Bibliaolvasás: Mt 21,1-13

Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bétfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus előreküldte két tanítványát, és ezt mondta nekik: Menjetek az előttetek lévő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt. Oldjátok el, és vezessétek hozzám! Ha valaki szólna nektek, mondjátok meg, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat.

Ez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, aki alázatos, és szamárháton ül, igavonó állat csikóján.” A tanítványok pedig elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik: odavezették a szamarat a csikójával együtt, ráterítették felsőruhájukat, Jézus pedig felült rá.

A sokaság az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. Az előtte haladó és az őt követő sokaság pedig ezt kiáltotta: Hozsánna Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban! Amint beért Jeruzsálembe, felbolydult az egész város, és ezt kérdezgették: Kicsoda ez? A sokaság ezt mondta: Ő Jézus, a galileai Názáretből való próféta. Azután Jézus bement a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította, ezt mondta nekik: Meg van írva: „Az én házamat imádság házának nevezik”, ti pedig rablók barlangjává teszitek.

Azután vakok és sánták mentek hozzá a templomba, és meggyógyította őket. Amikor pedig a főpapok és az írástudók látták a csodákat, amelyeket tett, és a gyermekeket, akik a templomban ezt kiáltozták: Hozsánna Dávid Fiának! – haragra lobbantak, és így szóltak hozzá: Hallod, mit mondanak ezek? Jézus pedig így válaszolt nekik: Hallom. Sohasem olvastátok: „Gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicséretet”

Alapige: Mt 21,12-13

„Azután Jézus bement a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította, és ezt mondta nekik: Meg van írva: „Az én házamat imádság házának nevezik”, ti pedig rablók barlangjává teszitek.”

Kedves Testvéreim!

A virágvasárnapi események minden mozzanata egy-egy jelképes üzenetet hordoz magában. Mindennek megvan a maga indoklása, hogy mi miért történik. Azt látjuk, hogy a tömeg érti ezeket a jeleket és úgy fogadják Jézus Jeruzsálembe való bevonulását, mint a megígért Messiás-király érkezését az Ő népéhez.

A próféták már előre bejelentették ezeket az eseményeket: a szamárcsikón érkező királyt, a békesség fejedelmét, Dávid király fiát, a hozsannázó, Isten dicsőségét magasztaló sokaságot. Azt láthatjuk meg ezekben a történésekben, hogy mennyire nagy volt a várakozás az ószövetség népében. Végre történjék valami. Isten lépjen be láthatóan a történelem menetébe és változtassa meg a teremtett világot és kezdődjön el végre egy új korszak. Ami addig volt, ugyanis már nem volt elviselhető.

Így volt ez pl. az özönvíz idején is, amikor a sok szenvedésnek a híre „eljutott” Istenhez, aki akkor azt az ítéletet hozta, hogy Noén és családján kívül minden elpusztul, mert „megbánta” az Úr, hogy embert teremtett. A Teremtő számára nyilvánvalóan ott van a lehetőség, hogy teremtői hatalmának következtében valami újat hozzon létre, de abban az esetben a réginek el kell múlnia.

Ennek az új korszaknak Jézus Krisztus a sarokköve, az alapja, a fundamentuma. Ő az, aki Isten Fiaként azért született meg, hogy megbékéltesse az Atyát az ember bűne miatt, kiengesztelve áldozatával az Istent. Jézus földi élete ennek a messiási küldetésnek a beteljesítése, hogy – a káté szavait idézve – „ugyanaz az emberi természet tegyen eleget a bűnért, amely a bűnt elkövette”. Azaz a bűntelen első ember, Ádám – aki a bűnt elkövette - helyébe lépő bűntelen Krisztus tesz eleget a bűnért azzal, hogy vállalja a kereszthalált, önként megy a Golgotára. Isten ezért, Jézus áldozatáért nem törli el végérvényesen az emberi életet a földről, nem taszítja kárhozatba, a pokol kínjaiba, hanem egy új lehetőséget ad minden ember számára, hogy Hozzá megtérjen.

A virágvasárnapi bevonulás Jeruzsálembe annak a hatalmas tanúságtétele, hogy Jézus vállalja ezt a megváltói-messiási szolgálatot, mert ettől kezdve a földi események felgyorsulnak. Mondhatjuk, hogy külső kényszer alatt vannak, ezért már nem lehet megváltoztatni őket. Jól mutatja ezt az is, ahogy a főpapok és a farizeusok „haragra lobbannak”, amikor mindezt látják. Számukra egyenesen istenkáromlás Jézust Messiásként üdvözölni, Őt magasztalni és neki mondani ezeket a hozsannázó üdvözléseket, amelyek csak a Messiásnak valóak, csak a megváltó Krisztusnak szabad.

A farizeusok figyelmeztetnek, óva intenek attól, hogy Jézust Messiásnak gondolja bárki is. Felháborodva mondják: „Hallod mit mondanak ezek?” Ezzel azt üzenik: Jézus, hiszen neked tudnod kellene azt, mint mesternek, rabbinak, hogy Téged nem lehet így üdvözölni, mert ez kizárólagosan csak a Messiásra vonatkozik. Csakis a Megváltót lehet így köszönteni, hogy „hozsánna a Dávid Fiának, áldott, aki az Úr nevében jön”! Te pedig nem lehetsz a Messiás, mert Te csak egy ember vagy!

Jézus válasza egyértelmű – mert pontosan tudja, hogy Messiásként köszöntik – ,s azzal az igével válaszol a méltatlankodó írástudóknak, amely szintén egy prófécia a nyolcadik zsoltárból: Gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicséretet.

Lukács evangéliumában ennek a leírását úgy olvassuk, hogy a farizeusok egyenesen azt mondják Jézusnak, utasítsa rendre a tanítványait, s ne mondjanak Neki ilyeneket. Jézus pedig azzal válaszol, hogyha ezek elhallgatnak a kövek fognak szólni helyettük. Azaz, már semmilyen hatalom nem akadályozhatja meg azt, hogy Őt Messiásként üdvözöljék Jeruzsálemben és elkezdődjön közvetlenül a Golgotára vezető út. Ő valóban a megígért Üdvözítő, aki most már ezt nyilvánosan is felvállalja, s majd a nagytanácsbeli kihallgatása alatt Kajafás főpapnak is erről vallást tesz: „Én vagyok”.

Ezek az események mind azt mutatják, hogy az Isten megváltói műve az utolsó szakaszába érkezett, a nagyhét elkezdődött, a krisztusi áldozat bemutatása már visszavonhatatlanul zajlik. Ez hasonló ahhoz, amikor valamilyen nagy esemény előtt elkezdődik a visszaszámlálás, már csak néhány másodperc és beköszönt egy új év, egy új korszak. Itt már csak néhány nap van hátra a páska ünnepig, amely a zsidók Egyiptomból való kiszabadulásának emlékünnepe.

Jézus jeruzsálemi bevonulásakor ez az ünnep már kiterjed az egész világra, minden népre és nemzettségre. Ilyenkor a zsidók elkészítették a páska-bárányt, az áldozatot, amelynek a vérével megjelölték az izraeliták Egyiptomban a házaikat, s ahol ez a jel volt, ott nem pusztított a halál angyala. Ez volt az utolsó csapás Egyiptomra, mely által a fáraó végül elengedte a rabszolgaságból a zsidókat.

Az áldozati bárány helyébe lépő Messiás-király, Krisztus pedig a bűn rabszolgaságát oldja fel azzal, hogy vállalja értünk, bűneinkért a helyettes áldozatot. Ő hal meg helyettünk – minden emberért, hogy nekünk örökké tartó életünk lehessen Isten országában. Ő hal meg azért, hogy elvegye Isten haragját, hogy kiengesztelje a Mindenhatót és ne taszítsa az embert büntetésével az örök kárhozatba, hanem ad egy utolsó lehetőséget számunkra azzal, hogy hit által kiutat ad, és megbocsát a Krisztus áldozatáért.

Ez jelenti az új korszak beköszöntét, ez mutatja azt, hogy egy új-szövetség kezdődik. Innentől kezdve új szerződés lép érvénybe Isten és ember között, melyet Jézus nagypénteken a saját vérével pecsételt meg.

Ennek az új korszaknak a beköszöntése, amikor Jézus Krisztus virágvasárnapon egyenesen a templomba megy. Ennek is jelképes üzenete van, s ezt a korabeli figyelmes szemlélők is pontosan értették. A templomot úgy kell elképzelnünk, mint egy több épületből álló intézményt, melynek a főépülete maga szentély, a frigyláda és a hétágú gyertyatartó, és a szent kenyerek helye, előtte az oltárral, melyen folyamatosan zajlik az égőáldozatok bemutatása.

Azonban ezen kívül oszlopcsarnokokkal körbevett udvarok, különböző épületek is vannak még a templomban, amiknek az egyik része éppen a pogányok udvara, ahol a mózesi törvények, az ószövetség iratainak ismertetése a pogányok számára kellene, hogy történjen. E helyett mi történik ott?

Beköltöztek a pénzváltók, az árusok, azaz a templom már nem tölti be a küldetését az Istenhez való vezetés, a misszió helyszíneként. Jézus azzal, hogy felborítja az árusok asztalait és ostorral a kezében űzi ki őket a templomból, messiási cselekedetet-jelet hajt végre. Ezzel azt üzeni, hogy ennek az ószövetségi törvények által felépült templomnak a küldetése befejeződött, mert egy új korszak kezdődik, amikor már nem lesz szükség a mózesi törvények szerinti állatáldozatok bemutatására.

Az árusok kiűzésével Jézus azt mutatja meg mindenki számára nyilvánvalóan, hogy ettől kezdve Isten az, aki majd gondoskodik a tökéletes áldozatról. Már nem kell helyettes, kiengesztelő állatáldozatokat vinni az oltárhoz. Nem az embernek kell gondoskodnia az áldozati bárányról sem, hanem Isten egy végérvényes és tökéletes áldozattal megszünteti mindazt, ami addig zajlott: Fia golgotai áldozatával veszi kezdetét az új szövetség, az új korszak.

Az árusok és a pénzváltók sem kellenek már, mert értelmetlenné válnak a hamis és képmutató, helyettes állati áldozatok bemutatásai, hiszen az ember szíve és lelke belül nem változik meg, akármennyi áldozatot is cipel a vágóhídra, az ember bűnösségén ez nem változtat. Isten a Fia áldozatának hitében adja meg ezután a bűnei eltörlését, a bűnbocsánatot, és nem a külső cselekedetekért, hanem a krisztusi áldozatba vetett hit által. S ez mindenkire érvényes, nem csupán Izráelre, ezért sincs többé szükség arra, hogy ott legyenek az árusok és pénzváltók, mert csak hit és lélek által van az üdvösség megnyitva számunkra.

Ennek a jele az is, amikor Jézus kijelenti: „az én házam az imádság háza”, s ez pontosan azt üzeni, hogy Istent lélekben és igazságban kell követni az imádságok által. Innentől a krisztusi áldozat elfogadása egy lelki folyamat, melyben az imádság, azaz a bűnbánat, a bűnbocsánat elkérése és a hálaadó imádság az egyetlen eszköz, hogy Istennel szüntelen kapcsolatban lehessünk. Jézus ezzel azt is kijelenti, hogy a mi személyes életünk is át kell alakuljon.

Hiszen, Pál apostolt idézve, a mi „testünk a Szentlélek temploma” (1Kor 6,19), azaz mint ilyen ugyanúgy az imádság háza kell legyen. A személyes életünkben sincs helye olyan idegen bálványoknak, cselekedeteknek, amelyek megakadályozzák, hogy Krisztusra figyeljünk, hogy Őt kövessük, Benne bízzunk és Benne reménykedjünk.

Ezért kell odafigyelnünk arra, amikor virágvasárnapkor Jézus határozottan felborítja az asztalokat, felborítja az addig kialakult, megszokott, megkövesedett szokásokat, hogy új viszonyokat, új körülményeket teremtsen.

Adja az Úr, hogy mi is tudjunk változni és változtatni mindenben. Tudjuk eltüntetni azokat a dolgokat az életünkből, amik gátat szabnak a hitnek és eltávolítanak bennünket Krisztustól és az üdvösségtől! Ámen.

Dr. Palcsó Attila

Festmény: Andrej Mironov, A kufárok kiűzése a templomból (2012)

Forrás: File:Изгнание торгующих из храма. XXI век.jpg - Wikimedia Commons

Fotó: hetényi egyházközség FB