A templom előtti téren a Kökörcsin éneklőcsoport előadásában hangzott el a Mennyben lakó én Istenem kezdetű éneke, majd az ünneplő gyülekezet a 84. Zsoltár éneklésével vonult be a templomba, ahol Orémus Zoltán, az abaúj-tornai egyházmegye esperese köszöntése hangzott el, majd az ajándék, a hit és a reménység örömét fogalmazta meg imádságában.

Az ünnepi alkalmon Géresi Róbert püspök szolgált igehirdetéssel Mikeás próféta könyvének igéi alapján. Beszédében a szilicei templom szépségére, az épület építészeti különlegességére hívta fel a figyelmet, majd az épületről, mint menedékről szólt, ahová a népünk sokszor menekülhetett nemcsak külső ellenség támadásakor, de akkor is, amikor nehéz élethelyzetben volt.

„A templom egy menedék és megtartja az emberi életet. A jövő reménységéről szól. Ha a jelen gondokkal és nehézségekkel is terhelt, ott megtaláljuk Istennek a gazdag áldását“ – hangsúlyozta a püspök.

Az elmúlt évtizedekben végzett munkálatokról a gyülekezet lelkipásztora, André János számolt be. Összefoglalóját azzal a felvezetéssel kezdte, hogy ilyenkor az emlékezésé a főszerep, bár az emlékek, ahogyan megy előre az idő, egyre halványodnak, egyre töredékesebbek, s az idő múltával egyre jobban szembesülnek ezzel.

„Igazából még most is, az utolsó pillanatokig jönnek elő a gondolatok, emlékek, munkálatok, arcok, emberek, sorsok történetek. Úgy látjuk, minden mozzanat, munka mögött, amelyet Isten kegyelméből végezhettünk, ott vannak mindazok, akik belefektették erejüket, idejüket, fáradságukat, szeretetüket, odaadásukat. S mi visszakeresve az időben próbáltuk számba venni, előkeresni mindezeket, de úgy vagyunk ezzel, mint a zsoltáros Isten jótéteményeivel: több ez, mint megszámlálhatnánk“ – fogalmazott a lelkész.

Elmondta, hogy készültek listák az alkalmi munkákról, amelyeket a templomi mennyezet középdíszébe helyeztek el. De az előkerülő képeket látva, s nem feledkezve meg ugyanakkor a nem dokumentált eseményekről sem, nem tudnak mást tenni, mint köszönetet mondani mindenkinek, aki bármiben és bármilyen formában is hozzájárult mindezekhez.

Felidézte az 1993-as templomégési tragédiát, amely után sürgőssé vált a toronytető felújítása, s megemlítve azt is, hogy a munkálatokért hálát adó istentiszteleten kezdődött el Spisák István szolgálata a szilicei gyülekezetben.

„Azóta nagyon sok minden megújult úgy a templomon, mint a parókián. Az elődöm szolgálata alatt cserélték le a templom tetőzetét, új ablakok kerültek a parókiára, majd sor került az épület szigetelésére. Bevezették a központi fűtést, a régi juhakolt elbontották, helyére garázst építettek. Mindeközben épült a gyülekezet is” – tette hozzá.

Majd sorolta a templomon elvégzett munkálatokat: eltávolították a külső vakolatát, melynek köszönhetően, mint mondta, elkezdett feltárulni a múlt. „Ahogyan fokozatosan előbukkantak az oldalsó nyílások, először az északi falon, majd a lőrésszerű ablakok a déli oldalon, a nemesek bejárataként számontartott déli ajtó pedig kibontásra és restaurálásra került Rozsnyó város támogatásával, az addig 1526-ra datált templom építése hirtelen, legalább 200 esztendővel korábbra, a 14. századra került a történelemben”.   

A lelkipásztor nem titkolta, hogy a gyülekezet – érthető módon – szeretett volna hamar a munkálatok végére érni, amelyet már a munkák indulásánál megfogalmaztak, de valami azonban mindig „közbejött”. Magára utalva mondta, hogy valamit a pap mindig kitúrt, megtalált, s ezek a találmányok folyamatosan hátráltatták a munkálatokat.

„De igazából csak az történt, hogy a törvényi előírásokat és a műemlékvédelmi hivatal útmutatását szem előtt tartva próbáltunk haladni, sokat őrlődve, megoldásokat keresve. Bár sokszor úgy éreztük, hogy meg van kötve a kezünk, ennek ellenére Isten kegyelméből – ha kis lépésekben is, de haladhattunk előre” – magyarázta André János.

Így valósulhatott meg a toronytető lefestése, majd a torony és a templom külső vakolása is, valamint a védfal tetőzetének cseréje a műemlékvédelem által előírt újrahasznosított gumiból készült cserép által.

A lelkipásztor beszédében elismerte, amikor megakadtak, s nem tudták előmozdítani a munkálatok folytatását a templomnál, akkor a parókiát újították fel. Szobákat szigeteltek, lecserélték a régi villanyvezetéket meg, majd megszépült a fürdőszoba. Idővel nekivágtak a templombelsőnek is. A régi mintájára először is új mennyezet készült a régi alá, amely az eredeti megtalált csillagos mintázata alapján került lefestésre. Restaurálták a mennyezet középdíszét és a Mózes-széket. A falak vizesedésének megoldásakor – ami miatt tönkre ment a padló és a padok is – viszont felfedezték a templom régi katolikus szentélyének alapjait.

A Szlovák Kulturális Minisztérium támogatása által a Kassai Egyetemen keresztül végzett régészeti feltárás után sírok, csontok, freskótöredékek, egy régi golyóöntő fogó, s egy különlegesség, a katolikus, azaz keresztény templomban egy a pogányságból eredeztethető szokásra utaló baromficsontokat tartalmazó épületáldozati edény került elő, valamint a külső résznél a régi két helyiségből álló sekrestye alapjai.  

A vizesedés miatt egy bizonyos magasságig eltávolították a vakolatot, majd miután a villanyvezeték is elkészült, mint mondta, nem hagyta a kíváncsiság, s kutakodásának eredményeként freskótöredékek kerültek elő az északi falon. Restaurátori kutatás majd helyreállítás vette kezdetét, hogy előkerüljenek a múlt emlékei, amelyek ismét a Szlovák Kulturális Minisztérium támogatásból megvalósultak meg.

A kutatómunkának köszönhetően kerültek elő és lettek megőrizve a falakon a katolikus múlt emlékei – a régi vakolatrétegek, freskótöredékek, – amelyek által megerősítést nyertek a régészek által feltárt eredmények is: a templom több szakaszban nyerte el a mai formáját.

„A korábban építési dátumként emlegetett 1526 igazából a templom átépítését, bővítését jelentette katolikus szellemben. Akkor is a régi nagyon egyszerű, felszentelési keresztekkel megjelölt vakolatra egy új, már tipikus gömöri freskódíszítés került, amelynek felső részében a Szent László legenda volt található, de sikerült megtalálni a gyermek Jézust, Mária ölében. Az egyik képkeretben két szerzetesalakot is, amelyek minden bizonnyal Assziszi Szent Ferencet és Páduai Szent Antalt ábrázolják. Ezek nagy valószínűséggel a ferences szerzetesek itteni tevékenységére utalhatnak, akik azzal a céllal érkezhettek, hogy a templomot használó husziták tanítása után az eretnekségre tért itteni embereket visszatérítsék az igaz katolikus hitre. Közben, a reformáció terjedésével – mint máshol is – továbbadói lettek az egyházat megújítani akaró eszméknek, aminek következtében a gyülekezet először a 16 század második felében Lutheránus, a 17. század elején pedig –  1606-tól datálva így magát – a református hitre tért”. 

Elmondta azt is, hogy ez idővel a templom átalakításában is megmutatkozott. Ahogy az emberek a fennsík több kis településéről a védelmet jelentő falakhoz közelebb költöztek, Szilice egyre nagyobb lett. Nagyobb templomra volt szüksége, amelyet a régi katolikus szentély és sekrestye lebontásával oldottak meg, kibővítve így ették a templom hajóját keleti irányban, belülről új karzatokat építve klasszicista stílusban. Ezek közül az egyikbe orgona, illetve kőtornyot emelve, amelybe harangok kerültek. „Az itteni emberek múltjának egy darabja került így feltárásra, amely elsősorban az Önöké, de immár sokan csodálják meg, ahogyan az új kezdeményezésű Gótikus út program által is egyre népszerűbb lett és lesz” – hangsúlyozta a lelkész. 

A munkálatok során felújításra került a villanyvezeték, bevakolták és lefestették a nem restaurált részeket. Az orgonát is szétszedték, az orgonaszekrényt újrafestették. Készültek új padok és megújult a padlózat is, majd később újrafestették a templom külső részét. A parókián a tetőzet újult meg, új burkolatot kapott a járda és a feljárók, befejeződött a régi nyílászárók cseréje, végül a tetőcsere után sor került a parókia külső festésére is. 

A templomba adományként kaptak egy új úrasztalt és csillárokat is, valamint elkészült egy toronybejárati ajtó is. S a falak is folyamatos festésre, javításra szorultak, többször is. Korlát is lett a templomhoz, újra öntötték a bejárati lépcsőt, megújult az óra számlapja. A parókián eddig a külső vízbevezetést is modernizálták. Az elvégzett munkák hosszas ismertetése után a lelkipásztor utalt arra, hogy még mindig van mit tenni, folytatódni kellene például a védfal szigetelését. 

Az elmúlt három évtized munkálatainak ismertetését azzal zárta, hogy abban nagyon sokan vettek részt, aktív munkával, támogatással, segítséggel, adományokkal. „Ha Isten velünk lesz, megtart, éltet, segít, s mi vele, akkor van jövőnk. A templomunknak és a parókiánknak is, ha magunkénak, lelki otthonunknak fogjuk érezni, ahol Isten szeretetét élhetjük meg. Köszönjük mindenkinek a fáradozását, segítségét, szeretetét, munkáját, jóindulatát, adományát. Isten áldását kívánjuk szeretettel!  Egyedül Övé a dicsőség.”

Az ünnepi alkalmon részt vett az egyházmegye korábbi esperese, Gábor Lajos és a jelenleg Ladmócon szolgáló, a gyülekezet előző lelkipásztora, Spisák István is, akik köszöntő szavaikban visszaemlékeztek a gyülekezet múltjára.

Az aprólékos, mindenre kitérő lelkipásztori beszámoló után az egyházközség gondnoka, Dely Béla is köszönetet mondott az elvégeztt munkákért, kifejezve abban örömét és háláját mindazoknak, akik áldozatos munkájukkal hozzájárultak a református közösség megerősítéséhez.

Az istentiszteleten énekkel Mezei Lili, verssel Lőrincz Csongor szolgált, majd a Kökörcsin éneklőcsoport előadásában elhangzott a Te erőt adsz kezdetű ének. A templomi alkalom a történelmi egyházak képviselőinek áldáskérésével és a Nemzeti Imádság eléneklésével fejeződött be.

Iski Ibolya

Fotó: Kali Krisztián