Vallástörténeti szempontból a böjt bizonyos ételektől vagy mindenfajta táplálkozástól való időleges tartózkodás vallásos céllal. Jézus korában a farizeusok által gyakorolt heti két alkalom volt az általános, de az alkalomszerű egyéni böjt is lehetőségként megmaradt. Lényege nemcsak az ételektől való tartózkodás, hanem az Istennel való kapcsolat elmélyülésének lehetősége. Olyan lehetőség, mely adott életkörülményben, általában a jelen valamilyen eseményével szembesülve, az Isten iránti tiszteletadás és segítségül hívásának lehetőségét hordozza.   

Kontextus szempontjából a böjt csak parányi része annak az egésznek, melyet Jézus életfilozófiájának is lehetne nevezni. Maga a hegyi beszéd nem a vallási kereteket emeli ki elsősorban, hanem a folyamatot, az állapotot, a cselekvést és az Istennel való kapcsolatot. Így fogalmazza meg az elején, hogy boldogok mindazok, akik valamilyen „állapotban” vannak, mert ők majd „valahova” megérkeznek, vagy „valamiben” részesülnek. Ennek tudatában jelenti ki, hogy mindazok, akik hallgatják őt, a föld sói és a világ világosságai. Hallgatósága adja az egyedi ízt és a világosságot a világnak a jó cselekedetek megmutatása és megnyilvánulása által.

Ez a kiindulási alap. Erre építi a vallási kereteket, melyek törvényről, adakozásról, imádkozásról, böjtölésről szólnak. Ezek megélését mindig összehasonlítás alapján bontakoztatja ki: „hallottátok, hogy megmondatott (…), én pedig azt mondom néktek (…)”, vagy: „amikor te (…), ne légy hasonló (…).”

A böjtről való tanítása is így kezdődik: „amikor pedig böjtöltök, ne legyetek komorak, mint a képmutatók”. E fogalom alatt a jelentésbeli töltete miatt nemcsak az akkori farizeusokra kell gondolni, hanem mindazokra, akik színlelésből, alakoskodásból viszik végbe a vallási cselekedetet. Azért színlelem és cselekszem a vallási komorságot, hogy láthatatlanná, felismerhetetlenné, eltorzítottá legyen az az emberi arc, mely mögött titkok, rejtett dolgok vannak. Az ilyen böjtnek, azt mondja Jézus, már a jelenben megvan a fizetsége, mert nem a belsőre tekint, hanem a külsőre, és arra, amit a külső „szemléltetés” a környezetből kivált. Ezzel szemben Jézus azt ajánlja, hogy a böjtölés maga egy megtisztulási rituálé legyen. „Az arcodat gondosan mosd meg, fejedet pedig kend meg olajjal.” A külvilág ne érzékelje a valamiről való lemondást vagy a valamitől való megfosztottságot, se az ezekkel járó szomorúságot, komolyságot, erőfeszítést vagy elköteleződést. A külső megtisztulás mellé a belső lelki világot, mely titokban jelen van, az Atya elé kell tárni. Nem lemondás által, nem megvonás által, hanem a titokban lévő valóság átadása által, hogy azok értékelése és értékessége az Atya által megmutatkozzon. Mert a böjt, az emberi cselekedet mellett, az Atya visszajelzése a rejtett dolgokkal szemben. Ámen.

Tatár István