Énekek 7 és Jn 2,13–25 (ÓSZ) „Fejed olyan, mint a Karmel, és fejeden a haj, mint a bíbor; egy királyt tartanak fogva fürtjei. Mily szép vagy és mily kedves, gyönyörűséges szerelmem" (6–7)! A vőlegény egyre jobban megismeri menyasszonya testét és lelkét, és egyre inkább megszereti. Nem kiismeri, és elege van belőle. Nem megszokja, és már nem is törődik vele. Hanem még mindig dicséri, és a szépségéről beszél. Nagy tanulság ez számunkra, akik házasságban élünk. És számunkra, akik egyházban élünk. Hogy válhat az életünk szüntelen dicséretté? Hogy vehetjük észre a másikban szüntelenül a jót? Mi módon élhetünk úgy, hogy a folytonos panaszkodás és a veszteségeink emlegetése helyett arra figyelünk, hogy mit kaptunk ezek által Isten kezéből? Ahogyan az ének mondja: „Jézus, te égi, szép, tündöklő fényű név, Legszentebb énnekem e föld ölén! Benned van irgalom, erőd magasztalom, Terólad zeng dalom, ragyogj felém" (RÉ21 794)!
Fohász: Úr Jézus Krisztus, köszönöm, hogy rácsodálkozhatok a Benned elrejtett élet szépségére. Megtanulhatlak Téged dicsérni, és szeretteimért hálát adni. Segíts észrevenni a jót, az áldást, az örömöt, amikor visszagondolok az elmúlt évre. Ámen.