Ézs 30,1–18 és ApCsel 15,36–41 (ÓSZ) „De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, készen áll arra, hogy irgalmazhasson. Mert bár ítélő Isten az Úr, boldogok mindazok, akik benne reménykednek" (18). A figyelmeztetés és a bátorítás sem késik el soha. Az Úr nem késlekedik. Megtörténhet, hogy sokáig nem szól, de azt azért teszi, mert vár ránk: a válaszunkra, változásunkra, megtérésünkre. Ő már előbb szólt, jóval előbb, hogy velünk megtörtént a baj. Sőt, ha figyeltünk volna rá, akkor megóvhattuk volna magunkat a rossztól és annak következményeitől, amelyek sokszor még súlyosbítják is helyzetünket. Leg- többször, ha hallgat, azért van csöndben, mert irgalmát készíti elő. Várja, hogy megkegyelmezhessen. Nemcsak a bűnnek, hanem a következményeinek van igazán súlya és terjedelme. Ezért, bár úgy tűnik, az Úr hallgat, közben csendben cselekszik. Jobb az ő kezébe, mint emberek kezébe esni (2Sám 24,14).
Fohász: Uram! Csak Benned bízom, csak Tőled várok irgalmat és segítséget. Ha nagy a baj, csak Te állíthatod meg a hegyről lezúduló követ. Kérlek, ne sebezzen, ne törjön szét több életet bűnöm! Könyörülj rajtam, és adj menedéket mindazoknak, akiket bajba sodortam. Ámen.