Ézs 65,1–7 és ApCsel 27,27–44 (ÓSZ) „Megkereshettek volna, de nem kérdeztek, megtalálhattak volna, de nem kerestek. Itt vagyok, itt vagyok! – mondtam a népnek, amely nem hívta segítségül nevemet" (1). Nincs könnyű dolga Istennek velünk. „Itt vagyok!" – hányszor mondta ezt nekünk? Vagy mi hányszor énekeltük: „Itt van Isten köztünk" (RÉ21 225)? Hatástalanul? Hányszor és miben láttuk, hogy ő jelen van, hogy semmi kétség: csak neki köszönhetjük a megmenekülésünket, a gyógyulásunkat, a szabadulásunkat. Az újszövetségi napi ige Pál apostol és egy egész hajónyi ember megmenekülését adja elénk. Ki kiáltott azon a hajón, ki vállalta fel ott a hitét, ki merte azt mondani, hogy az Úr itt van, és nem veszünk el? Egyedül az apostol, aki hitte és tudta, hogy az a vihar és az a hajótörés is Isten kezében van, és partot fognak érni. A Lélek adjon nekünk is erőt, hogy amikor szorult helyzetekben egyedül maradunk a hitünkkel, legyen reménységünk az Úr nevét segítségül hívni.
Fohász: Hódolattal állok meg előtted, Istenem, mert velem sem könnyű. Én is csökönyös, öntelt, magába forduló ember vagyok. Köszönöm, hogy mégis itt vagy, hogy jelen vagy. Segíts kiáltani akkor is, ha teljesen egyedül maradok a hitemmel. Ámen.