Jer 49 és Jn 18,1–11 (ÚSZ) „Erre Jézus így szólt Péterhez: Tedd hüvelyébe a kardodat! Vajon nem kell kiinnom azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem" (11)? Jézuson múlik és nem rajtam! Az iménti állítás megbotránkoztató lehet. Abból szempontból, hogy a mi szerepünk nem olyan lényeges. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudunk közeledni Istenhez, vagy ne kellene odaszánnunk az életünket. De be kell látnunk, hogy ő az, aki megvált minket, anélkül, hogy mi erre érdemesek volnánk. Nem mi javulunk meg, nem mi győzzük le a gonoszságot, hanem Jézus. Az ő odaszánása jelenik meg ebben a versben. Miért kell ezt látnunk? Azért, mert erős hajlamunk van arra, hogy makacsul önmagunk vegyük kézbe azt, amin nem tudunk változtatni. Jézus azt akarja, hogy rábízzuk magunkat. Itt Péter akarta kézbe venni a dolgokat. De ezzel szembemegy az Úr akaratával. Lássuk be, ő tudja a tervet és nem mi. Adjunk ezért teret Isten akaratának!
Fohász: „Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom" (RÉ21 745). Uram, engedd belátnom és megértenem, hogy részese vagyok a Te tervednek. De egyúttal segíts, hogy alázattal megéljem: ez Terajtad múlik, nem rajtam. Minden a Te kezedben van. Kérlek, segíts ezt elfogadni, és a Te eszközödként munkálni országodat. Ámen.