A Selye János Egyetem Református Teológiai Karának diplomaosztó és doktoravató ünnepi közgyűlése Karasszon István korábbi tanszékvezető professzor szolgálatával vette kezdetét, aki a hálaadó énekként jelzett 136. zsoltár első kilenc verse alapján hirdetett igét. Prédikációjában a refrénként visszatérő isteni szeretetre utalva tette fel a kulcskérdést: „De mit jelent az, hogy örökké?”

Prédikációjában rávilágított arra, hogy földi világunkban minden, ami érdekes, hasznos vagy élvezhető, az az időhöz kötött – azaz csupán aktuális. „Ami pedig időhöz kötött, az éppen ezért nem örök, hanem változékony, hiszen maga az idő is változik” – figyelmeztetett a professzor, állandó és mozdíthatatlan pontként állítva a végzősök és az ünneplő gyülekezet elé a zsoltáríró által magasztalt isteni szeretetet.

„Tempora mutantur, et nos mutamur in illis” – idézte a régi római mondást, miszerint változnak az idők, és mi is változunk velük. Karasszon István szerint a baj éppen az lenne, ha nem így lenne: ha valami nem változik, akkor az aktualitásából és a használhatóságából is veszít. Nekünk márpedig a mindennapokban kell megállnunk a helyünket, és megfelelő válaszokat kell adnunk az adott kor kihívásaira.

A professzor emlékeztetett, hogy így volt ez a diákok stúdiumai során is: az adott pillanatban kellett megfelelni – vagy éppen nem felelni –, és abban a percben lehetett sikert vagy sikertelenséget elkönyvelni. A lényeg az, hogy akkor kell válaszolni, amikor a vizsgálók kérdeznek. Hiába gondolod azt, hogy „tegnap ezt még tudtam”, vagy hogy „holnapra már tudni fogom”, ott, előttük kellett aktuális válaszokat adni. Istennek hála, sikerült! És most itt van egy újabb pillanat, egy meghatározott idő, amikor lehet örülni. Együtt dicsérhetjük Istent, hogy átvehetitek a diplomátokat, a doktori okleveleteket.

Bár a tanulmányok alatt sokszor elhangzik, hogy a megszerzett tudás maradandó érték, a professzor rávilágított, hogy az évek alatt megszerzett tudás ugyan maradandó értéket képvisel, de nem maradhat változatlan: állandó aktualizálásra, folyamatos bővítésre és gyarapitásra szorul, mert a tegnapi ismeret holnapra önmagában valószinűleg már kevés lesz.

Szüleire emlékezve felidézte a családi útravalót: a diplomás embert az minősíti, amit a diploma átvétele után tanul meg. Azt kívánta a jelenlévőknek, hogy ez a gondolat kísérje őket az életben: azt a tudást, amelyet megszereztek, mindig bővítsék és gyarapítsák, de mindig a megfelelő időben alkalmazzák, hogy az mindenki számára gyümölcsöző lehessen.

Igehirdetése végén a végzősök felé fordulva hangsúlyozta: a teológián megtanulták, mi Isten örök igazsága, de ezután következik a feladat, hogy miként teszik ezt érvényessé és alkalmazottá a mindennapi életben. „Sikerülhet?” – tette fel a kérdést, a biztató választ is megadva: bízunk a Szentlélek erejében. Figyelmeztetett, hogy ha ez nem sikerül, az emberek a hitet és az egyházat tiszteletre méltó, de aktualitását vesztett, múzeumba illő dolognak tartják majd. Ha viszont sikerül – amit a diákok már eddig is sokszor megtapasztaltak –, akkor az Ézsaiás próféta szavaival élve: „tóvá lesz a délibáb” (Ézs 35,7).

Karasszon István beszédében háláját fejezte ki a komáromi évekért és mindazokért, akiket itt megismerhetett. Mint mondta, sokszor megtapasztalhatta, mit jelent a héber heszed szó, amely hűséget és elkötelezettséget jelöl.

„Talán néha sikerült is valamit közvetítenem ebből. Ez a lelkület minden esetben sokkal több, mint a puszta emberi korrektség vagy kedvesség. Hogy aktuális volt-e mindez? Az elmúlt évtizedekre visszatekintve határozottan úgy gondolom, igen. Ez nemcsak örök, hanem nagyon is aktuális igazságnak bizonyult. Hogy örökké tart-e? Csupán a magam nevében beszélhetek: részemről nem tart örökké, csak addig, amíg élek, illetve ameddig az erőm engedi. Amíg pedig ez így van, addig bizonnyal Isten örök kegyelméből, szeretetéből és hűségéből kívánok meríteni” – fogalmazott Karasszon István.

Végezetül azt kívánta, hogy ez a hűség uralkodjon a végzősök között is, és mindig kísérje őket Isten kegyelme: „Azé, aki nemcsak a világot megalkotta és az életünket megtartotta, hanem Krisztus visszajövetelével a beteljesülést is elhozza valamennyiünk számára.”

Ünnepi köszöntések és diplomaosztás

A bölcs gondolatokat megfogalmazó igehirdetés után Szénási Lilla dékánhelyettes köszöntötte a megjelenteket. A meghívott vendégek között külön üdvözölte Nagy Melindát, a Selye János Egyetem akkreditációért és minőségbiztosításért felelős rektorhelyettesét, Kiss Pál egyetemes világi főjegyzőt, főgondnok-helyettest, a két helybeli, komáromi szolgálattevőt: Fazekas László tiszteletbeli püspököt és Fazekas Zsuzsanna lelkipásztort. Az alkalmat jelenlétével megtisztelte továbbá Štefan Pružinský, az Eperjesi Egyetem Pravoszláv Teológiai Karának dékánja, Szénási Szilárd, a Komáromi Református Egyházmegye esperese, valamint Csonthó Csaba egyházmegyei gondnok is.

Az ünnepi alkalom a végzősök fogadalomtételével, majd a diplomák átadásával folytatódott. A missziológia, diakónia és szociális gondoskodás tanulmányi program alapszakán (BC) idén öten fejezték be sikeresen tanulmányaikat: Bagó-Kovács Boglárka (Kisköre), Gáborné Kassai Gyöngyi (Komárom), Homoki József (Tarján), Hugyár Róbert (Csoltó) és Mahboubi Leila Tímea (Ácsteszér).

Ugyanezen a szakon, de mesterképzésben (MSc) nyolcan végeztek: Bagári Tímea (Lúcs), Csík Margit Csilla (Tany), Hornyák Melinda (Örös), Kiš Szilvia (Garampáld), Nagy Renáta (Nagymegyer), Rycher Orsolya (Párkány) és Vaskovics Laura (Győr) – míg Halász Máté (Győr) egy korábbi időpontban vette át okmányát.

A református teológia osztatlan mesterképzési szakon hárman fejezték be ötéves, áldozatos tanulmányaikat: Demjén Enikő (Jánossomorja), Fehér László (Vágfarkasd) és Szép Ibolya (Budaörs).

Új doktorokat avattak

A Református Teológiai Kar doktori iskolájában két hallgató védte meg sikeresen doktori értekezését, amellyel elnyerték a „teológiai tudományok doktora” (PhD) címet. Nagy Krisztina (Székesfehérvár) „Keresztyénség és világvallások. A theologiai religionum kérdései és mai válaszok” címmel nyújtotta be disszertációját, míg Csonthó Aranka negyedi lelkipásztor „A vallásos ember és a halál. A halál jellegének vallástörténeti lenyomatai a keresztyénségben és a hinduizmusban” címmel írta meg tudományos munkáját.

A friss doktorokat Lévai Attila dékán avatta fel a hagyományos latin nyelvű szöveggel, majd ünnepélyesen átnyújtotta a végzést igazoló doktori okleveleket.

Egyetemi elismerések 

Az oklevelek átadását követően Nagy Melinda, a Selye János Egyetem rektorhelyettese egyetemi elismeréseket adott át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó végzősöknek. A legjobb bakkalaureusi diplomamunkáért járó díjat Gáborné Kassai Gyöngyi, a missziológia, diakónia és szociális gondoskodás szak végzőse vehette át. A legjobb magiszteri diplomamunkáért járó elismerést Rychel Orsolya hallgatónak ítélték oda, míg a legjobb tanulmányi átlagért járó rektori díjat Bagári Tímea végzős hallgató érdemelte ki.

Az ünnepi alkalmon a friss diplomásokat és doktorokat Görözdi Zsolt, Szénási Lilla és Somogyi Alfréd tanszékvezető tanárok, valamint Lévai Attila dékán áldotta meg.

Az ünnepség folytatásában Lévai Attila dékán tartotta meg évzáró jelentését, amelyben az új akadémiai év legfontosabb tudnivalóit is ismertette. Beszédét Jeremiás siralmai 3,22 versére alapozta: „Az Úr kegyelmessége, hogy még nincsen végünk, mivel nem fogyatkozott el az ő irgalmassága.” A dékán felidézte, hogy ezt az igét éveken át szinte menetrendszerűen hallhatták néhai Molnár János professzortól, a kar első dékánjától, aki mind a Calvin János Teológiai Akadémia (CJTA) igazgatójaként, mind a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának (SJE RTK) vezetőjeként szinte minden hivatalos megszólalásában idézte e sorokat.

„Ez az ige ott szerepelt szinte minden karról szóló megnyilvánulásában, akkor is, amikor a Calvin János Teológiai Akadémia igazgatójaként szólt a teológiai életéről, s akkor is, amikor a Selye János Egyetem Református Teológiai Kar dékánjaként. Amikor a CJTA-s időkben hangzott el ez a mondat, a régi nehéz, szegény időkben - amikor a kar egyik napról a másikra élt, akkor sokkalta jobban rezonált bennünk ez a mondat, mint akkor, amikor a SJE RTK dékánjaként hivatkozott erre az igére – egy olyan intézmény vezetőjeként, amely már nem kell oly borúsan lássa a holnapot. Nekem, mint kései utódjának, most mégis ez az ige a mostani korszakunkban kezd el rezonálni, s ez bevallom, nem örvendeztet meg“ – tette hozzá Lévai Attila.

Magyarázatként elmondta, hogy már a 22. évüket kezdik meg egyetemi keretek között. Vannak programjaik, tanáraik, s még hallgatóik is, bár számuk évről évre csökken. Az idei évet már csak 48 hallgatóval, 1 adminisztratív munkaerővel, 1 tudományos munkatárssal, 12 főállású és 3 részmunkaidős tanárral kezdték el. „S ez azt is jelenti: soha nem voltunk még ennyire kevesen ezen a karon” – hangsúlyozta a dékán. Erre alapozva kifejtette, hogy azért is rezonál benne ez az ige, mert helyzetük olyan, mintha egy sajátságos vég felé haladnának, aminek rengeteg negatív előjelét látták már a szolgálatuk összefüggéseiben.

„De mégis: ott van az a megtapasztalásunk, hogy bár egyre beszűkültebb keretek között próbálunk túlélni, ebben az igyekezetben ott van velünk az Isten – s az ő kegyelme tart és vezet. Ezért nincsen még végünk! Mert nem fogyott el felőlünk és nem vonta meg tőlünk kegyelmét, hanem ha kevesebben is, ha nehézkesebben is, de enged bennünket tovább haladni, most például a 2026/2027-es akadémiai évre.”

A felvezető gondolatok után a dékán jelentésében számot adott az elmúlt év történéseiről, nyilvánvalóvá téve, hogy a sok küzdelem mellett a kar gazdag szakmai, tudományos, közösségi és lelki programokban is bővelkedett. Ez jól tükrözi a Református Teológiai Kar küldetését: a tudományos igényesség, az egyházi szolgálatra való felkészítés, a társadalmi felelősségvállalás és a közösségépítés egységét.

Többek között megemlítette a kar életében történt jelentős szervezeti változásokat, melyek eredményeként 2025. december 15-étől hivatalosan is ő lett a Református Teológiai Kar dékánja. Tájékoztatásul elmondta, hogy ezen a napon [az ünnepség napján] találkozik Pásztori-Kupán István, a kar tudományért, kutatásért és külkapcsolatokért felelős dékánhelyettese, valamint Kovács Ábrahám, a tanulmányi programok fő felelőse Jerry Pillay-vel, az Egyházak Világtanácsának főtitkárával Budapesten, aki magyarországi körútjának végén külön tárgyal a komáromi teológia képviseletével is a jövőbeni együttműködési tervekről és lehetőségekről.

Visszatekintésében megemlékezett arról, hogy az elmúlt év végén hunyt el, s tőle vettek végső búcsút a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház élé tizenkét évig álló Erdélyi Géza püspöktől, a kar egykori Gyakorlati Teológiai Tanszékének első tanszékvezető tanárától, az idén pedig Szűcs Zoltán, a kar egykori óraadó tanára távozott az élők sorából.

A karról két tanár távozott. Süll Kinga évek hosszú során először óraadó, majd főállású oktatóként erősítette a tanári gárdát, de szeptembertől már nem vállalta az oktatást. A másik távozó Karasszon István professzor, aki 23 évvel ezelőtt, 2003-ban egyetlen hívó szóra jött Komáromba garánsnak, hogy az akkor újfent elindult akkreditációs eljárásban a kar – a professzor tudományos tevékenységét felhasználva – sikeresen helyt tudjon állni az akkreditációs megmérettetésben.

Lévai Attila a professzorhoz intézve szavait így fogalmazott:

„Felsorolni is nehéz lenne, mi mindent köszönhet ez a kar Önnek. Amikor Önre gondolok, akkor számomra a bevezető ige három fogalma együttesen rezonál személyére nézve: bölcsesség, okosság, tudás. Olyan szövetségesek ezek a fogalmak, amelyek ha jó elegyet alkotnak egy ember lelki-szellemi-érzelmi személyiségfejlődésében, akkor ezeknek összhangja egy olyan embert állít elénk, mint akit mi sokan a professzor úrban ismerünk. Mert bár az ő személyisége és személye eleve a superlativusi kategóriákra építve lenne csak leírható, azért ha a dolgok mélyére tekintünk, akkor mi egy teljesen más képet is láthatunk. Ez a kép egy szerény, áldozatkész, csupa-szív, sokszor még talán önmagában is morfondírozó embert rajzol elénk. S a két kép, amelyben a nagy tudású professzor és a csupa-szív ember portréja egybeér, alkotja meg a valós ábrázolást: e kettő egyvelege Ő, aki előtt most jelképes főhajtással megállunk, s megköszönjük neki életének 65. éve betöltése alkalmából, hogy részesek lehettünk egy bizonyos ideigz ő eddigi életében.”

A dékán köszöntötte a tanári kar új tagjait is: Zsengellér József hebraistát, a Magyar Tudományos Akadémia doktorát, Demeter Ibos Henriettát és Sungkon Parkot.

A strukturális változások között említette meg, hogy két tanszéket összevonva ettől az idei akadémiai évtől a négy helyett három tanszéken oktatnak: a Bibliai és Történeti Tudományok Tanszékén, melynek vezetője Somogyi Alfréd; a Rendszeres és Gyakorlati Teológiai Tudományok Tanszékén, élén Görözdi Zsolttal; valamint az Alkalmazott Tudományok Tanszékén, melyet Szénási Lilla vezet.

„Mi azon leszünk idén is mindannyian, hogy az „ahogy lehet” szellemében megtartsuk és hitbeli és tudományos  értelemben fejlesszük is ezt az intézményt. Szeretnénk ezt tenni, amíg csak tudjuk és lehet, s amíg erre fogadókészség van – a SJE keretein belül. Elsősorban a Felvidék reformátusságának és magyarságának – de természetesen mindenki másnak is, aki bennünk látja intézményi hátterét egyetemi tanulmányainak vagy teológiai tudományosságának“ – hangsúlyozta Lévai Attila.

A dékán a jövőbeli tervekkel kapcsolatban kifejtette, hogy a következő időszak legfontosabb célja a megmaradás és a fejlődés egysége. Az előttük álló év kiemelt feladatai közé tartozik a tudományosság terén való előrehaladás, valamint a meglévő tanulmányi programok megtartása, értékelése és összehangolása. Emellett kiemelten fókuszálnak a habilitációs és inaugurációs jogosultságok visszaszerzésére, a meglévő együttműködési megállapodások megújítására, illetve újak megkötésére – mindezt az oktatás lehető legjobb szakmai bebiztosítása mellett.

 

A missziológia, diakónia, szociális gondoskodás végzős hallgatóinak nevében Demjén Enikő köszönetnyilvánításában kifejtette, hogy a jövőben is fontos megőrizniük azt az alázatot, amely emlékezteti őket: nekik maguknak is újra meg újra Isten igéjéből kell útmutatást meríteniük. Hangsúlyozta, hogy a szolgálatuk célja nem önmagukhoz, hanem Krisztushoz vezetni a rájuk bízottakat.

Rámutatott arra, hogy Isten gondviselése az egyetemi évek alatt sokszor egészen emberi arcot kapott a tanárok türelmében, szakmai igényességében és megértésében, különösen annak fényében, hogy az oktatók tudták: sokan a munka, a szolgálat és a család mellől érkeztek az órákra. Köszönetet mondott a tanári karnak az átadott tudásért, a következetességért, a rugalmasságért és a biztatásért. Külön kiemelte, hogy a szakmai ismeretek mellett a professzorok emberségéből is rendkívül sokat tanultak, és ezt a lelki örökséget viszik magukkal a jövőbe.

Csonthó Aranka a doktori szakon végzettek nevében köszönte meg, hogy a mélypontokon mindig jött a biztatás a folytatásra: „Meg tudod csinálni!” Mint mondta, a mai nap nem csupán egy tudományos fokozat megszerzéséről szól. Hiszi, hogy Isten azért vezette őket ezen az úton, mert terve és szándéka van velük. 

„Az a feladatunk, hogy ezt a tudást az Ő dicsőségére fordítsuk. A doktori cím felelősség. Felelősség azért, amit megtanultunk, és azért, ahogyan ezzel a jövőben gazdálkodunk. A tudomány akkor válik igazán értékessé, ha új kapukat nyit meg, ha segít jobban megérteni a világot, és ha hozzátesz mások életéhez, munkájához vagy gondolkodásához” – fogalmazta meg gondolatait a doktorráavatás kapcsán Csonthó Aranka. 

Az Úr asztala előtt tettek esküt a teológia, valamint a missziológia, diakónia és szociális gondoskodás szakok elsőéves hallgatói.

A Szentháromság Isten és az akadémiai gyülekezet színe előtt megfogadták, hogy a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának hallgatóiként életüket, erejüket, hitüket és tudásukat Isten dicsőségére, valamint egyetemük, egyházunk és népünk szolgálatára ajánlják fel. Elöljáróiknak és tanítóiknak Isten igéje szerint engedelmeskednek, velük és minden diáktársukkal az Úr Jézus Krisztusban testvéri közösséget vállalnak. Az egyetem törvényes rendjét megtartják, hittel és erejük szerint arra törekszenek, hogy a tanulmányaik utáni szolgálatra mindenben lelkiismeretesen felkészüljenek. Fogadalmuk teljesítéséhez Isten Szent Lelkének segítségét kérik.

„Erős vár a nyelv  ̶  Jakab István-díj”

Az ünnepi alkalom részét képezte az „Erős vár a nyelv – Jakab István-díj” pályázat idei eredményhirdetése is. A díjat a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karának teológus szakos, valamint a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem teológus és lelkész szakos hallgatói számára hirdetik meg minden évben. Az idei eredményekről Czinke Zsolt egyházmegyei főjegyző, a Calvin János Teológiai Akadémia titkára és könyvtárosa, a Jakab István-díj Polgári Társulás elnöke adott tájékoztatást.

Emlékeztetőül elmondta, hogy a kezdeményezés célja évente „Erős vár a nyelv” feliratú éremmel és pénzjutalommal részesíteni azokat a teológus és lelkész szakos hallgatókat, akik az önálló prédikációírásban, valamint a magyar nyelv tiszta, szabatos és stílusos használatában kiemelkedően teljesítenek.

„Az érem Jakab István nyelvész emlékét idézi, aki élete munkásságával segítette anyanyelvünk tisztaságának megőrzését, helyes használatával magyarságtudatunk erősítését, valamint a nagyobb nyilvánosság előtt megszólalók – pedagógusok, lelkészek, újságírók – közérthető, választékos és egyedi nyelvhasználatának kialakítását.“

A pályázatra ezúttal négy igehirdetés érkezett, amelyekről szakmai bírálóbizottság döntött pontozásos rendszer alapján. Az első helyezést a sárospataki Sipos-Vizaknai Ábel érte el, aki az érem mellett 250 eurós díjban részesült. A megosztott második helyen a komáromi Barkó Bálint és a sárospataki Plesa Boglárka végeztek, akik 125-125 eurós jutalmat kaptak munkájukért.

Az eredményhirdetést követően Czinke Zsolt ünnepélyesen átadta a komáromi díjazottnak, Barkó Bálintnak a sikeres pályázatért járó elismerést.

Az ünnepi együttlét a Nemzeti Imádság eléneklésével zárult.

Kép és szöveg: Iski Ibolya