Ézs 49 és ApCsel 21,27–40 (ÓSZ) „Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid" (16). Elhagyás, feledékenység, feledés. Mi azt mondjuk: ezek az ember tulajdonságai. Viszont Sion – ez a választott nép fennkölt, prófétai megnevezése – azt mondja: Isten is ilyen. Szerintük: otthagyott, elfeledkezett rólunk a fogságban, jelentéktelenek vagyunk az Úr szemében. Ezzel a nézettel szállt szembe Ézsaiás, és nem volt könnyű dolga. Éppen ezért egy nagyon szép képet használ. Azt mondja a feledékenységre apelláló népnek: Isten a tenyerébe metszett minket, a markába belerajzolt életünk van. Ez egy fájdalmas metszet, hiszen a tenyér az egyik legérzékenyebb, idegszálakkal leginkább átszőtt testrészünk. Az elhagyatott, elégedetlen ember Isten tenyerébe vésett életet élhet – ez ám a kegyelem.
Fohász: Bocsáss meg, Uram, mert feledékeny vagyok. Nehezen emlékszem viszsza azokra a dolgokra, amelyeket belém véstél. Köszönöm, hogy úgy élhetem az életem, mint akit tenyeredbe véstél szenvedéseddel és kereszthaláloddal. Téged magasztallak ezért! Ámen.