2026. július 2., csütörtök
2026. július 02., csütörtökZsolt 125 és 1Tim 2,8–15 (ÚSZ) „Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt bűntől tiszta kezeket felemelve imádkozzanak harag és kételkedés nélkül" (8). Hogy értsük: az Ószövetségben és az első keresztyén gyülekezetekben elterjedt gyakorlat volt a felemelt, az Úr felé emelt kéztartással való imádkozás. Nem is ezzel van bajunk, hanem azzal, hogy miért nem hallgattatnak meg imádságaink. Egyrészt imáink beteljesülését teljes mértékben az Úrra kell bíznunk, mert ő jobban, tisztábban látja az életünket, mint mi, és ő látja valóságosan, hogy imakéréseink meghallgatása tényleg a javunkat szolgálja-e. Másrészt az is fontos tényező, hogy komolyan veszem-e a fenti parancsot. Tiszta-e a kezem, szívem, életem? Hogyan élek, miközben sorolom az Úrnak az óhajaimat? Meg kellene őszintén vizsgálni az életünket, előbb rendezni, amit kell, és azután újrakezdeni az imádságot.
Fohász: Bocsáss meg, Uram! Tisztítsd meg kezemet, szívemet, egész életemet. Hallgasd meg imámat, de mindenekelőtt legyen meg a Te akaratod, Uram. Ámen.
![]()
