Zsolt 109 és Ef 2,1–10 (ÓSZ) „De te, Uram, Uram, tégy jót velem nevedért" (21)! A mai zsoltárban őszintén feltárul, hogy a hívő helyzete sem könnyű. Nem mindig olyan közeg veszi körül, amilyet szeretne. Meg kell tapasztalnia a rosszindulatot, a gáncsoskodást, a különféle támadásokat. De a zsoltáros nem maga akarja oldani ezeket, hanem Istenhez fordul. A csüggedés, a kétségek, a magány mélységében az Urat szólítja meg. Mi is megszólíthatjuk őt, és gyermeki bizalommal kérhetjük: „de te, Uram, Uram, tégy jót velem nevedért!" Nem azért, mert jobbak vagy különbek volnánk másoknál, hanem az ő nevéért, a kegyelemért, amely Jézus Krisztusban megjelent.
Fohász: Mélységeimből Hozzád kiáltok, mert Te tudsz azokból kiemelni, Uram. A csüggedés, a kétségek, a magány verméből szólítalak: szabadíts meg engem. Tedd hálássá szívemet! Ámen.