Közösségteremtés Léván száztányéros kocsonyával

2014. január 15., szerda

Tavaly 120, az idén már 144 tányér füstölt húsos kocsonya és ízletes szarvaspörkölt várta mindazokat, akik január 11-én részt vettek a lévai egyházközség szervezésén második alkalommal megvalósult közösségépítő rendezvényen.

A tavalyi, első alkalommal megszervezett év eleji szeretetvendégség sikerén felbuzdulva hagyományteremtő szándékkel szervezték meg az idén is a kocsonyafesztivált Léván, melynek a Czeglédi Péter Református Gimnázium adott otthont.  A cél ezúttal is ugyanaz volt, mint 2013-ben: a testvéri közösség megélése  egy tányér kocsonya mellett beszélgetésekkel, a jövőbeli tervek felvázolásával.

Az alkalom a Fil 4,4-5 igének az üzenetére épült.  Kassai Gyula lelkipásztor az örömről szólt, arról hogyan tudunk egymásnak örömet szerezni. „Örömöt adni csak úgy lehet, ha megtaláljuk az öröm forrását. Az öröm forrása számunkra és a közösségünk számára maga Krisztus. A mi életünk is csak Krisztusra épülhet. Aki megtalálja Krisztust az tud másoknak is örömet szerezni, örömet adni. Ez az alkalom is erről szólt. Megtalálni Krisztust és örömet adni egymásnak“ – mondta igei üzenetében a gyülekezet lelkipásztora.

Szavai után a  lévai egyházközség nemrég megválasztott új presbitériumának vezetősége osztotta meg gondolatait a hitről, a közösség erejéről, az örömről és a 2014-es év céljairól, a szimbólumokról, a hit erejéről és a példaadásról.  A beszélgetés követően Gyén Éva keresztelte meg az elkészített  kocsonyákat.

Az alkalom első részét Papp Viola  és Nagy Csomor István családi zenekara színesítette. De a szeretetvendégség résztvevői a kocsonya és a pörköltek mellett más finomságokat is megkóstolhattak az est folyamán. A finom borokat Kulcsár Zoltán, Cziria Géza, Rási László, Rácz Zoltán és a lévai református egyházközség ajánlotta fel erre a célra. Az  kocsonyákat Rácz Zoltánné és  Gyén Éva, a pörköltet Rácz Zoltán és Rási László készítette. A pörkölthöz a húst Ifj. Rácz Zoltán és Rácz Tamás adományozták.

Az  egyházi alkalom nyitott volt a többi közösség felé is. Mindenki jól érezhette magát, mert a finomságok mellett a résztvevők lelki-szellemi üzenettel gazdagodhattak.

események továbbiak →