egyetemre ment, ahol elkezdte költői szárnyait is bontogatni. Versei az akkor (1853-ban) újonnan indult – éppen ezért először a költőóriásoktól sok kritikát kapott, ám végül éppen Arany János eszmei felkarolásával támogatott – pesti irodalmi folyóiratban, a Divatcsarnokban jelentek meg (egyébként e lapnak ő maga is munkatársa volt). Nagy hévvel dolgozott, egészen fiatalkori haláláig.

23 évesen ugyanis a nagyvárosban elkapta a tüdőbajt, nem tudtak rajta segíteni, ezért hazajött szülőfalujába, Naprágyba, ahol 1855. november 1-jén meghalt. Az ifjú tollforgató temetési szertartását elvégezni a nagy tekintélyű, ám biztató jobbot nyújtó Tompa Mihály jött át a szomszédos Hanváról. Sajnos 170 év alatt a sírja az idő martalékává lett, oly szinten, hogy a helyét sem lehet pontosan behatárolni. Ezért a helyiek egy szimbolikus síremlékkel szerettek volna adózni emlékének – a temető elejének egyik frekventált pontján –, mely – mintegy magasba emelkedve – hívogatja az emlékezőket egy csendes főhajtásra.

A síremlék felavatásának liturgikus szolgálatát Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Református Egyházmegye esperese végezte; aki 170 év után ugyancsak Hanváról jött át Naprágyba a költő sírja fölött Isten igéjét hirdetni. A síremlék avatásának keretében Martinovics János, az elhunyt költő két versét szólaltatta meg, majd az emlékezők koszorúik elhelyezésével újból a felvidéki, és összességében az összmagyar irodalomtörténet csarnokába helyezték Balogh Gyula személyének és költészetének az emlékezetét.

A naprágyi keresztyén nemzeti emléknap végül a helyi művelődési házban előkészített szeretetvendégséggel zárult, Kotán Katalin presbiter köszönetnyilvánításával és áldáskívánásával; azt remélve, hogy e nap is hozzájárulhatott a Felvidéken megélt keresztyén hit és magyar nemzeti hovatartozás szívben és lélekben történő megerősítéséhez.

Reformata, a szerző

Fotó: Bukovinszky Gábor