1Krón 18 és Zsid 6,1–8 (ÚSZ) „Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, térjünk rá a nagykorúaknak szóló tanításra" (1). Az ige óva int attól, hogy megsüppedjünk a kiskorú keresztyénségben. Talán semmi sem ártott annyit Krisztus ügyének, mint a kiskorú keresztyénség! Mert a keresztyénség egy felnövéstörténet. Mégis, hányszor kapjuk magunkat azon, hogy bennünk, az ellentmondásaink között tipródó ún. felnőttekben is ott él a csillogó szemmel vágyakozó gyermek, a kiskorú. Azt mondják a szakemberek, hogy amikor a gyermek csodálkozik, annak nincs következménye. Ám amikor a felnőtt csodálkozik, annak folytatása kellene, hogy legyen. Nem elég rácsodálkozni Isten mennyei ajándékaira, hanem el kell jutni személyesen őhozzá, aki áldásait osztogatja.
Fohász: Jézus, hányszor nekigyürkőztem már, hogy túlnőjek önmagam képességein, annyiszor körbejártam parancsolatodat, és nem ment... Azt mondod, hogy nem kell erőlködni? Elég, ha Benned vagyok és Te énbennem? Akkor elkezdem. Csak, kérlek, mutasd a mintát, így készíts a nagykorúságra. Ámen.