Összetartozás Napja Perényben

2025. szeptember 30., kedd

Örömmel és hálával a szívünkben emlékezünk vissza és idézzük fel 2025. június 22-ét, amikor megtartottuk a 2010-es évtől immáron hagyományossá vált Összetartozás Napi ünnepi istentiszteletet.

Az országhatár két oldalán fekvő 3-3 református közösség tagjai (Hidasnémeti, Abaújszina, Tornyosnémeti, Miglécnémeti, Hernádszurdok és Perény) mintegy másfél évtizeddel ezelőtt egy kedves gondolattól vezérelve úgy döntöttek, hogy a június 4-éhez közel eső vasárnapon egyiküknél mindig összegyülnek azok, akik egykor még összetartoztak, hogy közösen adjanak hálát mindenható Istenünknek a megtartatásért, közben megvitatják a mindennapi örömöket és nehézségeket is. Erre az alkalomra pedig mindig szeretettel és serényen készülődnek a házigazdák.

Az idén a perényi református templom és a kultúrház adott otthont az ünnepségnek. A felsorolt gyülekezetekből és falvakból egyaránt szeretettel hívta a testvéreket a reformátusok kicsiny, ám szorgos közössége. Már hetekkel előtte lázasan folyt a munka, hogy minden szép rendben mehessen majd azon a június végi vasárnapon. Készült a gyülekezet apraja-nagyja – ki a templomkert rendbetételével, ki a takarítással, ki a szereplésre, ki a finomságok beszerzésében és elkészítésében…

2025. június 22-én 15.00 órakor ilyen távolságokból is hívogatott a perényi református templom harangjának hívó szava, össze is gyülekeztünk szép számban. Mintegy 170 fővel megtelt a templom, de még annak udvara is. Nagy öröm volt ilyen szép számban együtt lenni Isten házában és hálát adni és közösen kérni az eligazítást Istenünk éltető Igéjéből.

Az igehirdetés szolgálatát a három magyarországi gyülekezet lelkipásztora, Kovács Balázs végezte. A húsvéti eseményeket olvasta fel alapigeként Máté evangéliumából, majd ezt értelmezte a mostani helyzetünkre vonatkoztatva.

Istentiszteletünket színesítette a határ itteni oldalán fekvő három egyházközség gyermekeinek énekes szolgálata, valamint az Abaúji Kamarakórus szépen csengő éneke.

Összetartozásunkat erősítette az istentisztelet második felében az úrvacsorai közösség, melynek liturgiáját a helyi lelkészek – Géresi Róbert és Géresi Takács Klaudia – végezték. Elhangzottak még köszöntések a gondnokok és meghívott vendégek részéről, utána az invitálás a szeretetvendégségre.

Az alkalmat az Isten házában Nemzeti imádságunk eléneklésével zártuk, majd a lelkészek vezetésével együttesen levonultunk a falu közepén lévő kitelepítettek, holokauszt és második világháborús áldozatok emlékművéhez, amelyre a gondnokok közösen elhelyezték az emlékezés koszorúját.

A kedves közösségekben látszódott az arcokon az öröm a találkozás lehetőségéért és érződött a családias, baráti légkör a beszélgetések hangulatán. Mindenkit köszönet illet, aki segítette, valamint adományával hozzájárult ennek az ünnepi alkalomnak a megvalósulásához, hálásak vagyunk mindezért! De hálaadásunk szava leginkább mennyei Atyánkat illeti, Aki megáldotta együttlétünket. Övé legyen a dicsősség!   

Az eseményről képek itt találhatóak.

Géresi Takács Klaudia

Fotó: Szarvas László

események továbbiak →